A lekvár készítése bár ijesztő feladatnak tűnhet, korántsem az – hát még ha nagymamai segítsége is van az embernek! Nekem szerencsére van, és tovább is adom a titkát!
A lekvár és a nagymama nem először szerepelnek egy mondatban, hiszen a nagymamák sok esetben nemcsak süteménytől illatoznak, hanem különböző gyümölcsöktől is. A lekvárfőzés ugyanis jár némi kosszal, de az eredmény mindent megér – különösen akkor, ha a nagymamánkkal készítjük el!
Miért főzünk lekvárt?
A lekvárfőzés régebben szabályosan lételem volt, hiszen valamit kellett csinálni a kertben termő sok-sok gyümölccsel, aminek az egyik módja a lekvárfőzés volt – a másik a pálinka. Bár sokan esküsznek rá, hogy egy kevés rum vagy whisky jót tesz ezeknek a sűrű, gyümölcsös főzeteknek, önmagukban is rendkívül finomak.
Eperlekvár
Egyszer a Mama kijött meglátogatni bennünket Angliában. Jóval hetven felett volt már, és nem vacakolt, repülőre ült. Bár mindig melege van, ezekben a jó kis százéves angol házakban még ő is fázott. Éppen májusban jött, amikor isteni epreket lehetett kapni, ezért nekiálltunk főzni egy-két üveggel. Pontosabban ő, én pedig néztem. Kiderült, hogy az angol eper éppúgy működik, mint a magyar – bár előfordulhat, hogy éretlenül szedik le, és több cukor kell hozzá. Érdemes kóstolgatni, mielőtt az egész cukrot hozzáadjuk!
Hozzávalók:
- bruttó 1 kg eper (ebből lejön a zöldje)
- 30-35 dkg cukor
- fél vagy egy zacskó dzsemfix (elhagyható)
- 1 literes üveg (vagy két kisebb)
- néhány késhegynyi szalicil
- egy-két késhegynyi nátrium-benzoát (elhagyható)
- takaró vagy pléd
Elkészítés:
Az epreket megmosom, kiszedem a csumájukat, és széltében három-öt szeletre vágom őket. Ha mindegyiket felszeleteltem, lábasba teszem, és kézzel összegyurmázom kicsit, vagy krumplinyomóval összenyomkodom (szintén csak egy kicsit), hogy levet eresszen. Felteszem főni, közepes lángon kevergetve főzöm nagyjából húsz percig. Ha puha, összeturmixolom, beleöntöm a cukrot, jól elkeverem, és még tíz percig főzöm a cukorral. Ha megvan, beleöntöm a dzsemfixet, és további két-három percig főzöm vele. Ha nincs dzsemfix, akkor sem dől össze a világ, de tovább kell főzni a lekvárt, hogy ne legyen túlságosan folyós. Eközben szaliciles forró vízzel kiöblítem az üvegeket, és fejjel lefelé fordítom egy konyharuhára, hogy kifolyjon a víz. (Nem törlöm ki, mert elvész a higiénia!)
A lekvárt lassanként szedem az üvegekbe, időt hagyva arra, hogy átforrósodjon, és felvegye a lekvár hőmérsékletét.
Ha tele van az üveg, egy késhegynyi nátrium-benzoátot szórok a tetejére, majd jó erősen rátekerem a tetejét.
Fejjel lefelé állítom az üveget, pokrócba bugyolálom, és másnapig hagyom hűlni. A dunsztolásos megoldás miatt elkerülhető a tartósítószer, de a Mama szeret biztosra menni, ezért a tartósítás mindkét módját használja.
Sárgabaracklekvár
Nem is tudom, miért nem ezzel kezdtem, merthogy a baracklekvár maga a gyerekkorom! Én a palacsintát csakis baracklekvárral vagyok hajlandó megenni – lehetőleg akkor, ha az a Mama lekvárja. Bár voltak gondok a barackfával az utóbbi időben, szerencsére még maradt néhány üveggel! Az alábbi recept nem túl sok, csupán öt üvegre szól.
Hozzávalók:
- 4 kg sárgabarack (tisztán, mag és héj nélkül)
- 56 dkg kristálycukor
- egy kevés szalicil
- 5 késhegynyi nátrium-benzoát (elhagyható)
- 5 darab 7,5 dl-es befőttesüveg
Elkészítés:
A barackokat megmosom, leforrázom és még melegében megpucolom őket. E módszer oka az, hogy sokkalta könnyebben lejön a héj, ha forró a barack, ám figyeljünk arra, hogy ne hagyjuk tovább a gyümölcsöket a forró vízben a szükségesnél, mert elázik, és így az ízük is elvész! Pucolás közben eltávolítom a magokat, a gyümölcshúst pedig egy nagyobb lábasba teszem. Ha készen vagyok, botmixerrel turmixolom a gyümölcsöt, és fél órára alacsony lángra teszem. Fontos, hogy folyamatosan kevergessük, mert nagyon durrog, ezért egy másodpercre se hagyjuk ott! Míg fő, fél kézzel előkészítem a befőttesüvegeket, amiket szaliciles forró vízzel kiöblítek. Ha ezt a részét megspórolnánk, tepsibe tehetünk vizet, beleállíthatjuk az üvegeket, és betolhatjuk a sütőbe. A forró levegő nemcsak sterilizálja az üvegeket, de arra is felkészíti őket, hogy a lekvár forróságára felkészítsük őket.
Ha dzsemfixet használok, e pontnál elkeverem benne a cukrot, és ha letelt a fél óra főzési idő, hozzáöntöm a lekvárhoz. Ha lemondok a dzsemfixről csak a cukrot öntöm bele, ám ez esetben jóval több főzési időt kell számolni, hiszen több víznek el kell párolognia ahhoz, hogy számunkra tetszetős állagú lekvárt kapjunk. Ennek kipróbálására a legjobb módszer, ha egy kiskanálnyit tányérra szedünk, mert ebből látható, hogy kihűlt állapotában mennyire fog folyni.
Ha elégedettek vagyunk a lekvárral, beletölthetjük az üvegekbe, amiknek a tetejére mehet egy késhegynyi nátrium-benzoát, de akárcsak az eperlekvár esetében, a fejjel lefelé állítós, paplanba csavarós módszernek is elegendőnek kell lennie.
Ha kifejezetten sűrűn szeretjük a lekvárt, hámozás után szűrjük le a barackot, és hagyjuk, hogy kicsepegjen a leve, a többi ugyanaz.
Levendulás málnalekvár
A levendulás málnalekvár kakukktojás, a tekintetben, hogy az első saját lekvárom, amit a Mama ihletése nélkül készítettem. Ínycsiklandó savanykás, édes málna a levendula enyhe, mégis semmivel össze nem téveszthető ízével.
Hozzávalók:
- fél kg málna
- egy csapott teáskanál levendulaszirom (szárított)
- fél csomag dzsemfix (elhagyható)
- 15 dkg cukor
- kb. 7,5 dl-es üveg (vagy két kisebb)
Elkészítés:
A tiszta üvegeket akár a szaliciles, akár a sütős megoldással sterilizálom. A málnákat megmosom, majd lábasba öntöm. Krumplinyomóval finoman krémesre nyomkodom, majd kimérem a cukrot, és két evőkanálnyit elkeverek a dzsemfixszel (ha használok), majd a málnára szórom, és alacsony lángra teszem. Kevergetem, és amikor forr, hozzászórom a maradék cukrot, és kevergetés mellett nagyjából öt percig forralom. Ha eltelt az idő, minimálisra veszem a lángot, és merőkanalanként adagolom a lekvárt az üvegekbe. Ha megvannak, szorosan rájuk csavarom a tetejüket, és egy hirtelen mozdulattal fejjel lefelé álltom őket. Öt percig így hagyom őket, majd mehetnek a paplanba egy éjszakára.
Ha jól dolgoztunk, az üvegek kupakját nem lehet benyomni, és így biztosra vehetjük, hogy sikeresen tartósítottuk.
Nyitókép forrása: Getty Images
