A Montessori-módszerről alapjáraton annyit érdemes tudni, hogy egy – jellemzően – a pedagógiában használatos módszert takar. Csakhogy egy új kezdeményezés szerint ideje lenne kiterjeszteni a demencia, illetve egyéb kognitív zavarok gyógyítására, ugyanis a gyerekek mellett az ebben szenvedő betegeknek is hasznos lehet.
Az Insider magazin a 2021-es év végén készített riportot egy névtelenséget kérő üzletemberrel, akinek nemrég negatív irányt vett az élete, és demenciája miatt ápolási intézménybe kellet vonulnia. Akkor még nem sejtette, mekkora segítséget jelent majd számára a Montessori-módszer az elbutulás kezelésénél. Már csak azért sem, mert a Montessori-módszerről a többség fejében az ehhez kapcsolódó oktató-fejlesztő, kicsiknek szóló játékok élnek, nem pedig olyasmi, ami segítséget nyújthat napjaink egyik legborzasztóbb betegségénél. A közelmúltban azonban az Insider által megszólaltatott vezető demenciakutatók számára is nyilvánvalóvá vált az, amit a Montessori-módszert alkalmazó szakemberek előtt hosszú ideje nyilvánvaló: a Montessori-módszer lényege valójában nem maga a játék, hanem az az út, amin a gondozók az érintetteket a lehető legnagyobb tiszteletben segítik és végigvezetik, hogy elsajátíthassanak bizonyos képességeket, legyen szó kisgyerekekről vagy éppen felnőttekről.
Gyógyítható a demencia a Montessori-módszerrel?
Az amerikai Alkalmazott Demencia Kutatóközpont egyik alapítója, Vincent Antenucci, valamint doktor Cameron Camp, a Montessori-módszer alkalmazhatóságát vizsgáló szakember a demencia gyógyítására megfejtette, hogy hogyan javíthatja a a kognitív betegségben szenvedők általános egészségi állapotát a Montessori-módszer. A pedagógiai metódus megálmodója Maria Montessori, aki 1896-tól kezdve dolgozott fejlődési lemaradással és fogyatékkal élő gyermekekkel, és aki ellentétesen gondolkodott korának filozófiájával, ami a szellemileg sérült gyerekeket üres vázaként kezelte, melyek feltöltése kizárólag a szülők és a tanítók feladata. Ez a fajta gondolkodás azonban nem csupán a fogyatékkal, de a demenciával élő személyeket is megbélyegezte. Montessori viszont úgy vélte, az alapvető tisztelet a gyermekeknek is kijár, így lényegében az egész Montessori-módszer erre épül. Ami pedig Antenuccit és kollégáit illeti, ők több évnyi kutatómunka után próbálják megváltoztatni a demenciával élők gondozását, és a jelenlegi, a betegek önállóságát egyre jobban leépítő modellt egy hasznosabbra cserélni.
Egy, a Montessori-módszer szerint berendezett osztályteremben minden berendezés és tárgy azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek a lehető legbiztosabban, önállóan végrehajthassák a mindennapi cselekvéseket: vagyis használják a székeket, a mosdót, tudjanak egyedül enni, ilyesmi. (A cél elősegítése érdekében minden bútor és eszköz gyermekméretű.) Míg a Montessori-pedagógus feladata olyan helyzeteken átvezetni a játékok és aktivitások segítségével a kicsiket, melyekben bár ott rejlik a hibázás lehetősége, ám a gyerekek megkapják azt a szükséges visszacsatolást, mellyel saját maguk javíthatják ki hibáikat anélkül, hogy szükségük lenne a felnőttek beavatkozására. Ahogy cseperednek, úgy lesz egyre kisebb a pedagógus kontrollja a hibák felett, a gyerekek pedig fokozatosan megtanulják elviselni a kudarcokat, valamint megoldani a problémákat.
Ez a fajta hibakontroll, illetve a Montessori-módszer inspirálták arra a kutatócsoportot, hogy megalkossák azt az általuk kognitív rámpának nevezett rendszert, melyek segítségével a demenciás betegek arra használják a még működő képességeiket, például az olvasást, hogy továbbra is megtalálják életük jelentőségteljes pillanatait. A gyakorlatban ez úgy nézhet ki, hogy mondjuk könnyen olvasható névkártyákat adnak a látogatóba érkező családtagoknak, melyeken a családi kapcsolat is szerepel, így a pácienseknek jobban eszükbe jutnak a nevek. Ez apróságnak tűnhet, mégis nagyban fejlesztik a demenciában szenvedők önbizalmát és mentális egészségét.
A Montessori-tisztelet
Dr. Evan Shelton, a központ egyik kutatója arról beszélt az Insider munkatársának, hogy a Montessori-módszer a demens páciensek megfigyelésénél is sokat segít nekik, ezért a Montessori-tisztelet elve alapján fontos szemléletváltást vezettek be az ápolók hozzáállásában: a betegekre nem passzív elszenvedőkként tekintenek, hanem olyan aktív közreműködőkként, akik képesek a saját maguk ellátására. A Montessori-módszer alkalmazása az olyan gondozó intézményekben, ahol a lakók segítséggel, de önállóan élnek, drámai csökkenést eredményezett az antidepresszánsok és szorongásoldó gyógyszerek alkalmazásában. A betegeknél csökkentek a depressziós és szorongásos tünetek, javult az alvásminőségük, nőtt az étvágyuk, valamint képesek voltak hosszabb ideig dolgozni a munkahelyükön. Antenucci szerint az egész társadalom javát szolgálja az, ha a demenciával élőket tiszteljük, és olyan személyekként tekintünk rájuk, akik éppúgy képesek ellátni dolgaikat, mint egészséges embertársaik.
Gyorsabban leépülnek szellemileg a mai ötven év felettiek, mint a korábbi generációk
Évtizedeken keresztül az a társadalmi trend jellemezte világunkat, hogy egy adott generáció tagjai ötvenéves koruk felett jobb mentális képességekkel és egészséggel rendelkeztek az eggyel korábbi nemzedék tagjaihoz képest. Egy friss tanulmány szerint azonban mindez az 1948 és 1964 között születettek (vagyis a baby boomerek) generációjával megfordult, így náluk már megfigyelhető a kognitív képességek hanyatlása. A társadalomkutatók azért tartják szokatlannak a jelenséget, mert a második világháború után született amerikaiaknak elődeikhez képest sokkal jobban hozzáfértek ez oktatáshoz és az egészségügyhöz, ahogy a munkalehetőségeik köre is bővült. A tanulmányt jegyző Ohiói Állami Egyetem munkatársai szerint a szellemi állapot generációs romlását, amelyet egyébként a baby boomerek nemi, faji, etnikai, társadalmi-gazdasági státusz szerinti csoportjában is tetten értek, úgymond a modern élet hozadékai okozhatják.
A kutatók a kognitív funkciók hanyatlásának elsődleges okait a szegénységben, a magányosságban, a depresszióban, valamint a mozgáshiányban és az elhízásban látják. Hui Zheng szociológiaprofesszor, a kutatás vezető szerzője szerint a baby boomerek szerencséje a szerencsétlenségben, hogy ha nem lett volna a felmenőiknél egészségesebb gyermekkoruk, rendezettebb családi környezetük, kevesebb időt töltöttek volna az iskolapadban, és kisebb esélyük lett volna a szellemi munka végzésére, akkor a modern életstílus miatt még rosszabb mentális állapotba kerülnek. A tanulmány során egy 1996 és 2014 között végzett kutatás több mint harmincezer, ötven év feletti résztvevőjétől származó adatot elemeztek. (Egészen pontosan hat különböző részgeneráció szülöttjeinek kognitív eredményeit.) Érdekesség, hogy amíg a mentális képességek folyamatos javulási trendje 1890 és 1948 között mindegyik korcsoportnál jelen volt, addig a korai (1958–1953) és késői (1954–1959) boomereknél már rosszabb állapotot mértek az előző részgenerációkhoz képest – a kísérletvezetők következtetése szerint ez a csökkenő trend ráadásul a következő nemzedékeket is végigkíséri. Ahogy Zheng fogalmazott az egyetem közleményében: „A baby boomerek kognitív funkcióinak romlása egyúttal azt a veszélyt is magában hordozza, hogy az elmúlt évtizedekben megfigyelt csökkenő tendencia az időskori demenciában megfordulhat, amint a boomerek elérik az öregkort, és hatékony kezelések, illetve egészségpolitikai intézkedések hiányában további állapotromlásra számíthatunk.”
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix