A kapcsolati, vagy családon belül elkövetett erőszak sajnos annyira jelen van a mindennapi életben, hogy manapság már egyre több film foglalkozik a jelenséggel – ezek közül százból kilencvenkilenc esetben a férfi bántja a nőt. Vajon tényleg ennyire „egyedi” és ritka lenne ennek a fordítottja? Mi a helyzet a férfiak ellen elkövetett erőszakkal, hová fordulhatnak ők és miért olyan nehéz felismerni egy bántalmazott férfit?
Amikor a bántalmazó kapcsolatokról kérdeztük Román Boglárka pszichológust, észrevehető volt, hogy az áldozatokról és az elkövetőkről való beszélgetéskor nem említett nemeket, a válaszokat visszaolvasva az ember fejében mégis az a kép jelenik meg, hogy a bántalmazó férfi, a bántalmazott pedig nő. Szögezzük le: a nők ellen elkövetett erőszakkal szembeni fellépés és küzdelem rendkívül fontos és támogatandó ügy. De nem kisebbíti a fontosságát, ha belegondolunk, hogy nem lehet ennyire egyoldalú a kérdés, és nem törvényszerű, hogy csak ők essenek áldozatául egy valamilyen módon bántalmazó kapcsolatnak. Így a szakembert most erről a média által kevésbé érintett témáról kérdeztük, hiszen nemtől függetlenül mindenkit megillet a biztonságos, szeretetteljes otthon, ahol nincs veszélyben a fizikai vagy lelki egészsége.
Mit mond a statisztika?
A pszichológus szerint a „nők is verik a férjüket” állítás a statisztikák alapján inkább tévhitnek számít. Egy 2011-es magyarországi adat szerint a párkapcsolaton belüli erőszakot elszenvedők nemek szerinti megoszlása 90%-a nő, 10%-a férfi. „Érdemes viszont megállnunk itt egy pillanatra és több társadalmi figyelmet és együttérzést szentelnünk egy olyan kérdés számára, amit hajlamosak vagyunk elbagatellizálni. Kérdés ugyanis, hogy az olvasható statisztikák egyáltalán reális értéket közölnek-e, hiszen a téma érzékenysége miatt nehezebb pontos statisztikát állítanunk a férfiak testi bántalmazására vonatkozóan.” – mondja.
Gondoljunk csak bele, mennyire nehéz egy bántalmazott nőnek kiállnia magáért, jeleznie másoknak, hogy őt erőszak éri otthon, hiszen mindig megvan az esélye annak, hogy nem hisznek neki, és záporozni kezdenek a „Minek ment oda?” – típusú okosságok. Most képzeljük bele magunkat egy olyan férfi helyébe, aki a párjától érzelmi vagy akár fizikai erőszakot szenved el, és képzeljük hozzá azt is, hogy ma a társadalom hogyan vélekedik „az ideális pasiról” – erős, bátor, vonzó, céltudatos, határozott, törtető, védelmező, a család feje. Egy ilyen képpel szemben mégis ki tudná felvállalni, hogy őt otthon bántják?
„Nem mondod, hogy megütött egy lány? Kiabált veled? Mekkora papucs vagy!” Még kisebb az esély a környezet megértésére, elfogadására, mint a nők esetében. A szakember példaként egy szociálpszichológiai kísérletet hozott fel, amiből Nagy-Britanniában kampányvideó is készült.
„Rejtett kamerával kétféle változatban rögzítették, amint egy pár nyílt színen összeveszik London egyik forgalmas terén. Első ízben a férfi viselkedett agresszívan a barátnőjével, hangosan szidalmazta és fenyegette, amire a járókelők közül többen is azonnal aktívan közbeléptek. Ezt követően ugyanezt a szituációt eljátszatták a színészekkel fordított felállásban, azaz a nő lépett fel kifejezetten fenyegetően és tettlegesen, azonban a járókelők nemhogy közbeléptek volna, hanem inkább jókat nevetgéltek. Tehát abban a kultúrában, ahol a férfi erős, határozott, él a hatalmával a férfi nem panaszkodik. Nem mondja, ha fáj, nem mondja, ha fél, nem beszél róla, ha bántották (szóval vagy tettel), és nem árulja el, ha sérelem érte. Nem kerül kapcsolatba az érzelmeivel. Érezni gyengeség. A szerepeltolódásból fakadó egyenlőtlenség, szégyenérzet ezáltal még erősebb lehet.”
Ez a Youtube-csatorna is rögzítette a bántalmazás kettős mércéjét bemutató kísérletüket, hasonlóan az említett kampányhoz:
Pofon, vagy valami más?
Előző cikkünkben kitértünk rá, hogy a kapcsolati erőszaknak több formája létezik, többek között gazdasági, érzelmi, szexuális és fizikai. Utóbbit hajlamosak vagyunk kihúzni a listából a fenti esetben, hiszen a nőket a „gyengébbik nem” jelzővel is illetjük, ám attól még igencsak széles „eszköztár” áll egy bántalmazó rendelkezésére.
„Az érzelmi bántalmazás formái, mint pl.: alapvető érzelmi szükségletek kielégítésének megtagadása, bántás, sértés, megalázás, az önbizalmat, önbecsülést célzó kritikus észrevételek, minősítés, káromkodás, üvöltözés, érzelmi zsarolás, manipuláció, hibáztatás, bűnbakképzés, elszigetelés, kontroll gyakorlás, fenyegetés, zaklatás, vagy épp elzárkózás, elhanyagolás női oldalról szintén igen gyakoriak.” – mondta a szakember. „A fentebb említett érzelmi bántalmazó dinamika a „tényleg ennyire hülye vagy, hogy képtelen vagy megjegyezni”-től az „éjszaka, álmodban foglak megölni” vagy a „rádgyújtom a házat” típusú fenyegetőzésekig széles skálán terjedhet.
Michael P. Johnson michigani szociológus az intimate terrorism (intim terrorizmus) kifejezését említi itt példaként, aki a férfiak nők általi bántalmazását ezzel jellemzi. Johnson szerint a nők legáltalánosabban viselkedéskontrollal igyekeznek befolyásolni a férfiakat, például gyakran eltiltják őket a nőnemű barátokról, korlátozzák a pénzköltésüket, fenyegetőznek, tárgyakat dobálnak, szabályozzák a ruházkodásukat vagy megvonják a szexet.
Nemtől függetlenül mindennemű bántalmazás esetében közös pont, hogy megjelenhet a feleknél egy állandó készenléti, fenyegetett állapot – ez pedig lelkileg nagyon megterhelő. Az agyban ugyanis a fizikai és érzelmi fájdalom ugyanazokat az agyi területeket aktivizálja. Különböző módozatokat találunk a védekezésre, elhárító mechanizmusokat alkalmazunk, például tagadunk, elfojtunk, lehasítunk, eltávolodunk az érzelmeinktől, azaz disszociálunk. Közös pont lehet továbbá a félelem, szégyen, bűntudat, tehetetlenség érzete, a bagatellizálás, a töredezett jövőkép, a csökkent önértékelés, a szorongás, valamint a szorongás csökkentésére tett próbálkozások, mondjuk a különböző függőségek megjelenése.
Mi a megoldás?
A pszichológus tudomása szerint egyelőre Magyarországon nem létezik olyan szervezet, amely kifejezetten bántalmazott férfiak számára nyújtana segítséget. Fontos ezért, hogy a bántalmazott fél támogatást érezhessen, és egy empatikus, nyitott, érvénytelenítés és minősítés nélküli személy felé fordulhasson. A családi, baráti körön kívül leginkább fontos lehet ebben az esetben szakemberhez fordulni, hogy a belátást követően stabilizálódhasson a személy, visszaállhasson az identitása, ereje, hatékonysága. Ha ez is megtörténik, ezeket az erőforrásokat fontos beépíteni, integrálni, hogy kialakulhasson egy stabilabb énkép. A határok meghúzásával, konkrét lépésekkel, forgatókönyvekkel kontrollérzet épülhet, ami segíthet a későbbi megküzdésben.
Hogyan segíthetünk mi?
„Nagy kihívást jelenhet a téma körüli szégyenérzet és tabu átlépése, fontos lehet, hogy ne várjunk a bántalmazott fél kezdeményezésére, merjük felhozni a témát. Ugyanakkor figyeljünk, hogy eközben nyitottság, türelem, érzelmi szempontból hozzáférhetőség, elérhetőség, válaszkészség működjön bennünk, kerüljük a minősítést, a viccesnek szánt kritikákat, az érvénytelenítést és a konkrét tanácsadást, intellektualizálást.” – tanácsolja a szakember. „Próbáljuk őt ítéletmentesen elfogadni, a szégyentől mentesíteni, információhoz juttatni, tájékozódjunk vele együtt a lehetőségeket illetően, erősítsük, bátorítsuk erőforrásaiban, értékességében, indokolt esetben pedig szükséges jelzést tennünk a rendszer felé.”