Barion Pixel Ana de Armas egy dolgot kifogásol csak az Oscar-jelölésével kapcsolatban – Coloré

Ana de Armas egy dolgot kifogásol csak az Oscar-jelölésével kapcsolatban

2023. 04. 24.

Ana de Armas-t is jelölték a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjra, de az aranyszobrot végül Michelle Yeoh kapta a Minden, mindenhol, mindenkor című filmért.

A Marilyn Monroe életét feldolgozó Szöszi című film 34 éves sztárja a Ghosted című új produkciójának bemutatója kapcsán adott interjút, melyben elárulta, mit sajnál igazán az Oscar-díj jelölésével kapcsolatban.

Amikor kiderült, hogy őt is jelölik, a színésznő épp a Balerina című filmjét forgatta Prágában, így nem lehetett az alkotói csapattal, csak üzeneteket váltottak, amelyekben persze mindenki nagyon örült és izgatottan várták a filmes gálát.

Ana De Armas, Szöszi
Forrás: Northfoto

Azt az egyet sajnálom, hogy nem volt meg a személyes kontaktom velük, hogy együtt örüljünk, hogy lássuk és érezzük egymást. Volt, akit nem is igazán értem el, és a díjátadóra szinte rohantam vissza az államokba, nem volt idő együtt megélni az eseményeket.

A gyönyörű Ana de Armas, Chris Evans, Adam Brody és Tate Donovan mellett főszereplő a Ghosted című filmben, mely a napokban került a mozikba. A film kapcsán a kubai származású sztár Tom Cruise-t is megemlítette, mivel a zseniális akciósztár és a színésznő is ragaszkodik ahhoz, hogy a kaszkadőrjelenetek egy részét is maguk csinálják meg.

Ana de Armas
Forrás: Netflix

Ez elég megerőltető és fájdalmas, és a tested mindenhol sajog, sérülhet, de ez nagyon kifizetődő is, és ahogy láttam, egyre jobb vagyok benne. Emellett szórakoztatónak is találom…Nem vagyok még Tom Cruise szintjén, de most 100%-ig tudom értékelni, amit csinál, és teljesen megértem, miért teszi mindezt. Annyira észbontó!

– mesélte Ana de Armas.

A tehetséges Armas karrierje kezdetén angol nyelvtudás nélkül utazott Los Angeles-be, hogy valóra váltsa álmát és filmsztár legyen. Olyan filmek főszereplőjeként mutatta meg, hogy mire képes színésznőként, mint a Tőrbe ejtve, A szürke ember, a Mélyvíz vagy éppen a Szárnyas fejvadász 2049.

2020-ban pár hónapig alkotott egy párt Ben Affleck Oscar-díjas színésszel, de pár hónap után a szakítás mellett döntöttek. Ana de Armas azóta Paul Boukadakis-szal randizgat, aki a Tinder ügyvezető igazgatója.

Forrás: Just Jared
Borítókép forrása: Northfoto