Gyakran azt gondoljuk, hogy a nemet mondás önzőség, és haragudni fognak ránk, ha élünk vele. Végül sokszor mi haragszunk saját magunkra, mert ismét egy hamis igent mondtunk másnak, önmagunkra pedig egy hatalmas nemet. Pedig csak meg kell különböztetnünk a jó és a rossz nemet, és kapcsolataink fejlődésnek indulhatnak.
Sokan erősítjük azok táborát, akiknek a szájából rendszeresen elhangzik: „Képtelen vagyok nemet mondani”, „Nem mondhattam nemet”, vagy utólag sopánkodunk, hogy „Nemet kellett volna mondanom!” Elfogadunk egy vacsorameghívást, pedig semmi kedvünk nincs hozzá, megadjuk a telefonszámunkat valakinek, akivel eszünk ágában sincs randizni, elvállalunk egy ránk tukmált feladatot, amihez nem is értünk igazán, igent mondunk egy segítségkérésre, pedig ki sem látszunk a teendőkből. A nemet mondás azonban mintha száműzve lenne a szókincsünkből.
A nemet mondás „mumusa”
Ezek a mondatok, ezek a cselekvések mind-mind a szorongásainkról árulkodnak, és arról, hogy tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezhetjük magunkat, mintha állandóan egy magasabb rendű szabálynak szeretnénk megfelelni: ”első a kötelesség, csak utána jöhet a szórakozás”, a „mindenbe bele kell egyezni”, a „senkit nem lehet elutasítani” belső parancsok súlya nehezedik ránk.
Félünk attól, hogy kiközösítenek vagy önzőnek tartanak minket, ha egy kérést visszautasítunk. Nem akarunk csalódást okozni annak, akit szeretünk, és ezért inkább összeszorított foggal vagy egy magunkra erőltetett mosollyal igent mondunk. Szívünk szerint megtennénk, mégsem merünk visszautasítani olyan kéréseket, ajánlatokat, amelyek szemben állnak az érdekeinkkel, vágyainkkal. Hagyjuk, hogy a szüleink, gyerekeink, barátaink, munkatársaink vélt vagy valós elvárása irányítsák az életünket. Pedig titkon azt dédelgetjük magunkban, hogy egyszer, egy szép napon majd kimondjuk a bűvös szót: NEM!
Nooormális vagy forduljunk szakemberhez?
A nemet mondás nehézsége mindenkit érintő probléma, életkorra, nemre, társadalmi és anyagi helyzetre tekintet nélkül: ebben mindannyian egyformák és egyenlőek vagyunk. Találkozhatunk a jelenséggel a kávéházakban és az előadótermekben, az óvodákban és a gyárakban, az operában és a teniszklubban, a belvárosban és az eldugott hegyi falvakban. Családon belül vagy idegenek között ugyanúgy előfordul, és akkor is, ha egyetemet végeztünk, vagy autodidaktaként képeztük magunkat. A jelenség tehát általános és világméretű.
Mindezekből akár arra is juthatnánk, hogy nincs is ezzel gond. Ennek ellenére talán mégis megfordul a fejünkben a rendszeres önszabotázs kapcsán, hogy segítségre lenne szükségünk, hogy kitörjünk a béklyóink alól. De vajon honnan tudhatjuk, hogy elértük-e ezt a fázist?
Ha csak időnként, vagy akár rendszeresen nehezünkre esik nemet mondani, még nincs nagy vész: attól még, hogy vállaljuk, hogy vigyázunk a szomszéd macskájára, pedig annyira nem is kedveljük az állatokat, vagy hogy elfogadunk egy vacsorameghívást, pedig jobban szeretnénk valakivel kettesben tölteni az estét, még nem kerül veszélybe a lelki egészségünk.
Ritkán okoz katasztrófát, ha nem tudunk nemet mondani, inkább kissé megkeseríti az életünket. Mint amikor valami szokatlan zajt hallunk vezetés közben: a motor ugyan nem áll le, de a hang egész úton nyugtalanít bennünket. A ki nem mondott nem ott motoszkál az ember agyában, és jobban zavarja, mint hinné. Ennek pedig ára van, ami a homályos szorongástól egészen a rossz közérzet állandósulásáig terjedhet. Éppen emiatt a nemet mondás képessége a reziliencia, a lelki ellenállóképesség, azon belül is, az önmagunkért való felelősség és hatékony önképviselet fontos eleme.
Az állandó igen „átka”
A nemet mondás kerülésével, és a sok erőltetett igennel lényegében a valódi kapcsolódásainkat ássuk alá, hiszen szerepet játszunk néhány elfogadás-morzsáért. De érdemes ilyenkor arra gondolnunk, hogy vajon mi mit éreznénk, ha kiderülne, hogy valaki csak félelemből mond nekünk igent.
„Ha én vagyok az, akinek a társaságában élsz, csak akkor lehetek benne biztos, hogy tényleg valódi lelkes igent mondasz nekem valamire, ha néha itt-ott határozott nemet is tudsz mondani, mert ha nem, akkor mélyen magamban nem tudom elhinni, hogy igaz vagy, mert én is attól félnék, hogy félsz tőlem, hogy nem mersz nemet mondani nekem.” (Feldmár András)
A „jó” és a „rossz” nem
Azt már valamennyien érezhettünk, hogy két nem között is hatalmas különbség tud lenni, mind saját érzetben, mind a nem által a környezetünkben kiváltott hatásban. De min múlik ez, hogyan tudjuk befolyásolni?
Marie Haddou, a Merj nemet mondani című könyv szerzője ilyen szempontból kétféle nemet különböztet meg: a jó és a rossz nemet. A jó szándékkal kimondott nem után érezhetjük, hogy vagyunk, megjavulnak a kapcsolataink, sokkal eredményesebbek lehetünk. Határozottan, világosan, nyugodtan és meggyőzően kell nemet mondani, sosem erőszakosan. Ez a „jó” nem, ami közelebb visz a világhoz, hozzásegít a beszélgetéshez, az igazi kommunikációhoz, különvéleményünk és egyéniségünk elfogadtatásához.
Ezzel szemben a „rossz” nem, a rendszeresen és agresszíven hangoztatott nem épp ellenkező hatást ér el. Ilyen a konok, kíméletlen és önhitt nem, amely nem vet számot a helyzettel. amit az a bizonyosság diktál, hogy annak, aki kimondja, mindig igaza van. De ilyen a helyzet téves értékelésén alapuló, a kihasználástól, a visszaéléstől való folyamatos rettegés sugallta gyanakvó nem. A gyenge és bizonytalan nem, amely rést hagy, ahová a másik befurakodhat. A minden változástól rettegők aggodalmaskodó nemje, vagy az ismeretlen ember kérésére mondott nem, mely sokszor csak az idegen elutasításából fakad. Ezekben az esetekben a nem a vita és a gondolkodás akadályává válik.
Az őszinte nem ajándéka
Fontos tehát, hogy meg tudjuk különböztetni, mikor érdemes és mikor nem előnyös nemet mondanunk, és ha érdemes, azt úgy tegyük, hogy az építőleg hasson mindannyiunkra. Ha őszinték vagyunk és önmagunkat adjuk, nyugodtan meghúzhatjuk a határainkat, és ezért csak tisztelni fognak bennünket. Amennyiben komolyan vesszük kívánságainkat és vágyainkat, apránként észrevesszük majd, hogy mások is ezt teszik. Ha az ember úgy él, hogy saját igényeire is gondol, könnyebben eszébe jut, hogy másoknak is ugyanúgy megvannak az igényeik, s jobban megérti azokat. Igazi kölcsönhatás alakul ki lehetséges ellenmondásokkal, ugyanakkor lehetséges egyetértésekkel is.
Hogy milyen okai vannak, amelyek miatt nehéz nemet mondanunk, illetve hogy hogyan mondjuk ki könnyedén és határozottan, mégis szeretettel ezt a bűvös szót akként, hogy közben megőrizzük a kapcsolatainkat is, arról a következő két cikkünkben olvashattok.
Inspiráló forrás és egyben ajánlott irodalom a témában: Marie Haddou: Merj nemet mondani! (Park Könyvkiadó 2008)
A cikksorozat következő része jövő héten kedden olvasható a Colorén.