Amanda Bynes gyámság alá helyezése még nem érhet véget

Bár ügyvédje szerint akár naponta felülbírálható a helyzet, a bírósági papírok alapján 2023-ig biztosan tart még a hivatalos felügyelet.

Nem Britney Spears az egyetlen sztár, aki nehezen bírta a rivaldafény súlyát, amely aztán az idegösszeomlás szélére sodorta…

Amanda Bynes
Forrás: Northfoto

Az egykor nagyon tehetségnek mondott és szép karrier előtt álló Amanda Bynes évek óta gyámság alatt van, méghozzá bipoláris személyiségzavara miatt. A “Miről álmodik a lány?” sztárjának meggyűlt a problémája a drogokkal, az alkohollal és plasztikafüggő is lett. Amandát 2013-ban anyja ideiglenes gondnoksága alá helyezték, majd 2014-ben ezt meghosszabbították határozatlan időre, amelyet bizonyos időközönként felülvizsgálnak. Ez nemrég meg is történt, és a legfrissebb dokumentumok szerint az egykori sztár nem került ki a gondnokság alól, amelynek következő újratárgyalása 2023-ban lesz.

Bynes ügyvédje, David Esquibias azonban azt mondja, ez egy olyan állapot, ami bármikor megszüntethető, ha már nem szolgálja a színésznő érdekét: „Igazából ezt naponta felülvizsgálják, és a döntés egyelőre Amanda javát szolgálja.”

A 35 éves színésznő jelenleg nagyon jól érzi magát, zenél és ruhákat tervez, ugyanis időközben elvégezett egy divatiskolát is. Amanda állítólag most a parfümök felé vette az irányt és szeretne ruhakreációi mellé illatokkal is előrukkolni.

A szerelem is rátalált Paul Michael személyében, akivel még 2019-ben ismerkedett meg egy korábbi, alkoholistákat gondozó program keretén belül.

Forrás: people.com

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

100 km/h-t meghaladó széllökésekre készülhetünk