Barion Pixel Anya vagy? Akkor annyi a szexnek, főleg a járvány alatt – Coloré

Anya vagy? Akkor annyi a szexnek, főleg a járvány alatt

2021. 10. 19.

A karantén kezdetén elkezdtek özönleni a viccek arról is, micsoda gyerekáldás lesz majd kilenc hónap múlva. Nem lett, sőt egy kutatás szerint a legtöbb házaspár kevesebbet is szexelt, mint egy évvel korábban. Miért?

Az amerikai moterly.com portál 2021-es kutatása az anyák helyzetéről rámutatott arra, hogy a nők nagy részének életét drasztikus módon befolyásolta a koronavírus-járvány. Csaknem 11 ezer válaszolt a kérdésekre, amikből többek között kiderült, hogy 41 százalékuk (!) kevesebbet szexel, mint egy évvel ezelőtt. Annak ellenére természetesen, hogy sokkal több időt tölt a partnerével, mint korábban. Szexológusok tettek kísérletet az első pillantásra ellentmondásos helyzet megmagyarázására.

A feszültség szintje nem mellékes

Az, hogy együtt van egy pár, nem azt jelenti, hogy csupa móka és kacagás az életük. A COVID-19 felbukkanása óta mindenki életében jelentősen nőtt a stressz. A nők eleve nagyobb részt kapnak a házi munkából, a járvány pedig még jobban rávilágított az otthoni egyenlőtlenségekre.

Az előbb említett kutatásban megkérdezett nők 45 százaléka állította, hogy elsősorban ő viseli a gyerekek gondját napközben még akkor is, ha az apa szintén távmunkában dolgozik. A nők 26 százaléka tud bébiszittereket bevonni a gyerekek ellátásába, és csak a családok 4 százalékában volt az apa az elsődleges gondviselő. Még egy megdöbbentő adat: mindössze az anyák 10 százaléka (!) érezte úgy, hogy egyformán oszlik meg a felelősség közte és a férje között.

Gyorsan tegyük hozzá, hogy az amerikai családmodell jelentősen különbözik a magyartól. Nálunk valószínűleg más eredmények jönnének ki, de azt sejtem, hogy sok közös vonás is lenne.

Megszűnik a vágy

Egy stresszfaktor – a házimunka egyenlőtlensége – szépen kirajzolódott a kutatásból. Rögtön itt is van a következő: az egyedüllét hiánya. Ezt érthetjük úgy is, hogy párként nem tud együtt lenni az apa és az anya, mert a gyerekek folyton körülöttük nyüzsögnek. Másrészt viszont az is nagyon megterhel egy kapcsolatot, ha a valakinek nincs „énideje”. És még ha az apának jut is valamennyi a tévé előtt egy üveg sörrel, az anyának nagy eséllyel semmi.

A sok feszültség pedig semmiféle párkapcsolatnak nem tesz jót. „Teljesen normális, ha most nem akarunk szexelni. A stressz szintje közvetlen kapcsolatban áll a libidónkkal. Ha a kortizol (az egyik stresszhormon) szintje magas, akkor visszaesik a boldogsághormonok (többek között a dopamin és a szerotonin) szintje. Rangsoroljuk a dolgainkat: anyagi biztonság – ami a járvány alatt sok család esetében megingott –, étel és lakás, miközben a szex a házastárssal a lista végén kullog” – magyarázta az egyik szakértő.

Sok párkapcsolatnak nem tett jót a COVID-19 járvány
Néha nehéz kedvesen mosolyogni / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Tippek az újrakezdéshez

Nem volt könnyű az elmúlt két év, és sok házasságot megviselt. Mégsem kell őket temetni, hanem inkább tegyük meg érte, amit csak lehet. Remek ötlet például a randevú a férjjel valahol házon kívül. Lehet bármi, egy közös biciklitúra, egy kirándulás vagy vacsora a közeli étteremben, miközben a gyerekekre a szülök, a barátok, vagy egy bébiszitter vigyáz. Már csak azért, hogy másról is tudjatok beszélni, ne csak a háztartási ügyekről.

Egy fontos tipp: figyelj oda arra, hogy a különleges hangulat akkor is megmaradjon, amikor hazaértek. Legalább erre az egy napra ne csússzatok vissza a megszokott kerékvágásba!

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix