A „majd meglátjuk” varázsa az elfogadás útján

Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan elterveztük, sokszor nem megy könnyen az elfogadás. Kontrollálni szeretnénk lehetőleg mindent, ahelyett, hogy megengednénk, hogy életünk puzzle darabkái maguktól a helyükre kerüljenek. A "majd meglátjuk" varázsa segíthet ebben.

Biztos vagyok benne, hogy amikor azokat az elcsépelt frázisokat halljuk „jótanácsként” egy nehéz helyzetben, hogy „Engedd el!”, “Fogadd el! Majdcsak lesz valami”, sokunkban felmegy a pumpa. Egyszerűen kicsapja a biztosítékot, hiszen úgy érezhetjük, hogy a másik félvállról veszi a kínunkat, semmibe veszi a problémánkat, amitől épp akkor nagyon szenvedünk. Segítő szakemberként azt kell, hogy mondjam, valóban nem szerencsés reakció ez egy olyan ember számára, aki épp a gödör alján érzi magát, és hadilábon áll az elfogadással. Sokkal többet adunk egy csendes odafigyeléssel, egy kézszorítással, néma öleléssel.

Az elfogadás a reziliencia egyik kulcskompetenciája
Az elfogadás a reziliencia egyik kulcskompetenciája (forrás: pixabay)

Mindemellett az, hogy hogyan reagálunk, ha a dolgok nem úgy zajlanak, ahogyan azt mi elterveztük, sokat elárul a lelki rugalmasságunkról, a reziliencia szintünkről.

Kontroll vs. elfogadás

Ha egyfajta akaratosság lesz úrrá rajtunk, amikor egy nem várt akadály merül fel, vagy szembekerülünk saját határainkkal, és ennek elfogadása nehezünkre esik, épp a rugalmasságunk vizsgázik. Talán azt gondoljuk, hogy mindent magunknak kell alakítanunk, minden eseményt  kontrollálni, irányítani szeretnénk, ám sokszor épp ezzel gátoljuk, hogy bizonyos történések kialakuljanak, amelyek talán valami sokkal jobbhoz vezetnének, mint a saját erőlködésünk, vagy az előre eltervezett útirányunk.

A valóság elfogadása természetesen nem jelenti azt, hogy „tehetetlen bábuként” alkalmazkodunk mindenhez, ami körülöttünk van. Csupán egy kezdeti nyugodtabb, egyben nyitottabb hozzáállást, amellyel a tények felé fordulunk, hogy aztán – miután befogadtuk a körülményeket – eldönthessük, hogyan, merre indulunk tovább. Ha bármit tagadunk, bármilyen részt kiragadunk a valóságból, a reakciónk hamis és torz lesz, és további nehézségekkel találjuk szembe magunkat.

Életünk puzzle darabkái

Minden egyes történés, mint egy puzzle darabka, helyére kerül idővel életünk kirakósában
Minden egyes történés, mint egy puzzle darabka, helyére kerül idővel életünk kirakósában (forrás: pixabay)

Az elfogadás persze sokszor nem egy pillanat műve, hanem egy folyamat, amelyben a türelmünkkel időt és teret adunk annak, hogy a történések kibontakozhassanak, kifejlődjenek, hogy újabb puzzle darabok találják meg a helyüket az életünk kirakósában. Ennek a türelemnek az alapja pedig az a bizakodás, hogy egyszerűen nélkülünk, az akaratosságunk, szigorú kontrollunk nélkül is helyükre kerülnek a dolgok, és akár olyan következmények születhetnek ebből a megengedésből, amelyeket az adott pillanatban még csak nem is sejthetük, amelyek valamit adnak majd, amelyekből tanulhatunk, amelyek által fejlődhetünk.

Ebben a folyamatban azonban nemcsak az események kibontakozásához kell a türelem, hanem azt érdemes gyakorolnunk önmagunk irányában is. Paradox, de eleinte érdemes elfogadnunk azt is, hogy még nem tudjuk elfogadni teljes egészében a történéseket. Talán elemeire bonthatjuk azokat, és megnézhetjük, mit tudunk már most elfogadni az egészből, és mivel tudunk tudunk talán pár hónap múlva, vagy év végéig kibékülni. Ezzel a módszerrel nem erőltetjük magunkban a folyamatot, de mégis némi határt szabunk az ellenállásunknak és motiválhatjuk magunkat arra, hogy megkeressük az elfogadást segítő gondolatokat, pozitív aspektusokat.

Az öregember és a lova

Ez utóbbiban sokat segíthet számunkra az alábbi tanmese, ami már sokszor jött szembe velem az olvasmányaimban, eredete számomra ismeretlen.

Egy faluban élt egy nagyon szegény földműves ember, akinek egyetlen vagyona a szép lova volt. Sokan szerették volna megszerezni ezt a lovat, sok pénzt ígértek az öregnek, de ő nagyon ragaszkodott a lovához, semmiképpen nem akarta eladni. Egy napon a ló eltűnt, és hiába keresték mindenütt. Sorra jött a falu népe az öreghez, és jajongott: „Micsoda szerencsétlenség, milyen átok, hiszen egyetlen vagyona a ló volt, és még azt is elveszítette!”. A bölcs öreg azonban erre azt mondta nekik: „Majd meglátjuk…”

Az öregember és a lova (forrás: Pixabay)
Az öregember és a lova (forrás: Pixabay)

Teltek a napok, és egyszer csak előkerült a ló, ám nem egyedül, ugyanis három vadló is kísérte őt. Megint csak jött a falu népe, és irigykedve mondogatták az öregnek: „Micsoda szerencse! Micsoda ajándék!” Az öreg azonban a szokásos módon erre azt válaszolta: „Majd meglátjuk, kiderül, mi lesz ebből!” Az öregnek volt egy fia, aki megpróbálta az egyik vadlovat megülni, ám a ló levetette magáról, és a fiúnak eltörött a lába. Ekkor megint jött a falu népe, hogy kifejezze az együttérzését, és sajnálkozva mondogatta: „Jajj, micsoda balszerencse!” Az öreg csak a szokásos módon válaszolt erre is: „Majd meglátjuk!”

Ezután néhány nap múlva kitört az országban a háború, és katonatisztek jöttek a faluba, hogy toborozzanak. A fiatal férfiakat mind elvitték a frontra, de az öreg sérült fiát alkalmatlannak találták, így az otthon maradhatott.

A mese folytatódhatna még sokáig, de az üzenete így is szépen megmutatkozik. Sokszor ugyanis valóban csak egy bizonyos időtávlatból visszatekintve tudjuk megállapítani, hogy egy-egy negatív történésből mi következett. Amikor az aktuális nehézségre elfogadással és egyfajta kíváncsisággal tudunk tekinteni, a helyzetünk máris valamelyest könnyebbé fog válni. Ha felhagyunk az események „előnyösként” vagy “hátrányosként” való címkézésével, a nyitottságunkkal megengedjük, hogy a történések kiforrják magukat, és a szükséges tanítások vagy ajándékok megérkezzenek hozzánk.

Mindenkit arra biztatok, keressen az életében egy ilyen esetet, amikor ezt a kettősséget az idő múltával maga is megtapasztalta. Később ne feledje felidézni, amikor épp egy nehéz helyzetet él meg, vagy valamilyen eseményt első látásra csapásként értékel és nem tud elfogadni. Aztán csak figyelje, mi történik…

A következő cikkben megvizsgáljuk, mindenképpen érdemes-e megkeresni a jót a rosszban, vagy vannak-e kivételek?

A sorozat következő cikke jövő kedden olvasható a Colorén.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Elhunyt Haumann Péter, a Nemzet Színésze