Barion Pixel Az Istenség Nyugalma – Női Lét Táborok Bali Varázslatos Környezetében – Coloré

Az Istenség Nyugalma – Női Lét Táborok Bali Varázslatos Környezetében

2023. 08. 10.

Bali, a világ egyik legkülönlegesebb szigete régóta a maga varázslatos környezetével és kultúrájával vonzza az embereket.

Akik jártak Bali páratlan helyein, átélhették a természet és az emberi lélek harmóniáját. Dr. Hegedűs Beáta, a Női Lét Táborok megálmodója, személyesen is megtapasztalta ezt az érzést, és azt vallja:

Amikor az istenek szigetén jártam, rögtön értettem, miért sugárzik teljes harmónia és nyugalom a környékből.

Bali nem csupán egy gyönyörű kirándulási célpont, hanem egy olyan hely, ahol az ember mélyen kapcsolódhat a természethez és a saját belső harmóniájához. A helyiek szokásai és vallási hagyományai révén a sziget a lelki egyensúly és a béke fellegvára. 

Bali
Forrás: Unsplash

Dr. Hegedűs Beáta, esztétikai orvos kifejtette, hogy a Női Lét Táborok a helyi kultúrát és tanításokat is beleszőve teremtenek olyan élményeket, amelyek a résztvevők mély értelmű megtapasztalásai lesznek.

Rengetegen számolnak be arról, hogy az ott töltött idő alatt találtak magukra, a belső békéjükre, és rendszeresen visszatérnek a felejthetetlen helyszínre.

– mondta a doktornő, aki a táborban olyan programokat próbálhatnak ki, mint például egy balinéz gyógyító gyógyítása, pihentető hangtálfürdő, jóga és meditáció vagy a melukat.

A melukat ceremónia

A templom a helyiek számára egy rituálé szent helye, ahol öntisztítást vagy mosakodást végeznek szentelt vízzel. Emellett ez a hely szolgálja azt is, ahol a balinézek tirthát, azaz a hindu szertartásokhoz használt szentelt vizet kérnek.

De miért is érezte úgy a szakember, hogy szükség van a modern világban egy ilyen elvonulásra? 

A Női Lét Táborok kivételes lehetőséget nyújtanak a nők számára a testi és lelki feltöltődésre egy inspiráló közegben. A programok, mint például a jóga és meditáció, a szellemi fejlődést támogató tevékenységek és a helyi kultúra megismerése mind hozzájárulnak az egyéni belső utazáshoz és saját erőforrásai felfedezéséhez. Ezek a tapasztalatok segítenek a résztvevőknek abban, hogy felfedezzék saját értékeiket, és a sziget nyugalmában és harmóniájában merüljenek el.

Azonban a Női Lét Tábor nem csak egy egyszerű úticél, hanem egy lehetőség arra is, hogy a nők megerősödjenek és saját értékeiket megtapasztalják. 

Bár én azt gondolom, a 35 éves nő az egy fiatal nő, sajnos mégis kizárólag a náluk fiatalabb korosztály kerül előtérbe, például a médiában. A nők gyakran hajszolják a fiatalság ideálját, pedig a tapasztalat és az életvitel értékes eszközök, amelyek érett korban teljesednek ki igazán. Nem megállítani kell az időt, hanem megélni a nőiességünket minden korban.

Bali, Hegedős Beáta
Forrás: Csákvári Péter

A Női Lét Táborok azt is üzenik, hogy a kikapcsolódás és a feltöltődés mellett a résztvevőknek lehetőségük van arra, hogy egy erős és összetartó közösség tagjaivá váljanak.

Az előző két táborunk során bebizonyosodott, hogy összetartó, remek csapat áll össze, erős és független nőkből, akik az élet minden területén rendszeresen bizonyítanak.

Az „istenek szigete” tehát nem csak a szépsége miatt vonzó, hanem a benne rejlő belső béke és harmónia miatt is. A Női Lét Táborok a nők számára lehetőséget kínálnak arra, hogy ezt az isteni harmóniát magukban is megtalálják, és egy erős, támogató közösség részévé váljanak a sziget varázslatos környezetében.

Borítókép forrása: Unsplash