Ez a levél a Mikulásnak nem olyan, mint amit gyerekkorunkban írtunk. Nem pont olyan. Nincs benne, hogy jók voltunk-e vagy rosszak, és hogy félünk-e a krampusztól. Csupán egy felnőtt emlékezik vissza azokra az időkre, amikor gondtalan gyermek lehetett.
Kedves Mikulás!
Nem fogok bemutatkozni, úgyis ismersz. Régen írtam már neked levelet. Volt egy időszak, hogy féltem tőled! Gondoltad volna?
Már életem első éveiben is nagyon vártalak. Te voltál a karácsonyi csoda első képviselője. Sok-sok mese és vers szólt rólad. Az egyik kedvencem Gazdag Erzsitől a Megjött a Télapó című vers volt.
Szánon jött. A hegyeken fenyők búcsúztatták. Zsákját tükrös hegyi tón vízi lányok varrták.
Visszagondolva, fogalmam sem volt, miről szólt ez a vers. Fenyők búcsúztatják? Dehát csak most jön, hát akkor nem üdvözölni kellene? Tükrös hegyi tó? Az meg mi a csuda? A vízi lányokat már meg sem kérdőjeleztem, sőt, az egész jelentése nem érdekelt. Egy dolgot tudtam: nem akárkit várunk éjszaka!
Jártál nálunk, az egyik mamáéknál, a másik mamáéknál és ha úgy alakult, még a keresztszüleimnél is. Sosem kérdőjeleztem meg, hogy miért viszed nekem ennyi címre az ajándékot. Fel sem merült, hogy nem lenne-e egyszerűbb egy helyre odahoznod nekem, és akkor nem kellene körbejárnod az egész várost. Egyszerűen úgy volt logikus, ahogy volt, hiszen
tudtad előre, hogy merre fogok járni, és azt szeretted volna, ha mindenhol van minek örülni.
Hozzánk mindig hoztál adventi kalendáriumot! Imádtam, hogy az első hat nap csokiját rögtön meg lehetett enni, és hiába volt még sok-sok másfajta csoki körülöttem, igazi gyötrelem volt, hogy utána naponta csak egyet lehetett enni. Visszagondolva nagyon jót tettél velem azzal a kalendáriummal, mert megtanítottál várni a dolgokra, és egyfajta szabályrendszert is hoztál az életembe. Annyira fontos volt számomra ennek a szabálynak a betartása, hogy sosem csaltam.
Mindig volt egy csomag, amit a munkahelyi Mikulástól kaptam. Mivel a szüleim a munkahelyükön ismerkedtek össze, majd idővel elváltak, ezt a csomagot minden évben kétszer is megkaptam. Mai napig emlékszem a kis nyomtatott papírra az arcoddal ,,Meghívó” felirattal. Ebben mindig jegyek voltak, amik különböző programokra szóltak. Volt olyan, hogy a Bábszínházba, amit annyira nem szerettem, mert féltem a báboktól (mitől nem…?), de ha a Globe Színházba szólt a jegy, repestem az örömtől. Általad jutottam el annak idején Lego-kiállításra, de olyan is volt, hogy Disney-kiállítást néztünk meg, egy alkalommal pedig dínók voltak, ami teljesen lenyűgözött.
Emlékszem a különböző csokikra is. Volt valami furcsa alakú, amit csak utólag tudtam értelmezni, hogy micsoda: csizma alakú volt. Ennek örültem a legkevésbé, nem lehetett vele játszani. Én ugyanis a csokimikulásokkal jeleneteket játszottam el. Összegyűjtöttem a különböző méretű csokikat, a legnagyobb volt az apuka, az egyel kisebb az anyuka és így tovább. Egy cseppet sem zavart, hogy szakáll van a csomagoláson, nekem ez egy család volt.
Emlékszem az izgalomra, ahogy mentünk a mamáékhoz. Már az utcáról lestem, hogy vajon piroslik-e valami az ablakban. Maga volt a csoda, ahogy a két régi ablak között vártak engem a csomagok, sokszor több annál, mint amennyiről álmodtam. Ma is hallom a fülemben a zacskók ropogását. Nem arról vagyok híres, hogy mindenáron rendet teszek magam körül, de mindig mindent abba a zacskóba tettem vissza, amiben kaptam.
Ez már abban az időszakban volt, amikor kicsit tartottam tőled. Három- négyéves koromig láttam a csodát, és utána is, de akkor már felmerült bennem, hogy valójában eléggé félelmetes, hogy egy idős bácsi a szobámban járkál, míg én alszom. Volt hát pár nehéz évem.
Aztán sosem kérdeztem rá, hogy mi a helyzet azzal, hogy senki nem lát, és hogy nem sarazod össze a lakást. (Bár anyukámat ismerve biztos rögtön feltörölt utánad…) Valahogy úgy éreztem, hogy ha rákérdeznék, a válasz nem tetszene, így annyiban hagytam. Szépen jöttél minden évben, annak rendje és módja szerint.
Ma már ugyan én készítem be a mikuláscsomagot, sosem fekszem le úgy december ötödikén, hogy ne jutna eszembe a Mikulás, és a kislány, aki csodálattal és izgalommal várta.
Ez a kislány minden év december hatodikának reggelén reményteljesen néz az ablakba, bizakodva, hogy idén is megtörténik a csoda, aminek elvesztésétől olyannyira retteg.
Megtörtént.
