Egy sima, egy fordított

Két láb, két kéz, két szem, két fül. Annyira egyértelmű, hogy látjuk és halljuk azt, ami körülöttünk történik, és legalább annyira természetes az is, hogy járunk és megfogunk valamit. Csakhogy ez sokak számára mindennapi harc az elemekkel. A legkisebb és legegyszerűbb feladatok is kemény küzdelemmé válhatnak azoknak, akik valamilyen mássággal rendelkeznek. Az Egy sima, egy fordított – Egyesület az Inklúzióért nevű egyesület úgy szeretné a

fogyatékkal élőket segíteni, hogy a simák szívébe és tudatába akar bejutni. Erről és még sok másról beszélgettem Sas Olivérrel, az egyesület (egyik) alapítójával.

Mesélj az egyesületről. Mikor és milyen céllal jött létre?

Az Egy sima, egy fordított Egyesület hét évvel ezelőtt jött létre, ám a megalakulásának van egy előzménye. Az a társaság, akik most is az egyesületet alkotják – részben legalábbis – egy korábbi formációban is együtt dolgoztak. Akkor olyan játszótéri játékokat fejlesztettek, amelyeket az ép és a sérült gyerekek egyaránt használhatnak. Sőt, kifejezetten az volt a cél, hogy a gyerekek együtt is élvezhessék. Ezek az eszközök főleg a budapesti, de néhány vidéki játszótéren is megtalálhatók. A tapasztalat azonban az volt, hogy ezeket a játékokat csak elvétve használták azok, akiket megcéloztak. A következtetés tehát az, hogy a fizikai akadálymentesítés még nem megoldás a problémára. Sajnos az érintett családok ezzel még nem válnak a társadalom szerves részévé. Az Egyesület már nem is foglalkozik ilyen speciális eszközök fejlesztésével – habár van társasjáték és Lego-csomag, ami speciális –, a fő profil ugyanis a fejekben történő akadálymentesítés, szemléletformálás lett. A célunk az, hogy az érintett családok merjenek az utcára lépni, a fogadóoldalon pedig egyértelmű legyen, hogy ezek az emberek ugyanúgy a társadalom részét képezik, mint bárki más. Az családokat támogatjuk, méghozzá élményeket adunk nekik, de segítjük őket a veszteség feldolgozásában, vigaszt nyújtunk és a hasonló sorsú családok szociális eseményeinek megszervezése, lebonyolítása is a missziónk.

Személyes ok is vezérelte az egyesület megszületését?

A feleségemmel ketten alapítótagok vagyunk, és mi magunk is sérült gyermeket nevelünk. Három gyermekünk közül a legnagyobb fiunk koraszülötten jött a világra, halmozottan sérült, de az alapítótársak között is van érintett. Olyan tag is akad, akinek pusztán ez a világképe és/vagy a szakmája minden érintettség nélkül.

Egy sima, egy fordított. Egyesület az Inklúzióért. Miért ez lett az egyesület neve?

Egy vicces analógia erre a helyzetre és nagyon kifejező. A sok lehetőség közül ez a kiválasztott név jellemzi a társaságunkat és azt, ahogyan gondolkodunk.

Sokféle réteget (gyerekek, szülők, szakemberek, pedagógusok) megszólító programjaitok vannak. Hányan dolgoznak a csapatban?

Vannak állandó tagok (az Egyesület honlapján láthatók) és önkéntesek is dolgoznak velünk. Hét év alatt szervezetileg is rengeteget fejlődtünk. Azt nem mondom, hogy a belső menedzsment úgy működik, mint egy multinál, de lényegében mégis azok az elvek érvényesülnek, azaz rendes munkavállalók dolgoznak, akiknek a munkájára nagyon számítunk. Ezek a munkatársak pedig olyanok, akik igazán komolyan veszik a feladatukat. Annak ellenére, hogy civil szervezetről van szó, sikerült úgy menedzselni mindezt, hogy olyan csapattal tudunk együtt dolgozni, akiknek ez a szívügye és a munkája egyaránt.

Milyen szakembergárdával dolgoztok együtt? Gyógypedagógus, meseterapeuta, pszichológus, kommunikációs szakember, adománygyűjtő. Mostanra már minden fontos funkciót betölt egy olyan szakember, amely a működéshez

szükséges, de az organikus növekedés során folyamatosan születik az igény arra, hogy milyen újabb és újabb pozíciókra van szükség.

A felvilágosult társadalmunkban már annyira egyértelmű, hogy sokfélék vagyunk. Vagy ez nem így van?

A legjobb lenne, ha nem lenne szükség az egyesületünkre. Ám még bőven van munka ezen a területen, ezért ránk és a hozzánk hasonló csapatokra még úgy tűnik, hogy elég sokáig szükség lesz. Van ugyanis az emberek gondolkodásában egy végletesség. Arra törekszünk, hogy felfogjuk és megértsük a világot, ezért különböző dobozokba helyezzük a különböző élményeket, embereket és magunkat. A különböző dobozok találkozásánál szokott előjönni a probléma: észreveszik azt, hogy ő más, mint amilyen én vagyok, és ezt az ellentmondást kell feloldani.

Az, hogy valaki más, mint amilyen én vagyok, az nem probléma. Arra úgy is lehet tekinteni, mint beszélgetést megindító témára. Mindenki tapasztalhatta már, hogyha egy kezdeti idegenkedés után sikerül beindítani a beszélgetést és ezáltal kicsit megismerni a másikat, eljön az a pillanat, hogy nem számít a másság (bőrszín, vallás, nem, ép, fogyatékkal élő). Nagyon széles az a skála, amiért másmilyennek láthatjuk embertársainkat és ezáltal azonnal falat húzunk magunk köré. Ám amint belekezdünk a beszélgetésbe és nyitunk mások felé, a falak képesek leomlani. A KAMPÁNYUNK is azzal a céllal jött létre, hogy a beszélgetés fontosságára felhívjuk a figyelmet. A kommunikáció ugyanis sok esetben azért nem valósul meg, mert olyan nyelvi buktatók lehetnek, hogy például nem találjuk a megfelelő szavakat arra, hogy ezt a másságot kifejezzük.

Mind a négy, kampányban szereplő fiatal tudott olyan vicces sztorival szolgálni, ami rávilágít arra, hogy mennyire nehézkesen reagál a külvilág a különböző típusú másságra. Ezek a fiatalok naponta ezzel élnek, számukra ez természetes, éppen ezért nekik könnyebb a kommunikációt elkezdeni. A másik oldalon van mindig a kétség: egyáltalán felvegye-e a kapcsolatot a mássággal élővel vagy sem? Ha beszélgetni is szeretne, azt hogyan tegye? Azok a zsigereinkbe beívódott mondatok, amelyeket naponta használunk, mint például elköszönésnél a viszontlátásra, azt mondhatjuk-e egy vak embernek is? (Ha nem tudod a választ, nézd meg Juhász Tamás videóját!). A kampányunk arra világít rá, hogy nem érdekes, mindez hogyan zajlik a szavak szintjén, ugyanis, ha megvan a jó szándék, akkor elfogadható a bénázás, a sutaság. Ami számít, az a beszélgetés. Mert ha megvan a beszélgetés, azt a megismerés, majd az elfogadás követi.

Az érzékenyítés szó hallattán leginkább a gyerekekre gondolunk, hiszen ők még nem olyan tájékozottak a világ dolgairól, de az felnőttek számára ugyanúgy szükséges?

A kampányunk része annak, amivel alapvetően foglalkozik az egyesület. Ez egy különböző médiafelületeken megjelenő kiterjesztése annak a munkának, amit folytatnunk, ami gyakorlati foglalkozásokon, érzékenyítésen, terápiákon történik. Vagyis hordoz egy filozófiát, amit mi képviselünk. Bizony a felnőtt társadalom is célcsoport. A gyerekek ugyanis nyitott könyvek, hófehér lapokkal és most dől el, hogy mivel írjuk tele. Rajtuk óriási hangsúly van, hiszen ők alkotják a jövő generációit.

Ha minden jól megy, akkor egy olyan világot alakíthatnak ki, amelyikben mindenki számára jó lesz élni. Minél több gyereket sikerül megtalálni és együtt lenni velük, formálni őket, annál jobb. Aztán ott vannak ezeknek a gyerekeknek a szüleik, és legalább annyira fontos, hogy pozitívan változzon a szemléletük.

Hogy kell elképzelni az érzékenyítő programokat? Óvodák, iskolák is felkérnek ilyen eseményre?

Az oktatási intézmények mellett még munkahelyek is igényt tartanak a munkánkra. A program nagyon különböző lehet, hiszen ahány hely, annyiféleképp történhet az érzékenyítés, de alapvetően arról szól, hogy a résztvevők betekintést kapjanak abba, amivel szemben állnak. Például olyan eszközök bevonásával történik az érzékenyítés, amelyek segítik a simákat abban, hogy átéljék a fordítottak helyzetét.

Milyen kerekesszékkel közlekedni, milyen nem látni a környezetünket, másokat, milyen nem hallani, milyen az, ha nem működnek jól a kezeink, lábaink. Ezeken a programokon mindig jelen van érintett személy is, aki hitelesen tudja képviselni, hogy milyen az élet úgy, ha nehezített.

Milyen új projektekben gondolkodtok mostanában?

A terv mindig az, hogy újabb események és felületek létrehozása valósuljon meg, ami azt eredményezi, hogy minél nagyobb kört tudjunk bevonzani. A Legóval történő együttműködés – ami már egy ideje tart – lehetőséget ad arra, hogy egyre több emberhez eljussunk ne csak a fővárosban, hanem vidéken is.

Hogy történt? A Lego keresett fel titeket?

A Lego saját missziójának tekinti, hogy olyan civil szervezeteket támogasson, amelyeknek a működését hasznosnak ítéli. Van egy nem túl nagy csapat, akikkel a világhírű dán építőjáték-márka együtt dolgozik, és minden szinten igyekszik támogatni ezeket a szervezeteket. Így került be a mi egyesületünk is. Az anyagi és tárgyi támogatáson felül még a keleti országrészre is kinyitott egy kaput, hiszen Nyíregyházán van a Lego magyarországi központja és gyára.

Hol, milyen eseményeken vagytok jelen?

A nagyszabású és saját szervezésű piknik mindig valahol Budapest környékén szokott lenni. Főzéssel, meséléssel, különböző programokkal teli együttlét ez, amelyeken az állandó és visszajáró családokon kívül új érintettek is barátokra, sorstársakra és remek programokra találhatnak.

Igyekszünk jelen lenni különböző fesztiválokon, ahol csoportfoglalkozásokat tartunk. Azt tapasztaljuk, hogy nagy az érdeklődés, de hiába, ha még mindig nagyobb a szükség arra, hogy újabb és újabb családokat érzékenyítsünk. Növelni kell az ilyen találkozások számát, amely az Egyesület számára egy véget nem érő feladat.

Kedves simák! Ideje a szavak erejét használni és bátran beszélgetni a fordítottakkal.

Nyitókép forrása: Egy sima, egy fordított. Egyesület az inklúzióért