A trendek jönnek és mennek, évtizedről évtizedre változik az ízlés, és ami egykor menőnek számított, egy kicsivel később már a mellőzött vagy épp ciki kategóriába eshet. De van, amikor a törvények is beleszólnak abba, hogy mit húzunk magunkra az utcán vagy épp otthon, és egy-egy ruhadarab tiltottá válik.
Állati eredetű termékek
A század elején rendkívül népszerűek voltak a gémfajták tollaival díszített kalapok, de a megnövekedett kereslet hatására egyes madárfajok kihalás közelébe sodródtak. Ezért aztán betiltották a fejfedők ilyesfajta dekorálását az USA 1918-as vándormadarakról szóló törvényével, amely kinyilatkoztatta, hogy a madarak védelme nemzeti érdek. Ekkor jöttek divatba a virágokkal díszített szalmakalapok. Hasonló helyzet alakult ki a Ming-dinasztia idején Kínában is, ahol a jégmadarak tolláért voltak oda az emberek, ám a megszorítások miatt az átlagpolgár nem férhetett hozzá konkrét anyagokhoz és mintákhoz. Így csak a legmagasabb ranggal rendelkező emberek, a királyi család tagjai hordhattak jégmadártollat.
Amikor 1989-ben napvilágot látott a hír, hogy az afrikai elefántok populációja az 1942-ben számlált 1.3 millióról hatszázezerre csökkent, az orvvadászat és az elefántcsont illegális kereskedelme központi témává vált. Ebből kifolyólag igyekezték visszaszorítani az említett értékes anyagból készülő ékszerek piacát, bár ez a mai napig nagy problémát jelent, mert még mindig van kereslet rá. Szerencsére többségében egyre nagyobb az elvárás aziránt, hogy a divat-, kozmetikai- és szépségápolási cikkek állatkísérlet-mentesek (cruelty-free) legyenek, vagyis előállításuk során egy hozzávalót sem teszteltek állatokon, és egy jószágnak sem esett bántódása. Így aztán a tudatos vásárló elkezdte mellőzni a bőrből, szőrméből készült ruhadarabokat, 2018-ban pedig San Francisco lett az USA legnagyobb olyan városa, mely betiltotta a szőrmekereskedelmet.
Strandruházat
Az 1920-as években fürdőruhahossz-ellenőrző “tisztek” járőröztek a strandokon, akik megmérték, hogy a ruhadarab megfelelően takarja-e a nők testét, az akkori szabályozás szerint a fürdőruha alja a térdhez viszonyítva nem lehetett magasabban tizenöt centiméternél. Később aztán a kétrészes fürdőruhát is igyekeztek betiltani, pedig a bikinihez hasonló szettek már római kori rajzokon is feltűntek. Mégis 1946-hoz és Louis Réardhoz köthető a modern bikini, melyet Micheline Bernardini viselt először. Óriási felháborodást keltett az alig takaró ruhadarab, a Vatikán bűnösnek bélyegezte, és nem egy amerikai állam foglalta törvénybe, hogy nem hordható nyilvánosan. A fürdőruha nevét egyébként a Bikini-atollról kapta, ahol abban az időben az USA atombomba kísérleteket végzett a Csendes-óceánon, és Réard szerint a falatnyi ruhadarab látványa hasonló hatást vált ki a férfiakból, mint a Bikini szigeten felrobbantott atombomba.
Mi van alul?
A nadrág évszázadokig a férfiak viselete volt, aztán amikor az első világháború következtében a férfiak eltűntek a gyárakból, a nők nem voltak hajlandóak szoknyában dolgozni a veszélyes gépek közt. Azonban a világháború lecsengése után is előszeretettel hordták a ruhadarabot mindennapjaik során, 1939-ben már a Vogue hasábjain is feltűntek a nadrágos nők, a kényelmes viselet úttörője pedig Katharine Hepburn lett. Így vált lassacskán elfogadható viseletté a gyengébbik nem számára is, azonban a hivatalos üzleti viseletből még évtizedeken át távol maradt. 1969-ben Charlotte Reid azzal került az országos címlapokra, hogy ő lett az első nő, aki a Kongresszusban nadrágot viselt. Az egyetemek azonban 1972-ig megtilthatták nőnemű hallgatóik számára a ruhadarab viselését, és a British Airways stewardesseinek egészen 2016-ig kellett várniuk arra, hogy a szabályzat megengedje a nadrághordást a repülőgépeken (utóbbihoz egy két évig tartó tárgyalás- és vitasorozat vezetett).
A kétezres évek divatja megint visszatérőben van, de ha egyet kérhetek, akkor álmaimban se jelenleg meg újra a magasan szabott tangabugyik és az alacsony derekú farmernadrágok kombinációja, amit “whale tail”-nek hív az angol nyelvű sajtó. Nem vagyok egyedül nemtetszésemmel, 2007-ben Louisiana állam Delcambre nevű városkája törvényt hozott az alsóneműk “nyilvános helyen való illetlen mutogatása” ellen.
A héten kúszott először 30 fok fölé a hőmérők higanyszála az idei évben, így lassacskán előkerülhetnek a rövidnadrágjaink. Így aztán még meghökkentőbb arra gondolni, hogy a sortokat számos amerikai város betiltotta a harmincas években, mondván, túl botrányos viselet ez a nők számára, ez a tiltás sok helyen az ötvenes évekig érvényben volt. 1938-ban Pennsylvania Honesdale nevű települése azzal indokolta a rendelkezést, hogy a nadrág, mely részben felfedi viselője lábát, szerénytelen. A texasi Monahans 1944-ben megtiltotta a nőknek, hogy rövidnadrágot viselve sétálgassanak az utcán, 1959-ben pedig Plattsburgh (New York állam) rendelkezett hasonlóan, tehát 16 év felett senki sem hordhatott sortot a plattsburghi utcákon. Aki ezt megszegte, annak 25 napos elzárással vagy 25 dolláros pénzbírsággal kellett szembenéznie.
Fűző
A divattörténelem legellentmondásosabb ruhadarabja alighanem a fűző, mely vékony derekat és kifogástalan tartást varázsolt viselőjének, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy elképesztően nehezen lehetett bennük mozogni, lélegezni, létezni. Az 1800-as évek során számos kelet-európai ország betiltotta őket, de Amerikában továbbra is divatban voltak. Végül az első világháború változtatta meg ezt a helyzetet is, ugyanis fémhiány lépett fel az Államokban, és mivel a fűzők nagy részében ebből készült a merevítő, a kormány megkérte a nőket, hogy hagyjanak fel a hordásával. Természetesen így is tettek, ennek következtében az amerikai hölgyek tizenkét tonna fémmel “támogatták” a háborút, ami elég volt egy csatahajó megépítéséhez.
