A halat vagy utálja valaki, vagy imádja, a kettő között nem igazán van átmenet. Aki viszont utálja, az teljes szívéből teszi, és legalább négy indokot fel tud sorolni „mentségére”.
Nemcsak az egyébként finnyás evőkre igaz ez – akikről kiderült, hogy genetika is állhat a válogatósságuk hátterében –, hanem azokra is, akik egyébként majdnem mindent mást szívesen megesznek.
Szag
Mivel nemcsak az ízlelőbimbóinkat, hanem a szaglóreceptorainkat is használjuk, amikor elfogyasztunk egy-egy fogást, ezért ha az étel illatát nem találjuk kifejezetten kellemesnek, kevésbé akaródzunk majd megenni.
A hallal azért gyűlik meg sokak baja, mert ha nem egészen frissen van elkészítve, egy trietil-aminnak nevezett vegyület kezd el termelődni benne, ez okozza a jellegzetes halszagot. A friss halnak (főleg, ha tengeri halról van szó) azonban elvileg nagyon gyenge illata van, ami nem kellene, hogy megzavarja az evést.
Szálka
Sokan nem szeretjük, ha az ételünk mellett az életünkért is küzdeni kell ebédkor – a legjobb, ha az ízeket és illatokat minden akadály nélkül élvezhetjük falatozás közben. Azonban ez nem mindig sikerül az uszonyosoknál, hiszen a legtöbb hal izomzatában csontos szálkákat is találunk. Ezeket pedig nem kifejezetten jó ötlet megenni, és ha nem figyelünk oda, vagy nincsenek eltávolítva megfelelően, bizony megszúrhatják a szánk belsejét vagy a torkunkat. Ám akik mégis élveznék a halhús előnyeit – a bennük található omega-3 zsírsavaktól kezdve az A-, D-, B12-, B1-, B2- és E-vitaminokon keresztül az alapvető ásványi anyagokig –, azok különféle szálkamentes változatból válogathatnak: gondoljunk csak a friss filé-szeletekre, a gyorsfagyasztott halakra vagy épp a pástétomokra.
Textúra és látvány
A Balaton környéki halsütők családi kirándulásaink elengedhetetlen programpontját képezik, de amíg a szüleim és az öcsém falatoznak, addig én a vizet szemlélem – még csak véletlenül sem akarom végignézni, ahogy a hal farkától a fejéig haladva elfogyasztják az uszonyost! Nem tartom szép látványnak, ha a konyhában rajtahagyják a fejét, és ha néha mégis rászánom magam arra, hogy megkóstoljam, mit esznek a többiek, jellegzetes textúrája eltántorít a további falatoktól. Én személy szerint maradok a csirkénél…
Nem megfelelő elkészítés
A magyar konyhának nem szerves részei a halételek, ezért általában azok elkészítésében sem jeleskedünk. Míg a tenger mellett élő népek azt vallják, hogy a halat „nem lehet elrontani”, addig mi épp ennek az ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve – nem alaptalanul. Hiszen ahelyett, hogy az egyszerűen nagyszerű elkészítési módokat választanánk, például a grillezést, mi sokszor inkább panírozzuk és/vagy olajban sütjük, ami viszont valóban nem mindig úgy sikerül, ahogy szeretnénk. Ha pedig olyan helyen vagy olyan szakácstól érkezik a tányérunkra, aki nem ért az elkészítéséhez, könnyen elveheti a kedvünket a halevéstől.
Nekünk, magyaroknak, a szálkán kívül egy másik félelmünk is van a halakkal kapcsolatosan: sokszor attól tartunk, hogy ha nem sül át eléggé, akkor kikészülhet a gyomrunk. Így aztán nem ritka, hogy átesünk a ló (pontosabban a hal) túlsó oldalára és túlsütjük azt, s ezzel már vissza is érkeztünk az előző részhez: az állag és látvány problémához.
A felsorolt negatívumoktól egytől egyig mentesek szerencsére a Hamé halpástétomok, amelyek nemcsak finomak, hanem szálkamentesek és kellemes, krémes állagúak, és nincs meg a jellegzetes szaguk sem.
Így mind a halrajongók, mind azok számára jó választás lehet, akik csak barátkozni próbálnak a halfélék fogyasztásával – beleértve a válogatós gyerekeket vagy éppen a halat is fogyasztó vegetáriánusokat. És persze azokat, akik eddig minden esetben nemet mondtak egy halas fogásra – mint például én.