Barion Pixel Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito újra együtt – Mutatjuk a videót – Coloré

Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito újra együtt – Mutatjuk a videót

2024. 02. 15.

Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito közös visszatérésére régóta várunk, és bár nem az Ikrek második részében tűntek fel, mindenképpen szívet melengető a reklámvideójuk.

Arnold és Schwarzenegger és Danny DeVito bár nem sok filmben szerepeltek együtt, párosuk megbonthatatlanná vált. A nagyközönség régóta várja a nagy sikerű Ikrek folytatását, és bár ezt még nem kaptuk meg, egy közös reklámban szerepelnek az egykori testvérek.

A biztosítós cég reklámja főleg az egykori Terminátor akcentusára fekteti a hangsúlyt, és azt láthatjuk – természetesen kikarikírozva – hogy mennyire megküzd bizonyos szavakkal. Szerencsére a végére a segítségére siet Danny DeVito, és kimenti a bajból – bár ezt Schwarzenegger nem így értelmezi.

A színész a werkvideóban elmondta, hogy a reklám fontos üzenet is számára, ugyanis amikor Hollywoodba került, mindenki azt mondta, hogy az akcentusa miatt nincs semmi esélye, így azt üzeni, hogy soha ne hallgassunk azokra, akik lehúzzák bennünket.

A jelenet komikus és egyúttal melegséget is hoz az ember szívébe, hiszen jó látni, hogy a két legendás színész újra együtt játszik – még ha csak egy reklámban is.

Schwarzenegger és DeVito – Lesz még újra Ikrek?

A páros első közös filmje, az Ikrek 1988-ban került a mozikba. A 188 centiméteres osztrák sztár és a 147 centis DeVito kitűnő párost alkottak. A film rajongói azóta is várják a folytatást, ám nemrégiben Danny DeVito azt nyilatkozta, hogy bár akartak dolgozni a filmen, ez idáig nem lett belőle semmi, és ennek leginkább Schwarzenegger az oka.

Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito az Ikrek óta is jó barátságot ápolnak / Kép forrása: Getty Images
Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito az Ikrek óta is jó barátságot ápolnak / Kép forrása: Getty Images

Arnold és én újra együtt akartunk dolgozni, de elmaradt az Ikrek folytatása, mert ő politikus lett. Ahelyett, hogy kormányzó lett volna, a folytatást kellett volna megcsinálnunk. Most bánhatja!

Bár a színész 2011 óta nincs hivatalban, azóta sem került sor a film folytatására, pedig számos ötlet volt már arra, hogy miről szóljon a film. Az eredeti alkotója, Ivan Reitman úgy tervezte, hogy az ikerpárról kiderül, hogy valójában hármasikrek voltak, a harmadik testvért pedig Eddie Murphy játszotta volna. Sajnos mivel Ivan Reitman 2022-ben elhunyt, a projekt teljesen megállt.

Nyitókép forrása: Getty Images