A papagájokról sok minden eszébe jut az embernek: színesek, kicsik, nagyok, hangosak, koszosak, repülnek. Ezek ellenére (vagy épp ezek miatt) sokan döntenek a papagájtartás mellett, hiszen számos szépsége van.
Mint minden madárnak, valaha a papagájnak is megvolt a természetes közege, s ugyan ez a mai napig így van, a legtöbb kalitkában tartott madár ősei is fogságban születtek, így az ember közelsége már-már természetes számukra.
A madár – legyen kicsi vagy nagy – a mondással ellentétben korántsem buta: a papagájok rendkívül okos állatok, és ugyanúgy képesek ragaszkodni az emberhez, mint a kutyák és a macskák.
Azon túl, hogy színes tolluk rendkívül látványossá teszi őket, a papagájtulajdonosok hamar rájönnek, hogy igazi szépségük nem kizárólag a külsejükből fakad. Nincs két egyforma madár, mindnek megvan a maga személyisége: van, amelyik félénk, míg a másik rendkívül szelíd, és mindenbe beleenne, amibe a gazdája, ugyanakkor a harmadik megtartja a két lépés távolságot, de ha elvéti a repülés szögét, bátran a kezünkbe megy, hogy kihúzzuk a bajból.
Ha egy szelíd példányt fogunk ki, akkor arra készüljünk, hogy hasonlatos ahhoz, mintha kutyánk lenne: amikor elmegyünk, kétségbeesve kiabál, de amint visszatérünk, nem lehet levakarni és még zuhanyozni is elkísér.
A közhiedelem nem téved, a madártartás valóban sok kosszal jár: egy párnát meg lehet tölteni azzal a tollmennyiséggel, ami egy ilyen kis madárból kiesik az év folyamán, szobatisztaságra nem nevelhetőek, és a köles kibontott héjával akár a szőnyeget is lehet helyettesíteni, annyi van belőle.
Sokan tartanak attól, hogy papagájtulajdonosként vége az ágyban lustálkodásnak, mert a madaruk hajnalok hajnalán fújja a riadót. Tény, hogy nyáron nem lehet mellettük 9-10-ig heverészni, de általában türelmesen megvárják, hogy lekerüljön róluk a takaró.
Az állatbarátok számára az is eldöntetlen kérdés, hogy mennyire egészséges a madárnak a bezártság, és az, hogy a szobában tehet néhány kört. Nyilvánvalóan vadon élő társaiknak ez nem lenne életforma, de a tenyészetben kelt madaraknak teljesen természetes az, hogy a kalitka az otthonuk, így oda mennek enni, inni, megpihenni, és a nap végén lefeküdni is.
Ha hullámos papagájt tartunk, egy apró, de csodás társra lelhetünk, aki játékos, szórakoztató, és gondoskodó is. Nem városi legenda, hogy sok törődést igényel egy papagáj, úgyhogy ha nem tudunk egész nap otthon lenni vele, érdemes két madárra beruházni. Ugyan ez esetben nem feltétlenül lesznek szelídek – megint csak személyiségüktől függ –, de kézhez szoktathatóak, így befogadnak maguk közé, de alapjáraton egymással vannak elfoglalva.
Annak, aki szeretne egy kis állatot a mindennapokban, akiről lehet gondoskodni, aki végigkommentálja a családi beszélgetéseket, és akivel talán kicsit kevesebb gond van, mint egy kutyával vagy egy macskával, gondolkodjon el a hullámos papagáj tartásán, hiszen kis szívük is hatalmas szeretetet ad.
