Abban mind megegyezhetünk, hogy nem létezik fájdalommentes szakítás – vagy ha igen, akkor ott nem biztos, hogy valódi érzelmekről beszélhettünk. Azonban szakítani „muszáj”, ha már nem látunk más megoldást, még akkor is, ha legszívesebben sosem tennénk. Arra keressük most a választ, hogy hogyan mérsékelhetjük a két fél megbántottságát és vajon lehet-e okosan szakítani?
Akár hosszú, akár rövid ideig tartó párkapcsolatról van szó, minden esetben elkeserítő érzés rádöbbenni, ha már nem szeretnénk tovább folytatni a másikkal. Hiszen annyi közös van bennünk, olyan sok együtt átélt pillanatot tudhatunk magunkénak, az nem lehet, hogy ez ne legyen elég! Vannak, akik a felismeréstől számítva még hónapokig őrlődnek azon, hogy tényleg ez-e a helyes döntés, mások pedig szinte azonnal lépnek és kimondják – ebben ennyi volt.
Az internet tele van arra vonatkozó cikkek tömegével, hogy hogyan tegyük túl magunkat a szakításon, milyen tippek segíthetnek kimászni a gödörből, arról azonban kevesebbet írnak, hogy a szakító fél hogyan tegye elviselhetőbbé az ígyis-úgyis lesújtó szituációt. Ez persze csak azokra vonatkozik, akiknek az a célja, hogy a másik fájdalmát a minimálisra csökkentsék – vagy legalább megpróbálják. A Psychology Today listája a szakítás aktív feleinek segít, akikre általában mumusként gondol mindenki, miközben ők is ugyanúgy szenvednek.
Mit tegyél?
- Amikor már biztos vagy benne, hogy szakítani szeretnél, minél hamarabb mondd el a másiknak. Nem éri meg halasztgatni a kellemetlen beszélgetést, mert a helyzeten úgysem fog javítani.
- Személyesen szakíts! Mindketten megérdemlitek, hogy élőben és nem valamilyen közvetítőn keresztül (sms-ben, telefonon, chaten, postagalambbal) beszéljétek meg ezt a döntést. Ezzel kimutatod, hogy tiszteled a másikat és a kapcsolatotokat.
- Légy őszinte az érzéseidet illetően – de azt is vedd észre, hogy a túlzott őszinteség is fájhat.
- Mondd el a másiknak az okokat, amik miatt szakítani szeretnél – tisztán és érthetően. Ne ködösíts vagy tereld a témát, így elkerülheted a későbbi félreértéseket és veszekedéseket.
- Vállald a felelősséget a döntésedért, és ne okold se a másikat, se a körülményeket. Ne mondd, hogy „nem a te hibád” és azt sem, hogy „túl jó vagy nekem” – hiába kecsegtetőek ezek a klisék.
- Hallgasd meg a másikat anélkül, hogy közben magadat védenéd. Igyekezz a legtöbb kérdésére válaszolni, ha ez lehetséges, és ne csapjon át a beszélgetés vádaskodásba – igen, tudjuk, hogy ez mennyire nehéz.
- Törekedj a tiszta lezárásra, vagyis a szakítás kimondása után ne keresd egy darabig a másikat, és tartsd magad ahhoz, amit mondtál neki.
Mit ne tegyél?
- Ne szakíts nyilvános helyen – mivel ez mindkettőtök számára megterhelő beszélgetés lesz, ahol nem lehet majd kimérten fogalmazni, jobb, ha nem nyilvános helyen ejted meg. Ne kelljen visszafogni magatokat azért, mert „mit szólnak a járókelők”.
- Ne a te lakásod legyen, ahol kimondod a végső szavakat, hiszen a másiknak feldúlt lelkiállapotban kell majd hazautaznia/vezetnie onnan. Jobb, ha nála vagytok és neked kell elmenned a beszélgetés végén.
- Ne hitegesd a másikat, és ne ajánld fel, hogy maradjatok barátok – ennél kevés megalázóbb dolog van. Persze, lehetséges, hogy később barátok lesztek, de az nem a kapcsolat után közvetlenül fog megtörténni és botorság bármi ilyet feltételezni vagy várni a másiktól.
- Ne szidd a másikat – eddig fontosak voltatok egymásnak, így most sincs értelme hirtelen a földbe döngölni őt.
- Ne próbáld meg felvidítani – nem fog menni, és nem te leszel a lelki támasza a szakítás után.
- Nem ajánljuk a szakítós szexet sem, mert csak összezavarná a dolgokat, és nem segítene a kapcsolat lezárásában.
Persze ezek csak segítő tippek, a szakítás természetéből adódóan sem lehet „tökéletes” vagy könnyű. A legalapvetőbb gondolat, amit meg lehet fogadni ezzel kapcsolatban az az, hogy úgy szakíts, ahogy te is elvárnád a másiktól.