Barion Pixel 55 felett is van szexting a közösségi médiában – A Coloré kedvence – Coloré

55 felett is van szexting a közösségi médiában – A Coloré kedvence

2024. 05. 10.

Több időt töltenek a közösségi média felületein, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal. Szeretik a podcasteket, kezdenek rászokni a TikTokra, sőt közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek a közösségi médiában – derül ki az 55 év feletti korosztályról a “Szeniorok a neten” elnevezésű online felmérésből.

A tinik netezési szokásairól már három alkalommal is készített felmérést a Be Social – legutóbb tavaly -, most az 55 felettiek online jelenlétét vizsgálták. 

A ‘Szeniorok a neten’ felmérésből most kiderül, hogy bár a klasszikus média még sokkal jobban jelen van a mindennapjaikban, mint a fiatalabb generációknak, de már helyet kér magának a közösségi média, a chat és a streaming is – sőt, van olyan online csatorna, amivel már több időt töltenek, mint amennyit a hagyományos médiára szánnak. A válaszadók több mint egyharmada napi 3-4 órát tölt online, minden hatodik pedig 4 óránál is többet. A napi tevékenységeiknél a Facebook szerepel az első helyen, csak ezután jön a tévénézés és a különböző családi programok, amiket a portálok olvasása (5.), a YouTube videók nézegetése (6.), chatelés (7.), és podcast hallgatása / nézése (10.) követ.

– foglalja össze Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a BeSocial ügyvezetője.

Forgács Mariann
Forgács Mariann, közösségi média – szakértő

A Facebook a kedvenc, jön fel az Instagram és a TikTok

Ha csak egyetlen platformot használhatnának, akkor a válaszadók közül a legtöbben (59,7%) a Facebook mellett tennék le voksukat, egynegyedük (24,37%) pedig a Messengert választaná, míg minden tizedik 55 év feletti válaszoló (10,4%) a YouTube-ot priorizálná. Viszont ennek a korosztálynak az online nyitottságát jól jelzi az is, hogy megkérdezettek 30%-a már használja a TikTokot, minden tizedik szenior naponta felkeresi ezt a platformot. Lelkes látogatói az Instagramnak is: a válaszadók 47%-a van itt jelen több-kevesebb rendszerességgel. Aktivitásuk viszont elég ingadozó. A megkérdezettek egynegyede naponta posztol a Facebookra.

A hozzászólásokat leginkább zárt csoportokban (67,98%) vagy ismerősök posztjainál (67,9%) írják, de csaknem egynegyedük (23,7%) a hírportálok posztjai alatt is szívesen osztja meg másokkal a véleményét. A válaszadók 9%-a viszont soha, semmit nem rak ki a Facebookra.

Inkább podcastek, mint influenszerek

Bár még több tévét néznek, mint más korosztályok, a szeniorok 60,03 %-a egyre nagyobb lelkesedéssel figyelemmel kíséri a magyar nyelvű podcast adásokat is. A YouTube-on elérhető tartalmak is népszerűek körükben: a felmérésben a szenioroknak meg kellett jelölniük, hogy 10 felsorolt, különböző műfajban tevékenykedő, különböző generációhoz tartozó tartalomgyártó produktumai közül kitől láttak már legalább öt videót.  Ez alapján a lista élén végzett Friderikusz Sándor (54,5%), mögötte Bödőcs Tibor (44,67%), Pottyondi Edina (44,52%), a Partizán (42,6%) és a Tvrtko a Föld körül csatorna (31,13%).

A YouTube első közismert magyar tartalomgyártói közé tartozó Dancsó Péter viszont nem a kedvencük. Őt csak a válaszadók elenyésző hányada (2%) jelölte meg a bekövetett tartalomgyártók sorában. Hasonlóképp jártak az influenszerek is. A szeniorok többsége (41,63%) 10-nél kevesebb influenszert követ, ugyanakkor minden tizedik válaszoló azt mondta, hogy  vásárolt már valamit egy influenszer / tartalomgyártó ajánlására próbáltak ki.


közösségi média szexting
„60%-uk kapott már interneten erotikus fotót.” kép forrása: Getty Images

A szeniorok felismerik a csalókat a neten és egy jó részüknek a szexting sem marad ki az online életükből

Az 55 év feletti válaszadók töredéke (5,6%) ismerte be, hogy csalók áldozatául esett az online térben. A megkérdezettek több mint fele (52,68%) ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy legalább egyszer már találkozott átverési kísérlettel, de azt gyanúsnak találta és nem dőlt be neki. A szeniorok leginkább attól érzik magukat biztonságban a neten, ha nem vesznek tudomást az ismeretlenektől érkező bejelölésekről, üzenetektől (59,06%), de viszonylag sokan (37,99%) a kétlépcsős azonosítást is alkalmazzák.

Jobb félni, mint megijedni alapon 43,17% soha nem adja meg online a bankkártyája adatait, 9,35% pedig soha sehova sem posztol, vagy kommentel. Az erotikus tartalmak sem kerülik el ezt a korosztálytHa a tinik esetében ijesztőnek hatott, hogy 60%-uk kapott már interneten erotikus fotót, a szenioroknál inkább csak érdekesen hangzik, hogy közel egyharmaduk (31,9%) volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.

közösségi média
kép forrása: Getty Images

A férfiak javára írandó, hogy ők tűnnek tudatosabb netezőnek.

55 felett is kijönnek a nemek közti különbségek

A férfiak magabiztosabban elboldogulnak a neten. Legalábbis maguknak és másoknak sem szívesen ismerik be, ha elakadtak. A felmérés szerint a szenior korosztályba tartozó férfiaknak csak 37,73%-a kér segítséget családtagjától, ha valamit nem talál, vagy nem tud megoldani online, míg az 55 év feletti nőknek több mint a fele (53,1%). A férfiak ugyanakkor nagyobb arányban használják naponta a TikTokot (12,2 % vs. 8,39%) és a YouTube-ot (42,97% vs. 35,1%), mint a nők, akik a kommentelésben is lemaradást mutatnak. Meglepő módon a korosztályt képviselő férfiak a lelkesebb véleménynyilvánítók a közösségi médiában.

31,27%-uk napi rendszereséggel osztja meg a véleményét a Facebookon a nők 22,83%-ával szemben. Sőt, a kérdőívet kitöltő férfiak 30,67%-a a különböző portálok hírei alatt is ír hozzászólásokat, míg a nőknél ez az arány csak 19,6%. A férfiak javára írandó, hogy ők tűnnek tudatosabb netezőnek. A szenior férfi válaszadók harmada használ mindenütt különböző jelszót, míg csak minden 5. megkérdezett nő teszi ugyanezt. Emellett a férfiak a kétlépcsős azonosítást is jóval nagyobb arányban állították be, mint a nők (47,6 % vs. 32,67%).