Barion Pixel 3 csillagjegy, akiket az exük vissza akar kapni még idén – Coloré

3 csillagjegy, akiket az exük vissza akar kapni még idén

2024. 07. 06.

Lehet, hogy már be is következett, talán csak megpróbálták, de ezeknek a csillagjegyeknek jó lesz odafigyelni, mert a múlt megkísértheti őket.

A párkapcsolatok túlnyomó többsége sajnos – mint minden – egyszer véget ér. Kevesen érik meg együtt a holtodiglant. Embere válogatja, hogy ki milyen kapcsolatot tud elképzelni múltbéli szerelmével; vannak, akik olyannyira lezártnak tekintik, hogy egyáltalán nem kommunikálnak velük többé. Másoknál működik, hogy laza barátságban, haveri viszonyban maradnak.

csillagjegy, toxikus
Forrás: Unsplash

És akadnak olyanok is, – ami talán nem a legegészségesebb hozzáállás – akik imádják az exeiket jó közel tartani, akkor is, ha ez zavarja az új kapcsolatukat. A most következő csillagjegyek jó, ha készülnek, mert exük talán nem is tartja annyira lezártnak a kettejük dolgát.

Bika

Ne lepődjenek meg a csillagjegy szülöttei, ha azt hallják ismerőseiken keresztül, hogy az exük vissza akarja kapni őket. A Bika azonban feltehetőleg nem vágyik erre, mert ő két lábbal a földön állva ezen már tovább lépett, új ajtókat nyitott meg, és lelkileg felzaklatja vagy felháborítja, hogy az egykori kedves ismét próbálkozni akar. Nem akar még egyszer abba a káoszba kerülni, becsüli azt a rendet, amit a régi kapcsolat romjai után megteremtett magának.