Barion Pixel Búcsú az alkoholtól és az ősz hajszálaktól – Így érem el életem legjobb formáját, 3. rész (x) – Coloré

Búcsú az alkoholtól és az ősz hajszálaktól – Így érem el életem legjobb formáját, 3. rész (x)

2023. 05. 29.

Idén júniusra életem legjobb formájába akarok kerülni. Nem akarok kibújni a bőrömből, épp csak néhány kisebb, elérhető változásra vágyom. Simább bőrt, kevesebb ráncot, laposabb hasat és szebb hajat szeretnék, mert – még leírni is hihetetlen – esküvőm lesz, utána pedig nászútra utazunk! Mindezért most olyan dolgokat próbálok ki, mint soha korábban: orvosesztétikai arckezelések, villanófényes szőrtelenítés, speciális étrend. Ez itt a harmadik rész.

Jelentem, minden a tervek szerint halad, és ez meg is látszik!

1

A mozgás – kell ennél több?

A napi séták és heti háromszori kocogás hatására sokkal fittebbnek érzem magam, így már biztos vagyok benne, hogy nem okoz majd gondot egész éjjel táncolni az esküvőmön. A 20-30 perces, láb- és kézisúlyokkal végzett erősítések, valamint a guggolások kezdetben csak napokon át tartó izomlázat eredményeztek, most viszont már azt is látom, hogy a testem tónusosabbá vált: némi izom keletkezett a karomon, laposabb a hasam, feszesebb a fenekem, erősebb a combom. Jól érzem magam a bőrömben, és a párom is többször megjegyezte, milyen jól nézek ki. Kell ennél több?

Az étkezés – a tudat miatt is

Ami a tudatosabb étkezést illeti, tartom a zöldséghangsúlyos étrendet. Az édességekről ugyan nem tudtam lemondani, de igyekszem ezekből is az egészséges, cukormentes, könnyebb verziókat választani az ultrafeldolgozott, tartósított vagy finomított lisztet és cukrot tartalmazó, hagyományos sütemények és csokik helyett. Őszinte leszek: nem igazán érzem, hogy mindettől egészségesebb lennék, de a tudat, hogy jót teszek a szervezetemmel, mindent megér.

2

Aminek viszont egyértelműen pozitív a hatása, az az alkoholfogyasztásom csökkentése. Korábban minden hétvégén megittam egy, kettő, akár három pohár bort vagy koktélt is. Az utóbbi hetekben egyáltalán nem, vagy legfeljebb egy pohár bort ittam szombatonként. Így a hétvégéken jobban aludtam, a kalóriabevitelem sem borult fel, és összességében kipihentebben és jobb lelki állapotban vágtam bele a hétfő reggelekbe.

A szőrtelenítés – amire egyre kevésbé van szükség

Mi a helyzet a szőrszálakkal? Most már egy hónapja használom a Philips Lumea IPL villanófényes szőrtelenítőt a lábaimon, a bikinivonalon, a hónaljamnál, sőt az arcom egyes pontjain is. Ez idő alatt drasztikusan lecsökkent a szőrbenövések száma, amivel egész életemben küzdöttem. Ha látok is esetleg egy-egy benőtt szőrszálat, szinte elég csak hozzájuk érnem, egy apró nyomás, és máris a bőrfelszínre hoztam őket.

A kezelt bőrfelületek egyes részein, ahol ügyesen használtam a Lumeát, az utóbbi hetekben szinte egyáltalán nem nőttek szőrszálak. Elképesztően jó érzés ezt látni, sőt tapintani is, ezeken a részeken ugyanis sima, túlzás nélkül bársonyos a bőröm.

Egyértelmű viszont, hogy a szőrtelenítési technikám még nem tökéletes. Sajnos, minden igyekezetem ellenére, néhány pontot kihagytam a korábbi kezelések során, és ott továbbra is nő a szőr. Ahhoz, hogy pontosan tudjam, mely részekre villantottam már a fényt, és mely pontokat kell még érintenem a kéthetente esedékes alkalmakon, most újabb tippeket, tanácsokat kerestem a Lumea applikációjában. Ugyanitt megnéztem néhány videót, hogyan csinálják a tapasztaltabbak, a legutóbbi alkalommal pedig már a villanásokat számláló funkcióját is használtam az appnak.

Kedvelem ezt az eszközt, és most úgy gondolom, be fog válni.

Mihez kezdjek az ősz hajszálakkal?

Ahogy közeledek a harmincas éveim közepéhez, egyre gyorsabban, intenzívebben szaporodnak ősz hajszálaim. Mivel természetes módon nagyon sötét a hajam, ezek a szálak bizony meg is látszanak, hiszen fehérségük erős kontrasztot képez a szinte fekete hajszálaimmal.

3

Amíg csak pár fehér hajszálam volt, nem zavartak. Amikor kicsit megszaporodtak, párat kitépkedtem közülük. Amikor még többen lettek, változtattam a frizurámon, más irányba kezdtem fésülni a hajamat, máshová tettem a választékot. Most viszont már annyi fehér hajszálam lett, hogy feltettem a kérdést a fodrászomnak: el kellene kezdenem festetni a hajamat?

Szerencsére egy nagyon szimpatikus javaslattal állt elő. A fodrászom azt tanácsolta, kezdjem a hajam színezését melírozással, fessük csak az erősen érintett területeket. Azt mondta, a melírozással csökkenthetjük a kontrasztot a fehér és a szinte fekete hajszálak között, különböző színárnyalatokkal fedhetjük az érintett területeket, és ez „többdimenziós” hatás egyébként is nagyon divatos. Még nem kerítettünk sort az első hajfestésre, de ezzel a tervvel máris több kedvem van belevágni. Talán a következő cikkben már arról számolok be, hogy túl is vagyok az első próbálkozáson.