„SKH: Semmi Közöd Hozzá” – Kérdések, amiket taplóság feltennünk egymásnak

Van egy téma, ami nagyon régóta foglalkoztat, és megkockáztatom, hogy másokat is, mégsem beszélünk róla: azokról a kérdésekről, amelyeket nem szabadna feltennünk egy másik embernek.

Vegyünk egy teljesen hétköznapi jelenetet: egy kellemesnek ígérkező családi összejövetelen hirtelen megfagy a levegő, mert valaki nekünk szegezte azt a kérdést, amit a legkevésbé szerettünk volna hallani. Amitől azonnal görcsbe rándul a gyomrunk, és amire nem tudunk, nem akarunk válaszolni. A saját életemre vonatkozóan hosszú listát írhatnék az ilyen momentumokról. És bár a kérdések sokféle alakot öltöttek és öltenek, egy dolog azonban közös bennük: mindig az életem egy olyan területét érintik, amin a környezetünk szerint egy hatalmas lyuk tátong, amit sürgősen be kellene foltozni. Ez lehet párkapcsolat, munka, gyermekvállalás (nálunk örökké ez van terítéken) – bármi, amiben különbözünk másoktól.

Kérdések
Túl sok a kéretlen kérdés az életünkben… (Kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix)

Jómagam ugyan nem vagyok szakember, viszont elég pszichológiai témájú könyvet olvastam ahhoz, hogy tudjam, az emberek szeretik olyanokkal körülvenni magukat, akik hasonló értékrend szerint élnek, mint ők, hiszen így nem kell újra és újra átértékelniük, hogy vajon jól döntöttek a számukra fontos kérdésekben. A családomban én vagyok a „fekete bárány”. Akinek a háta mögött folyamatosan összesúgnak a közeli-távoli rokonok, mondván remélik, hogy „egyszer felnövök, és végre férjhez megyek, gyereket vállalok.”

Időnként elképzelem, mennyivel más fordulatot vehetnének az ilyen szituációk, ha a kérdezősködők ítélkezésmentesen meghallgatnának, és nem felsőbbrendűséget sugallnának, nem azt, hogy egy javításra szoruló játékszer vagyok.

„Mi van, már kérdezni sem lehet?”

Ez a felháborodott kérdés általában akkor érkezik, amikor finoman jelzem, hogy az illető átlépett egy határt. Aztán vannak azok a rokonok, akik mosolyogva, undorító cukormázba csomagolják a kérdést: „Na és van már párod? Nincs? Hát hogy lesz akkor esküvő? És mi van anyukáddal? Ő már biztosan unokázna, rá nem is gondolsz?” A hízelgő stílus ellenére azonban világosan érthető az üzenet, amit közvetítenek: valami baj van velem, mert nem úgy haladok az életemmel, ahogy szerintük kellene. De vajon tényleg ez a helyzet?

Variációk egy életre

Amiről a kérdezők általában megfeledkeznek, hogy ahány ember, annyiféle életút, amire nem nyomhatjuk rá sem a „helyes”, sem a „helytelen” címkét. Mi van akkor, ha a kérdés címzettje köszöni szépen, nagyon is jól érzi magát a jelenlegi helyzetében, és nem kíván változtatni rajta csak azért, hogy másoknak megfeleljen? Vagy, ha az illető változtatni szeretne az élete adott területén, ám egyelőre még kedvezőtlenek a körülmények, esetleg időre, erőre van szüksége – csak épp nem a kíváncsiskodó személlyel szeretné megosztani a döntéseit. A harmadik lehetőség szerintem egyben a legfőbb ok arra, hogy örökre felhagyjunk a kéretlen kérdésekkel:

mert sosem tudhatjuk, hogy ezzel milyen sebeket tépünk fel, vagy esetleg elmélyítünk egy frisset, ami még be sem gyógyult.

SKH – Semmi Közöd Hozzá

Mert mi történik, ha éppen akkor kérdezünk valakit a családtervezésről, ha mondjuk nemrég vetélt el, vagy esetleg régóta próbálkozik, de nem jön össze a baba? Vagy akkor kérdezzük meg, mi a helyzet a pasikkal/csajokkal, amikor valaki már évek óta hiába vágyik tartós kapcsolatra? És mégis miféle választ kaphatunk egy ilyen kérdésre? Valószínűleg semmilyent, inkább csak egy görcsös mosolyt, vagy maximum annyit, hogy „Bocsi, de ez hosszú történet”. Pedig szíve szerint alighanem mindenki azt kiabálná: „SKH – Semmi Közöd Hozzá!” Lényeg a lényeg, ezekre a kérdésekre úgysem kapunk „valódi” választ.

Ha nem ismerjük a körülményeit, érzéseit, élethelyzetét annak, akinek feltesszük őket, az nem véletlen – azt jelenti, hogy nem vagyunk bizalmi kapcsolatban, és a faggatózással átlépünk egy határt, amit tiszteletben kell(ene) tartanunk.

Ne vegyem magamra? Mi lenne, ha fel sem tennéd?

Sokan ilyenkor azt tanácsolják, hogy ügyet se vessünk a kérdezősködésekre, ne vegyük magunkra az elhangzottakat. Ám ez nem mindig egyszerű, különösen, ha olyan, számunkra fájdalmas pontra tapintanak rá a kérdéssel, amire nem voltunk felkészülve. Míg mások azt mondják, zárjuk le a dolgot röviden azzal, hogy „Ne haragudj, nem szeretnék erről beszélni”. A valódi megoldást én mégis inkább abban látom, hogy ezeket a kérdéseket eleve fel sem kellene tennünk. Még jó szándékkal sem.

Helyette el kellene végre fogadnunk, nem vagyunk egyformák, különböző értékrend szerint élünk, és ez így van rendjén. Az ítélkező-rosszalló megjegyzésekkel sérülnek az emberi kapcsolataink, arról nem beszélve, hogy – akaratunkon kívül – kárt tehetünk mások önbecsülésében. Néha jobb (és fontosabb) hallgatni és figyelni, mint lenyomni a saját igazunkat a másik torkán. Néha egy egyszerű „Hogy vagy?”-gyal többet elérhetünk, mint bármi mással.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Jessica Chastain ingyen játszotta el Donald Trump nővérét az Armageddon Time-ban