A gyermekkori inkontinencia egy létező, három-négyéves korban gyakran előforduló kellemetlenség, ami igencsak megnehezítheti csemeténk mindennapjait, mégis igen ritkán beszélünk róla. Cikkünkben felfedjük a rendellenes működés lehetséges okait, és körbejárjuk a kezelési lehetőségeket.
Becsepeg, erőlködve pisil, toporog, keresztezi a lábát, halogatja a pisilést. A kiválasztó szervrendszer működési zavarai következtében ezek a jellegzetes tünetek ütik fel a fejüket, amik hosszú távon negatívan befolyásolhatják csemeténk felszabadult, cseppmentes életét.
Noha bizonyos alapműködéseinket gyakran természetesnek, magától értetődőnek vesszük, sokszor villámcsapásként ér minket, ha az egészséges állapotot valami megzavarja. Még aggasztóbb a dolog, ha gyermekeink jólétéről van szó.
A bab alakú vesék, a húgyvezetékek, a húgyhólyag, valamint a húgycső együtt alkotják a kiválasztó szervrendszerünket. Elsődleges feladatuk, hogy a testünkbe bevitt folyadékot megszűrjék, segítségükkel felszívódnak azok az ásványi- és egyéb tápanyagok, amikre feltétlenül szükségünk van. A felhasználatlan részekből testünk vizeletet képez, ami egy ideig a húgyhólyagban tárolódik. Agyunk a félig megtelt húgyhólyagtól (nagyjából 300-350 ml mennyiségnél) kapja a figyelmeztető információt, miszerint ideje üríteni. A vécén ülve aztán az agy jelet küld a medencefenék izmainak, hogy megfelelő ritmusú összehúzódással és elernyedéssel megkezdhetjük a vizelést.
Gyermekek számára is befogadható módon dolgozza fel a kiválasztó szervrendszer működését az Egyszer volt az élet örökbecsű sorozat, amiben animációs formában tudhatunk meg többet testünk ezirányú működéséről.
Az inkontitencia, vagyis a vizelet visszatartásával kapcsolatos probléma felnőtt korban nőknél legfőképpen szülés után, vagy a változókor megjelenésével üti fel a fejét, gyermekeknél viszont kevésbé drasztikus életesemények is ilyesfajta rendellenességhez vezethetnek.
Hogyan alakul ki a probléma?
A szakirodalom négy fő okot emel ki.
Elterjedt felfogás, hogy a vizelettartási zavarok hátterében pszichés okok húzódnak meg, viszont gyakran akkor sem szűnik meg a probléma, ha a szülők elég nyitottak ahhoz, hogy szakember segítségét igényeljék. Ha nem sikerül meghatározni a bevizelés pontos pszichés okát, nehezen orvosolható az ürítési zavar. Ez persze nem azt jelenti, hogy elbagatellizálhatjuk a jelenség pszichológiai hátterét, ugyanakkor gyakran célravezetőbb lehet egy komplex, testre és lélekre egyaránt fókuszáló gyógymód.
A vizelettartási zavar hátterében a tanult vizelettartási és vizeletürítési reflexek kialakulásának hiánya is állhat. Ez lényegében azt jelenti, hogy a gyermek nem tanulja meg szabályozni a pisilést akkor, amikor annak itt lenne az ideje, mert helyette gyakran eljátssza az időt. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az okoseszközök túlzott használata gyakran tehető felelőssé a reflex megtanulásának elmaradásában.
Vizelettartási problémák gyakran ütik fel a fejüket kezdő óvódások körében is. Ebben az esetben általában az történik, hogy a gyerkőc napközben nem iszik eleget – mert tudja, hogy akkor el kell mennie pisilni, ehhez viszont az új környezet miatt nem fűlik a foga –, majd hazaérve egyszerre pótolja az egész napos kihagyást. Éjjel aztán a vese fokozott működésbe kezd, és részben emiatt pisil be a csemete. A kevés folyadékfogyasztás másik hátulütője, hogy a vizelet nagyon koncentrált lesz (jellegzetesen éles szag kíséri ürítéskor), ez pedig csípi a húgyhólyagot, ami nappali időszakban vizeletürítési reflexet vált ki a „csípős” kémiai inger hatására.
A gyermekkori inkontinencia hátterében a medencefenék izomzat helytelen működése is meghúzódhat, ezt funkcionális hólyagműködési zavarnak nevezzük. Sok gyermek nehezen koordinálja az akaratlagosan működtethető medencefenék izomzatot, helyette a hólyag kiürítéséhez gyakran hasprést használnak, ilyen formában viszont a húgyhólyag nem tud teljesen kiürülni. Ebben az esetben a gyermekkori inkontitenciával foglalkozó gyógytornász lehet segítségünkre, aki specifikus gyakorlatok segítségével megtanítja a gyermeket a medencefenék izmainak rendeltetésszerű, koordinált használatára.
Miért érdemes kezelni?
A kezeletlenül hagyott vizelettartási problémák az idő előrehaladtával különféle fertőzések melegágyai lehetnek. Ezek hosszú távon veszélyeztethetik a veséket, valamint a húgyhólyagot is. Utóbbi károsodása az életminőség romlásához vezethet, amit a gyermek pszichésen és persze fizikailag nehezen él meg.
Mik a jellegzetes tünetek és mit tehet a szülő?
Ha felfigyelünk arra, hogy a gyermek gyakran „eljátssza az időt” és csak az utolsó pillanatban szalad el vizelni, emiatt pedig gyakran bemegy néhány csepp, mindenképp kezdjünk gyanakodni. Jellemző tünet lehet még a gyakori, erős, „parancsoló” vizelési inger is, ekkor látjuk a gyermek arcán, testtartásán (például keresztbe teszi a lábát, vagy ugrál a mosdó előtt), hogy alig tudja a pisit visszatartani. A teljes bepisilés, az éjszakai ágybavizelés, a visszatérő fertőzések, felfázások is gyakori tünetei a gyermekek vizelettartási zavarainak.
Első körben mindenképp érdemes gyermekorvoshoz fordulni, hogy kizárhassák a fertőzés lehetőségét. Amikor ez megtörtént, és bebizonyosodott, hogy nem erről van szó, látogassunk el csemeténkkel gyermeknefrológiai szakrendelésre. A szakorvos a tünetek alapján diagnosztizálja a hólyagműködési zavart, majd tisztázza a betegség hátterét, lehetséges egyéb szervi okait, valamint kizárja az egyéb rendellenességeket.
A szakorvos ezt követően Vizelési Tréning Programra irányíthat, ami a vizelési zavarok világszerte elfogadott módszerének, a komplex uroterápiának összefoglaló neve. A tréning egy négynapos program, ennek során több szakember összehangolva tevékenykedik a vizelési zavarban szenvedő gyermek felépülése érdekében. A csapatban gyermeksebész, gyermekgyógyász-nefrológus, valamint gyógytornász és pszichológus is megtalálhatóak.
A gyermekkori inkontitencia kiválóan kezelhető, mindössze a szülő gyermek-közti őszinte kommunikációra, és megfelelő szakemberek odaadó iránymutatására van szükség.
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix