Így vegyél rá egy tinit a mozgásra

„Mozogj már valamit! „Jó, majd mozgok.” – Ez a szülő és tinédzser gyerek között lezajló párbeszéd még viszonylag barátságosnak mondható, bár arra nem lehet számítani, hogy különösebben eredményes lesz. Fontos lenne pedig elérni, hogy a tizenévesek minél többet mozogjanak.

Egyetlen tinédzser sincs arra kárhoztatva, hogy túlsúlyos legyen. Egy 2010-es nagyszabású európai kutatás kimutatta, hogy még azok is le tudják dolgozni a felesleges kilőkat napi 60 perces mozgással, akik genetikailag hajlamosak az elhízásra. A projekt résztvevői közül azoknak, akik rendszeresen edzettek, csökkent a testzsír-arányuk, kisebb lett a testtömeg-indexük (BMI) és haskörfogatuk.

Egy óra edzés minden nap viszont nem kevés, sőt ha a gyereked nem aktív, vagy nem érdekli az egészséges életmód, akkor nyomasztóan sok lehet. Ebben viszont te is tudsz neki segíteni.

A haskörfogat fontos információt közöl
A haskörfogat csökkentése kulcsfontosságú / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Építkezz lassan

Azok a gyerekek, akik eddig nem sportoltak, nem tolerálnak hirtelen nagy fizikai erőfeszítést. Kezdjétek mondjuk azzal, hogy iskola után napi 10 percet sétáltok, és naponta 1 perccel emelitek ezt a mennyiséget. Mérd és jutalmazd a haladást, amivel az önbizalmát is erősíted.

Tartsátok számon a képernyő előtt töltött időt

Az alatt az idő alatt, amit a gyerek a tévé vagy a számítógép képernyője előtt tölt, nem aktív. Az Amerikai Gyerekgyógyászok Akadémiája szerint ennek mindössze 2 (!) órának kellene lennie. Legjobb, ha közösen kidolgoztok egy szabályrendszert, amiben ez is szerepel.

A családi tévézések alatt a reklámszünetben pedig rendezhettek egy rövid versenyt, ki tud a legtöbb fekvőtámaszt vagy felülést csinálni. Igen, neked is részt kell venned benne, nem megy másképp, csak ha szerepmodellé válsz.  

Élvezze az edzést!

A fizikai aktivitásnak nagyon sok formája van. Ha a gyereked szereti például a természetet és az állatokat, nézz szét, működik-e a közeletekben egy túraklub. Valószínűleg akkor is feltárulnak a lehetőségek, ha a lányodat a harcművészet vagy a gimnasztika érdekli.

Azt se felejtsd el, hogy minden mozgás számít. Bízd meg a gyereked olyan házimunkákkal, mint például a fűnyírás, a bokrok megmetszése, vagy a megvásárolt árucikkek behordása a lakásba. Ha van kutyátok, akkor bízd rá a sétáltatást, és mindenki jól jár.

A rendszeres kutyasétáltatás kiváló edzés
A kutyasétáltatás mozgásnak sem utolső / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Súllyal edzeni jó

A futás vagy az aerobic ijesztő lehet egy túlsúlyos tizenéves számára, az erőgyakorlatok viszont az önbizalmát is erősítik. Kutatások szerint heti három ilyen edzés jelentős mértékben csökkenti a testzsírt, és növeli az izomtömeget.

Még csak konditerembe se kell menni hozzá, otthon is könnyen elvégezhetők a guggolások, a fekvőtámaszok, a súlyemelés vagy a gumiszalagos gyakorlatok. Nem árt szakemberrel konzultálni, mielőtt belevágtok a komolyabb munkába.

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

4+1 dolog a sminkelésben, amit ne kövess el 40 felett