Barion Pixel Kitalálod, mikor szakít a legtöbb pár? – Coloré

Kitalálod, mikor szakít a legtöbb pár?

2021. 10. 02.

A legtöbbször érzi az ember egy ideje, hogy valami nincs rendben, de kell még egy lökés az elhatározáshoz. Érdekes módon ez sokszor egy jeles nap a naptárban. A statisztikák szerint legalábbis van öt olyan időszak az évben, amikor megugrik a szakítások száma.

A Facebook-adatok elemzése sokat segített annak meghatározásában, hogy mikor történik a legtöbb szakítás. Az ünnepek különösen veszélyesek, és ez nem is csoda.

A hétköznapi rohanásban nem is nagyon érünk rá a kapcsolaton gondolkozni. De amikor eljön a régóta várt pihenés ideje, még feltűnőbb és bántóbb, ha másképp alakulnak a dolgok, mint ahogyan szeretnénk.

Dissapointed,beautiful,brunette,girl,in,quarrel,with,her,boyfriend,background.
Ne a szakítás legyen az első, ha probléma van / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy problémák minden kapcsolatban vannak, de a megoldásuk nem szükségszerűen a szakítás.

Ha mind a ketten együtt akartok maradni, akkor először próbáljátok megbeszélni, mi bánt benneteket, sőt akár profi szakember segítségét is vegyétek igénybe.

Nézzük, melyek a különösen veszélyes időszakok!

Újév napja

Ez az időpont logikusnak tűnik: ha a dolgok nem mennek simán, akkor az új év kínálja az alkalmat az új kezdetre ezen a téren is. Ráadásul ez az évnek az az időszaka, amikor átgondoljuk, értékeljük az életünket, és akkor bizony kibukhatnak a hibák.

Valószínűleg már karácsonykor is érezhető volt a feszültség, és talán a családoddal sem jött jól ki a párod. A szilveszteri buli megint tele van rejtett aknákkal – a részegség például biztosan nem segít.

Valentin-nap

Ha komolyan veszitek ezt az ünnepet, akkor ott a nyomás, hogy a Valentin-nap tökéletes legyen. Ha pedig a kapcsolat már eleve több sebből vérzik, akkor sok mindenen el lehet csúszni, például az étterem vagy az ajándék kiválasztásán. Ilyenkor könnyen felmerül az a kérdés is, hogy vajon együtt képzelitek-e el a jövőtöket.

Portrait,of,serious,couple,holding,cracked,heart,shape,against,valentines
A Valentin-nap tartogat veszélyeket / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Március

Bizonyos szempontból a tavasszal újraéledő természet ugyanúgy egy új kezdetet jelez, mint az új év. Ugyanúgy az életed átgondolására késztet, és könnyen elvezethet ahhoz a gondolathoz, hogy nem akarod tovább tolerálni a barátod rigolyáit.

November eleje

A novemberi csúcsnak több oka lehet. Az egyik az, hogy eddigre kiderül: a szeptemberben még ígéretesnek tűnő távkapcsolatok mégsem működnek. Ha például más-más városban kezdtétek az egyetemet, akkor lehet, hogy találkoztatok egy másik, izgalmasabbnak tűnő jelölttel. Másrészt pedig sokan rádöbbennek: ha most nem vetnek véget a döcögő kapcsolatnak, akkor ezzel a partnerrel kell eltölteni a karácsonyt és a szilvesztert is. Ha ez ijesztőnek tűnik, akkor tényleg érdemes elgondolkoznod…

Couple,on,winter,walk,through,frosty,landscape
Ha ijeszt a gondolat, hogy a családjával kell karácsonyoznod / Fotó: Shutterstock /

Néhány héttel karácsony előtt

A karácsony stresszt is jelent, bármennyire is szeretjük ezt az ünnepet. Ajándékot kell venni és ki kell dolgozni a menetrendet, mikor hová látogattok el – legalábbis a koronavírus-mentes időszakban. Akinek nincs kedve partnere szüleivel vagy barátaival tölteni, az általában ilyenkor mondja ki, hogy vége.

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix