Januárban óvodába megy a háromévesem, aki az évközben megcsappant készletből a platós autót, amerikai nevén pickup-ot választotta ovis jelnek. Szép zöld, a platót tele lehet pakolni mindenfélével, ráadásul ’apa is azt vezet’, tehát menő.
A szekrénykéje az ablak mellett lesz, ahonnan rálátni az udvarra, ráadásul az egyik vagány nagycsoportos fiú lett a szomszédja, egy repülő jel – a másik kedvenc jármű – büszke tulajdonosa. Bingó, gondolhatnánk. Csakhogy a háromévesem lány!
Nagyjából azonnal elkezdődött a ,,helyes útra” való visszaterelés – legyen inkább kutyus, vödör vagy fenyőfa – ekkor rájöttem, hogy a véleményünkben nem osztozik mindenki. Utóbbi jelekről magam sem tudom, hogy valóban lányosabbak-e, de abban biztos vagyok, hogy nekem teljesen rendben van az, ha a lányomnak egy autó a jele az oviban.
Az elsápadt szomszéd néni láttán aztán már teljesen biztos voltam benne, hogy sokkal fontosabb szempontok is léteznek, minthogy könnyű legyen lerajzolni – nekem is -, vagy, hogy a gyerek valamennyire szeresse a jeléül választott tárgyat.
Gyors körkérdést intéztem hát kisgyerekes barátnőimhez, akiktől megtudtam, hogy komoly háborúk dúlnak beiratkozás idején a jelekért, és van, aki nem átall protekcióval lecsapni a szívecskére, a szivárványra, vagy épp a markolóra és a rendőrautóra. Olyan történetet is hallottam, ahol a szülő a gyerek SNI kódjára hivatkozva sajátította ki a labdát, ellenben senki sem akar gomba, létra vagy vödör lenni. Ekkor már őszintén megilletődve álltam, mert nekem, naivnak a gombáról az erdő tündérmeséi és az evolúciós szuperképességek, a létráról meg Weöres Sándor jut eszembe. A vödörről mondjuk semmi, de óriási perpatvar tud kialakulni, ha nincs elég a homokozóban, úgyhogy simán lehet, hogy másnak a vödörről támadnak értékes gondolatai.
Elejét véve a szülők harcának, a bécsi óvodákban tavaly ősztől fokozatosan vezetik ki a jeleket, a központi hivatal indoklása szerint elsősorban azért, hogy a gyerekek ne kapjanak olyan szimbólumokat, amikkel nem tudnak azonosulni, a később csatlakozók pedig ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy kénytelenek olyat választani, amihez nem tudnak pozitívan kapcsolódni. Szerintem nem is kell egy gyereknek a jelével azonosulni, elég, ha megismeri és szereti, illetve, ha ez alapján előkerülnek a holmijai és tudja, hogy melyik az ő szekrénye. Az meg, hogy milyen tartalommal töltik meg a kapott jelet, a szülőn és a pedagóguson múlik elsősorban.
Fneisz Zsófia kisgyermeknevelő szerint sikerélmény, hogy ha a gyerekek meg tudják jelölni az alkotásaikat.
‘Mivel nem tudnak írni, a jeleikkel jelölik meg a rajzokat, alkotásokat. Ez nekik is sikerélmény, hiszen ki tudják fejezni, hogy mi az övék. Ezek a vidám kis szimbólumok könnyen lerajzolhatóak, így a szülőknek sem okoz gondot belevarrni vagy rajzolni a ruhákba, nem úgy, mint például a neveket. A jelekről tudunk beszélgetni, így bővülnek az ismereteik, a gyakorlati haszna pedig az, hogy ezen a módon igazán könnyű beazonosítani a gyerekeknek a maguk holmiját csakúgy, mint a pedagógusoknak.’ – magyarázta a pedagógus, hozzátéve, hogy a bécsi hivatal fotós megoldása is jó, ami a szekrényeket illeti, de a ruhák, kiscipők esetében ez már nem működik.
Az ovis jelek elsődleges funkciója valóban az eligazodás és az azonosítás, hiszen a kicsik ezzel különböztetik meg a tárgyaikat a többiekétől. Önállóságot is jelent az, hogy a jeleik segítségével gondoskodhatnak a saját holmijukról, ezen keresztül közvetve pedig azt is tanulják, hogy felelősek a dolgaikért. Mivel mindenkinek van, és nagyjából hasonló egyszerűségű a szimbóluma, amiről beszélnek és összevetik őket, a közösségi élmény része is a jelek birtoklása.
Az én jelem az óvodában a tulipán volt, majd amikor elköltöztünk, és másik oviba kerültem, virág lett, mert a tulipán már egy másik kislányé volt. Emlékszem, hogy csalódott voltam, mert a kerek szirmú virág olyan jellegtelennek tűnt a büszke, szabályos tulipán után. Az egyik óvónéni azonban elárulta, hogy a virág sokféle virágot jelölhet, így akár tulipán, rózsa, vagy nefelejcs is lehet, éppen aszerint, hogy milyen kedvem van. Ezzel a magyarázattal megelégedtem, ahogy a lánykám is, akinek telepakoltuk a zöld platós autóját virágcserepekkel, gombákkal és sündisznókkal, amiket az óvodába fog szállítani az első napján.
Az, hogy mennyi érdekes történet, élmény fűződik az ovis jelekhez, éppen a kollégáim, barátaim emlékei bizonyítják leginkább. Kevés olyan felnőtt van, aki ne fűzne egy-egy érdekes gondolatot hozzá, amikor az óvodás jeléről kérdezzük.
‘Kishajó: könnyű volt lerajzolni, és élmény is kötődött hozzá, mert gyerekként sokszor építettem hajót, vagy hasonló eszközöket. Nem beszélve arról, hogy a fürdés, pancsolás elengedhetetlen része volt a hajós játék. Maga a vitorlás már akkor is a kreativitás és a szabadság szimbóluma volt, ezekre most is törekszem.’
‘Bölcsiben fecske volt a jelem, imádom őket! Hozzá kell tenni, hogy én a poloskát is megmentem és a pókok a barátaim. Oviban pedig gomba volt, amiről a bolondgomba jut eszembe, aminek van is valóság alapja esetemben, már ami a szó nemesebbik és bolondosabb értelmét illeti. Gyerekként nem kedveltem, de felnőtt koromra megszerettem a gombát, aminek nem sok köze volt a jelemnek, de a gomba ízének annál több. Ha igaz, hogy meghatározza a jövőnket a jelünk, bajban vagyok! 😀 ‘
‘Pöttyös labda volt a jelem, akkor még nem átgondoltan, később pedig valóban hatalmas fociimádó lettem! Olyannyira, hogy az első munkahelyem a Budapest Honvéd FC volt, ahol sajtósként dolgoztam és mindig, amikor megkérdezték, hogy nőként miért? Azt volt a válaszom, hogy, hát már az oviban is focilabda volt a jelem!’
‘Nekem az első ovimban egy sárga körte volt a jelem, amihez nem fűződnek különösebb érzelmek. A másikban katica, ami eleve cuki, és amikor megdobban a szívem egy katicát nézve, abban a dobbanásban azért benne van az ovis jelem is. Apámmal nem voltunk jóban, de amikor először képes voltam a sírjára vinni bármit, egy virágot rajzoltam, és rárajzoltam egy katicát is. Felnőtt fejjel visszagondolva, az egy plusz üzenetnek tűnik..’
