Barion Pixel Charlize Theron közel 50-hez elbúcsúzott szőke tincseitől – Coloré

Charlize Theron közel 50-hez elbúcsúzott szőke tincseitől

2022. 06. 12.

Charlize Theront mindenki aranyszínű tincsekkel ismerte meg, és Hollywood legszebb szőke színésznőinek egyikeként is szokták emlegetni.

Charlize Theron ettől függetlenül igazi kaméleon, aki sosem félt megváltoztatni a külsejét egy-egy szerep kedvéért, de szereti néha megváltoztatni a haját és az öltözködését a magánéletben is, ha annak egy teljesen új fejezetét kezdi el.

Charlize Theron
Forrás: Northfoto

Gondoljunk csak A szörny című filmre, amely miatt teljesen el kellett csúfítani magát, vagy éppen az Atomszőke című alkotásra, amely miatt napi több órát kellett edzenie, és platinaszőkére festették a hajkoronáját. A 46 éves Oscar-díjas színésznő most új, fekete frizuráját mutatta meg a vörös szőnyegen, amellyel először fel sem lehetett ismerni.

Az eseményen Charlize Theron egy fehér blúzban és farmernadrágban jelent meg, de mindenkit új hajszíne tartott lázban, hiszen a „szépségszabályok” szerint 40 felett már inkább világosítani szokás a nők haját, mivel a sötét árnyalatok öregítenek.

Ezt azonban megcáfolta a szépséges sztár, akit fekete haja szó szerint megfiatalított. Azt nem tudni, hogy pontosan mi áll a nagy változás hátterében, mindenesetre a színésznő most is kifogástalanul festett, aki egy korábbi interjúban elmondta: életében nem volt ilyen kiegyensúlyozott és boldog, mint az elmúlt években.

Charlize Theron
Forrás: Northfoto

Charlize Theron Hollywood azon női közé tartozik, akik egyedülálló anyaként állják meg a helyüket a mindennapokban, ugyanakkor a színésznő szerint egy bizonyos kor után egy párkapcsolat már inkább csak teher, semmint boldogság, főleg ha a munka mellett ezer százalékosan szeretne egy nő anyaként is teljesíteni.

Charlize Theron egyébként olyan színészekkel alkotott egy párt mint Stuart Townsend, Sean Penn vagy a zenész Stephan Jenkins.

Ez is érdekelhet:

Sztárok, akik szörnyű tragédiákat éltek meg

Az élet velejárója, hogy az embereknek néha rossz dolgokkal is szembe kell nézniük. Mégis, aki vesztette már el családtagját, barátját vagy más szerettét, az tudja, hogy a gyász nagyon nehéz, és bár az idő segít, hatalmas űr marad utánuk. A hírességek között sajnos jó páran vannak, akiknek meg kellett küzdeniük ezzel, vagy éppen egy életüket beárnyékoló tragédiával. Ha tudni akarod, kikről van szó, akkor olvasd el a cikkünket!

Forrás: harpersbazaar.com