Ez csak egy kis olaszos temperamentum – a párkapcsolaton belüli bántalmazás korai jelei

Szeptember eleje óta eltűnéses ügy borzolja a kedélyeket Amerikában, amikor egy, az USA-t lakóautóval átszelő fiatal pár női tagja eltűnt. Gabby Petito-t hetekkel később megtalálták, a 22 éves lány akkor már nem élt, tegnap pedig napvilágot látott a jelentés, miszerint fojtogatás okozta a halálát. Mindezzel vőlegényét, Brian Laundrie-t gyanúsítják, akiről egy jó ideje szintén semmi nyom. Laundrie-t elsősorban egy testkamerás videófelvétel, és néhány szemtanú vallomása keverte gyanúba, melyek alapján kapcsolati erőszakra gyanakodhatnak a rendőrök és a nyomozók. „Pedig olyan boldognak és kiegyensúlyozottnak tűntek!” – hitetlenkednek a kommentelők a pár útjának szentelt Instagram-oldalon és a különböző fórumokon. Felvetődik a kérdés, hogy vajon vannak-e egy esetleges bántalmazó kapcsolatnak korai jelei, amikre sokszor csak legyintünk? Erről is kérdeztük Román Boglárka pszichológust.

Elsőként érdemes tisztába tenni a bántalmazás típusait – melyek ezek?

Alapvetően érzelmi, fizikai, szexuális és gazdasági bántalmazástípusokat különítünk el egymástól. Gazdasági bántalmazásról beszélünk, ha az egyik fél nem engedi, hogy a másik félnek önálló jövedelemszerzési lehetősége legyen, vagy ha van pénzforrása, megfosztja tőle. Minden kiadást, amire a másik kér pénzt, megkérdőjelez, elszámoltatja, vagy egyszerűen nem ad pénzt. Szexuális bántalmazás során a másik fél szexuális igényeit nem veszik figyelembe: a másik fél akarata ellenére történik simogatás, szexuális tevékenységre, pornográfia nézésére való kényszerítés, megerőszakolás, esetleg külső szexuális viszony fenntartása, szerető házba hozatala, szexuális tárgyként történő kezelés. Az érzelmi bántalmazás gyűjtőfogalom a szóbeli bántásra, a másik sebezhetőségét és félelmeit felhasználó sértésekre, a megalázás eszközeire, a gúnyos megjegyzésekre, a csúfolásra, a lekezelésre, az önbizalmat és önbecsülést célzó kritikus, „viccesnek” szánt észrevételekre. De ide sorolható a figyelem hiánya, az érzelmi zsarolás, a hibáztatás, a bűnbak képzés, a manipuláció, az elhanyagolás, a birtoklás, a fenyegetés, a zaklatás, az üvöltözés vagy a káromkodás is. Testi bántalmazásról van szó például a tárgyak dobálásakor, megszorításkor, ütéskor, fojtogatáskor, pofozáskor vagy fegyverrel való fenyegetéskor.

Összefüggnek ezek, vagy olyan is megeshet, hogy egy párkapcsolatban „csak” az egyik van jelen?

Érzelmi bántalmazás létezik testi bántalmazás nélkül. A testi bántalmazás viszont érzelmi bántalmazással együtt jár.

Milyen kezdeti jelekre érdemes odafigyelni?

A bántalmazás tulajdonképpen olyan jelenség, amelynek kulcsa az egyenlőtlen és egyoldalú viszonyrendszerben rejlik. Kezdeti jelnek számít, ha valamelyik fél autonómiája, döntésjoga, szabadsága vagy személyisége, méltósága szisztematikusan, folyamatosan sérül. Ha a viszonyrendszer alapja a félelem, a hiány, az érzelmi bizonytalanság, a függés és a birtoklás. Ha a „nem” válasz nem létező opció és a határok folyamatosan sérülni kezdenek. Ha az egyik fél nézete alapvetésnek számít, míg a másik fél nézetének érvényesüléséért küzdelem zajlik.

Mik a leggyakoribb jelek?

Egy bántalmazó kapcsolatban a kölcsönösség és egyenlőség elvének megsértésével egy oldal kerül érvényre, egy szó számít. A kontroll gyakorlása egy személynél összpontosul. Egyre több manipuláció, játszma üti fel a fejét. Gyakoribbá válnak a viccesnek szánt kritizáló, minősítő megjegyzések. A bántalmazott ezek mentén elkezd óvatoskodni, állandó készenléti állapotot vehet fel, egyre inkább kezd működésén eluralkodni a megfelelés, a görcsösség, a félelem, fenyegetve érezheti magát, „ha nem csinálja jól, elhagyják”. Gyakori jel lehet, ha „mindenért hibás vagy és semmit nem tudsz elég jól csinálni”. Érdemes figyelni arra, ha valaki bántani akar, az a félelmeid mentén fog. A sebezhetőséged mentén követelőzik és büntet, vagy zsarol és fenyeget. Érdemes feltenni a kérdést: olyan kapcsolatban élek, ahol a másik védelmezi vagy bántja a sebezhetőségem? A gyengeségeimen keresztül szeret vagy azokon keresztül gyötör? Megfigyelhető lehet a „gaslighting” jelensége is. Azaz az elnyomó azzal ellensúlyozza saját instabilitását, hogy a másik valóságát, önbecsülését, önmagába vetett hitét kérdőjelezi meg folyamatosan, mely a másikban kételyt szül – önmagát és környezetének észlelését tekintve. Árulkodó jel lehet egyfajta visszatérő mintázat kialakulása és ismétlése. Lenore Walker pszichológus szerint a fizikai erőszak ciklikus dinamikában jelentkezik, egyfajta mintázatot követ, mely három szakaszra osztható: feszültség felgyülemlése, erőszakkitörés, „mézeshetek”. A feszültség felgyülemlésének szakaszában a bántalmazó kötekedővé válik, gyakran verbálisan bántalmaz, a bántalmazott igyekszik megfelelni partnere vélt vagy valós elvárásainak. A frusztráció csökkenés helyett növekszik, végül erőszakkitörés követi. Az erőszakkitörés szakaszában általában szóbeli, testi, szexuális bántalmazás történik. A bántalmazás kitörésével a bántalmazó nyugalmi pozíciót vesz fel, sok esetben mutat megbánást, kedvesen szeretetreméltóan viselkedik, ígérget, udvarol, következnek a „mézeshetek”. A békés szakaszt később felváltja a feszültség felgyülemlésének szakasza és a ciklus folytatódik tovább. Jellemző lehet továbbá a folyamatra, hogy a bántalmazás mennyisége és „minősége” is változik. A szakaszok egyre többször követhetik egymást, a bántalmazás pedig egyre súlyosabbá válhat.

Mely jeleket becsüljük alá, melyekre legyintünk a legtöbbször?

Utólag szoktuk mondani, „pedig már az elején éreztem, hogy valami nincs rendjén”. A kezdeti veszekedések gyökerét gyakran figyelmen kívül hagyjuk, önhazugságokat építünk köréjük. Szeretnénk hinni, hogy ez csak egy rossz nap, egy átmeneti hangulatingadozás, egy kis „olaszos temperamentum”. Pedig a zsigereinkben érezzük, mikor sérülünk, mikor átlépik a határainkat, mikor az igényeink figyelmen kívül maradnak, mikor a dominancia létkérdéssé válik, mikor mindig más a hibás, mikor a másik nyilvánosan szeret, négyszemközt azonban bánt, azaz viselkedése kétarcúvá válik.

Mit tehetünk azért, hogy időben felismerjük őket?

Egy helyzetben, ahol bántanak, senki másnak nincs nagyobb szüksége Rád, mint saját magadnak, tehát az első lépés a tettenérés és a beismerés. Második lépés, hogy kezdjünk el beszélni. Találjunk olyan személyt, aki ítélkezésmentesen, érvénytelenítés és bagatellizálás nélkül meghallgat, aki mellett érzelmi biztonságot élhetünk meg, aki segít tükröt tartani, hogy abban megláthassuk önhazugságainktól mentes igazságainkat, valóságunkat. Harmadik lépésben elkezdhetünk erőforrásokat gyűjteni, az énképünket helyrebillenteni, stabilizálni. Érzékelni, hogy van lehetőségünk másképp dönteni, van lehetőségem definiálni, mit jelent számomra, ha szeretek, ha szeretnek, ha becsülöm magam. Abban a pillanatban, amikor el kezded szeretni magad, egyre kevésbé bírod, ha bántanak, és nem utolsó sorban az is feltűnik, ha te bántod a másikat.

Ha felismertük ezeket a jeleket, hogyan léphetünk fel ellenük? Van-e módja, értelme, hogy megváltoztassuk a másikat?

Tettenéréskor, beismeréskor is szükséges kontextusban megvizsgálni a helyzetet. Ki honnan érkezett ebbe a kapcsolatba, ki milyen mintákat hozott, ki hol tart önismereti útján, ki hol érzi a szerepét a helyzet létrejöttében, fenntartásában. Fontos feltárni a lehetőségeket. Lehet a kapcsolat kiegyenlítésére fókuszálni? Tud mindkét fél részéről beismerés, fejlődés, megoldásfókusz felé megindulni a kapcsolat? Lehet nyíltan kommunikálni? Lehet érzelmekről megnyilvánulni? Lehet indulni önismereti, párkapcsolati konzultáció irányába? Vagy érdemes újraértékelni a kapcsolatot, védeni a határokat és megszüntetni azt, hiszen változtatni csak azon lehet, aki önmaga is változni akar. Vegyük sorra a különböző lehetőségeinket, forgatókönyveinket. Kezdjük el megfigyelni mi történik a jelenben, „itt és most”. Tudatosítsuk, találkozunk-e olyan jelekkel, amik elbizonytalanítanak bennünket, mit kezdünk ezekkel. Figyeljük meg, hogyan érezzük magunkat a másik fél jelenlétében és távollétében. Ha gyengébbnek érezzük magunkat mellette, lehet erősebbek lennénk nélküle. A fókusz a másikról kerüljön önmagunk felé. A másik könnyen felmenthetővé válik a stresszes időszak, a nehéz gyermekkor, és az egyéb körülményeknek köszönhetően, de kérdés, minket ki ment meg? Keressük meg a saját mentőöveinket. Kezdjünk önbecsülést, énerőt, énhatékonyságot építeni. Nyissuk meg önmagunk előtt a pontokat, amikben jók vagyunk, amikben valaha jól éreztük magunkat, szeretve éreztük magunkat, amikben kreatívak voltunk, elismertük magunkat. Érdemes beszélni. Találni bizalmast. Aki értő figyelemmel van. Nem minősít, nem kritizál, nem oszt tanácsot. Segít információt szerezni, tájékozódni, dönteni, lépni.

Személyiségfüggő, hogy valaki bántalmazottá válik?

Személyiségjegyek, környezeti tényezők egyaránt eredményezhetik akár a bántalmazó, akár a bántalmazott dinamikát. Akiknek ez a dinamika korábbi életszakaszukból ismerős, a felnőtt életszakaszukban is nagyobb valószínűséggel csúsznak vagy a bántalmazás vagy az áldozati szerep felé. Fontos látni, hogy egy ilyen működés nem fekete-fehér, a bántalmazó is lehet áldozat, ahogy az áldozat is bántalmazóvá érhet. Alapvetően egy bántalmazott önértékelése, kontroll érzete rendkívül alacsony, szégyenérzetük, tehetetlenségérzetük viszont igen magas. Jellemzőek lehetnek náluk az alvás problémák, a szorongás, a félelmek, a pánik.  Jellemzőek lehetnek különböző pszichoszomatikus tünetek, megjelenhet a saját test sanyargatása, étkezési problémák, különböző függőségi problémák. Gyakori jelenség az önmarcangolás, önvád. Jövőképük töredezett vagy teljesen hiányos. Tagadásban, netán társadalmi, környezeti nyomás alatt élnek. Gyakran idealizálnak, vagy épp bagatellizálnak. Egy bántalmazásra hajlamos személy önértékelése alacsony, túlérzékeny, féltékeny, birtoklásra hajlamos, kontrolláló, türelmetlen. Kudarcai, indulatai kapcsán főként másokat hibáztat, a stresszre szélsőségesen reagálhat, frusztrációja csökkentése érdekében gyakran alkoholhoz, egyéb szerekhez fordulhat. A düh érzése működésében gyakran, látszólag ok nélkül is, apróságokon is felütheti a fejét. Viták esetén érzelmileg elzárkózhat, hallgatásával, passzivitásával “büntetheti” a másikat. Társaságban viselkedhet kifejezetten szeretetteljesen, feltűnően kedvesen, míg négyszemközt más arcát mutathatja. Ugyanakkor megfigyelhetőek nála dominanciát, alárendeltséget megkülönböztető megjegyzések, női-férfi szerepeket elkülönítő módozatok, makacsság, irreális elvárások.

Hogyan szabadulhatunk ki egy bántalmazó kapcsolat fogságából? Miért esik nehezére ez oly sok embernek?

Számos tényező miatt nehéz kilépni egy bántalmazó dinamikából

• Befektetett energia – Minél többet vagyunk benne, minél több energiát tettünk bele, annál nehezebb kilépni.
• Függőség – Eltűnik az autonómia. A függés lehet anyagi, érzelmi természetű is.
• Alacsony önértékelés, megtépázott önbecsülés, torzított észlelés önmagamról, a világról
• Az elszigeteltség, hallgatás táplálja a torzított valóságképet
• Kötőanyag a félelem és a bűntudat
• A bántalmazott a bántalmazó szemén keresztül látja magát, így folyamatos az önmarcangolás, önhibáztatás, önbántás
• „Nem hisszük el, hogy ez valóban megtörténik velünk”
• A bántalmazás újratermeli önmagát, egyre nehezebb kilépni a ciklusból, főleg, ha ez válik ismerőssé
• Női szerepvállalás beteljesítése (társadalmi működésünk mentén) – a nő a család ragasztója, összetartó eleme, ha ebben elbukik (kudarcot vall), a környezet részéről stigmát kaphat
• Kognitív disszonancia – Ilyenkor két út létezik. Elvetjük az érzésünket, hogy el tudjuk hinni, amit a másik mond nekünk. Vagy erősítjük a saját érzésünket, ezzel előbb utóbb lehullik a máz a másikról és felfedi magát a hazugság.
• Igazságos világba vetetett hit – Könnyebben beilleszthető elhinni, hogy akit bántanak, az megérdemli, hiszen a rossz emberekkel történnek rossz dolgok.

Bár a kapcsolati erőszak elszenvedői nagyobb százalékban nők, ne felejtsük, hogy férfiak is lehetnek az áldozatai, viszont pont e sztereotípia miatt az „erősebbik nem” által elszenvedett abúzus kevesebb alkalommal kerül napvilágra.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix