Barion Pixel 3 csillagjegy, akiknek 2024 az átalakulás és az új kezdetek éve lesz – Coloré

3 csillagjegy, akiknek 2024 az átalakulás és az új kezdetek éve lesz

2023. 12. 22.

A csillagok azt sugallják, hogy bizonyos csillagjegyek igazán nagyszerű év előtt állhatnak, és 2024 lehetőséget ad az újrakezdésre a 2023-as hullámvölgyek után.

2024 elején a Jupiter, a szerencse bolygója, leáll a visszafelé mozgással, az emberek pedig bizakodóbbak és pozitívabbak lehetnek a jövőt illetően. Az ötleteket és terveket befolyásoló Merkúr január 1-jén fejezi be visszafelé mozgását a Nyilas csillagjegyében,ezáltal a célokat előre vivő teremtő gondolatok ismét hangsúlyt kapnak. A Plútó január 20-án visszatér a Vízöntőbe, az Uránusz pedig január 27-én kezd előre haladni. A 2024 eleji bolygómozgások számos új lehetőségek nyitnak meg mindenki számára.

Kos

A tüzes csillagjegy számára 2024 az önfeltalálás éve lehet, lehetőséget adva arra, hogy átalakítsák jövőbeli terveiket és megreformálják azt, hogyan illeszkednek a világba. A Kos csillagjegyűek valószínűleg nagy dolgokat érnek majd el 2024-ben, tavaszra pedig a közösségükre gyakorolt ​​hatásuk lesz nagyon erős. Ha jól ismeri saját céljait, és reálisan mérte fel azokat, az segít abban, hogy a legtöbbet hozzák ki 2024 erőteljes energiáiból. Az új esztendő lehetőséget kínál a célok megváltoztatására, a sikerek elérésére, a gátlások felszabadulására, a nehézségek elengedésére és az anyagi lehetőségek megugrására is.

Bika

A Plútó januári mozgása erős ambíciókat ad a Bikáknak, lehetőséget teremtve a karrier és munkaügyek beizzítására, mélyebb elköteleződést teremtve a karrierzónában. Az emberek is új perspektívából láthatják a Bikát, ami nagy sikereket eredményez. A márciusi holdfogyatkozás körül újragondolhatják a napi rutinjukat, így növelve energiájukat és hatékonyságukat, hogy a teljes potenciáljukat kiaknázzák. A tavasz erőteljes összhangot hoz életükbe, szuper szerencsések lesznek minden területen. 2024 őszére nagy változások történhetnek, megrendülhetnek személyes kapcsolatai, ezekre a változásokra készüljön fel a Bika.

csillagjegy, 2024
Forrás: Getty Images

Ikrek

Nagy változásokat jelent 2024 a kalandok, sérelmek, hiedelmek, a tanulás és önfelfedezés terén az Ikrek számára. Ha szereti a médiát, vagy szeret böngészni az interneten, akkor ügyesebben befolyásolhatja az embereket, és kiszélesítheti a világról alkotott képét, kapcsolatokat építhet. Magabiztosan tud majd ötletelni és megosztani ezt másokkal, tavasszal pedig új szenvedély projekt lép az életébe, ami lehet munkával vagy egy személlyel is kapcsolatos.

Borítókép forrása: Getty Images