Ez a cikk kis híján nem született meg, ugyanis írója halogatta az elkészülését. Ugyan miért, hiszen imád írni, ő találta ki a témát, mégis hagyta, hogy elteljen a nap, és csak este állt neki. Mi ennek az oka? Végre kiderül, hogy miért halogatunk, s hogy mit tudunk tenni ellene!
Tényleg halogatsz?
Először is fontos felismernünk, hogy a feladatok tologatása valóban halogatás-e. Előfordul, hogy az ember nekiállna valaminek, de közbejön egy másik, sürgősebb ügy: hívnak az óvodából, mert beteg lett a gyerek, a főnök beállít és ad egy még annál is fontosabb feladatot, de olyan is akad, hogy már éppen elkezdenénk a teendőt, amikor átkopog a szomszéd, és beszélgetni kell vele.
Ezek az élet velejárói, nem lehet mit tenni az ilyen és ehhez hasonló váratlan helyzetek ellen. A halogatás akkor alakul ki, hogy ha a feladat megkezdése valamilyen szorongással tölti el az embert. Ezt sem egyszerű felismerni, hiszen a szorongás különböző mértékű lehet: van, hogy csak egy alig észrevehető, rossz érzésben nyilvánul meg.
Ha listát vezetünk teendőinkről és egy-két adott dolog mindig ott marad érintetlenül, akkor okkal gyanakodhatunk arra, hogy azoknak a feladatoknak az elvégzését próbáljuk minél inkább elkerülni. Ha megállapítottuk, hogy melyik az a feladat, ami nincs ínyünkre, meg kell fejteni az okát, hogy miért halogatjuk, hogy nekikezdjünk! Túl nehéz a feladat és tartunk tőle, hogy nem sikerül? Már rég válaszolni kellett volna arra az e-mailre és már így is eléggé kínos, ezért tovább húzzuk? Van, hogy ,,előre tudjuk” a dolgok végkimenetelét, ezért nem kezdünk bele: ha egyszer már nem sikerült a kreszvizsga, egyre nehezebben megyünk neki, mert úgysem fog sikerülni másodjára sem.
Sokszor a megfelelési kényszer az ok: amikor az ember szeme előtt az lebeg, hogy az adott feladatot a szülője vagy egy sikeres ismerőse hogyan és mikor oldaná meg, egyre mélyebbre sodorja magát a kétségbeesésben ahelyett, hogy nekiállna.
A halogatás nagyon gyakori azoknál az embereknél, akik mindig, minden körülmények között a legjobbat akarják nyújtani. Mivel maguk felé is maximalisták, csak akkor állnak neki egy-egy tevékenységnek, ha minden tökéletesen adott a sikeres végrehajtásához.
A halogatás ezeken felül egyfajta jutalomként is funkcionál, hiszen előszeretettel győzzük meg magunkat arról, hogy miért ér rá az adott feladat, és jólesően nyugtázzuk, hogy ezt ma sem kell megcsinálnunk.
Miért baj, ha halogatunk?
Azon túl, hogy az idegeskedik, aki tőlünk várja a kész munkát, vagy egy e-mailre a választ, mi magunk is frusztráltak vagyunk a halogatásunk miatt. Folyton ott lappang elménkben a tudat, hogy még mindig ott van az a bizonyos teendő, amit húzunk-halasztunk. Míg nem fanyalodunk rá arra, hogy csináljuk a dolgunkat, rengeteg időt elpazarolunk azzal, hogy szöszmötölünk, híreket futunk át, videókat nézünk, holott az ezekkel eltöltött idő alatt bőven készen lettünk volna azzal, amitől annyira menekülünk.
Van, akiből a határidő hozza elő a kisangyalt és az utolsó pillanatban nekiáll a mumus feladatnak, de olyan is előfordul, hogy ez plusz stresszt okoz, ami kapkodáshoz vezet, és ilyen esetben megkérdőjelezhető, hogy megfelelően végeztük-e a munkát.
Mi a megoldás?
Amint megértettük, hogy egy adott feladat miért nincs ínyünkre, a legjobb dolog amit tehetünk, ha úgy járunk el vele, mint a sebtapasszal: nekiduráljuk magunkat és lesz, ami lesz, megszabadulunk tőle.
Általában amint megvagyunk egy feladattal rájövünk, hogy teljesen feleslegesen idegeskedtünk végig napokat, heteket – olykor hónapokat – mert meglepően hamar túlestünk a nehezén, arról nem is beszélve, hogy amint készen vagyunk vele, csodálatos érzés fog el minket.
Mi hát a tanulság: az ember hajlamos a halogatásra – esetenként a krónikus, ismétlődő halogatásra – de amint azon kapjuk magunkat, hogy tologatjuk a feladatot, érdemes csírájában elfojtani és azon nyomban elvégezni, hogy azzal a boldog tudattal folytatódjon a nap, hogy több heti idegeskedést spóroltunk meg magunknak.