A menzát nem mindenki szerette, de aki igen, az rég elveszett ízeket keres. Hát most megtalálta! Menza-kompatibilis ételek nem csak gyerekeknek!
Nem jártam végig menzára a diákéveim alatt. Az sok lett volna. Viszont azt a néhány évet nagyon élveztem! Voltak persze ételek, amelyek szóba sem kerülhettek, hogy megegyem őket. Lásd, spenót, amiről időközben kiderült, hogy finom, csak épp nem főzelékként kell elkészíteni! Szerencsénk volt, ha főtt tojást adtak hozzá, mert szalvétával letörölgethettük róla a zöld szószt, de tükörtojás esetében nehezebb volt a helyzet, rántott húsnál pedig egyenesen halott ügy volt.
5 menzás étel, amik tényleg finomak voltak!
Szerencsére nem volt minden menzás étel rossz, sőt! Az elkészítésük azonban más lehetett, mint amit a receptekben megadnak, mert hosszú kísérletezések eredménye volt, hogy az alábbi videókat el tudjam készíteni, és olyan ízek szülessenek, amelyeket rég elveszettnek hittem.
Frankfurti leves
A frankfurti leves számomra tipikusan menzás kaja, mert sem a nagymamám, sem anyukám nem főzte. Én elkezdtem, és egy újságban talált receptet tökéletesítettem – legalábbis szerintem tökéletesítés volt. Másnaposan a legjobb, ekkorra érnek össze igazán az ízek.
Paradicsomleves
Kaptam olyan hozzászólást, hogy vérlázító, hogy miket vagyok képes levideózni, merthogy ez egészségtelen. Tény. Mégis ezt ettük! Kizárólag betűtésztával!
Borsófőzelék
Ha menza, akkor borsófőzelék, méghozzá a fehér, kizárólag egyetlen kékcsíkos sávval a tányéron. Mert így autentikus. (Azóta van is ilyen tányérom, a videó készülésekor még nem volt). S hogy mi a titok? A tejszín és a cukor, abból sem kevés!
Szilvás gombóc
,,Benne van a válasz” ugyebár. A szilvás gombócot meglepően jól csinálták a menzán. Kár, hogy az extra porcukrot lespórolták, de otthon annyit teszünk rá, amennyit akarunk!
Cékla
Lehet, hogy csak az én mániám volt, de a menzás cékla nagyon el volt találva! Csak az idők során besárgult műanyag tál…csak azt tudnám feledni!
Nyitókép forrása: Getty Images