Valóságos hidegzuhanyként érheti a szülőket, amikor gyermekük – jellemzően két-hároméves kora körül, de akár később is előfordulhat – először kimondja, hogy: „Utállak!”.
Noel McDermott pszichoterapeuta szerint mindez azonban az érzelmi és a pszichológiai fejlődésük természetes része. Hozzáteszi: a gyerekek a szülők erre adott reakciójából sajátítanak el egy adott érzelemkezelési technikát, ezért kulcsfontosságú, hogy milyen mintát látnak. De mégis mit lehet erre mondani? Az alábbiakban sorra vesszük McDermott, és más szakemberek tanácsait.
Ne pánikoljunk!
John Mayer, klinikai szakpszichológus a hidegvér megőrzését tartja az első és legfontosabb lépésnek, hiszen az „utállak” szó egy kisgyerek szájából teljesen más érzelmi töltetet hordoz, mintha ugyanezt mondjuk a partnerünktől hallanánk. A kicsik ugyanis jellemzően dühből vagy frusztrációból vágják ezt szüleik fejéhez. Ahogy fogalmaz, a gyerekek még négy-tízéves koruk között is tanulják, hogyan fejezhetik ki dühüket egészséges és produktív módon, éppen úgy, mint amikor a kisbabák eldobják az ételt, vagy sírni kezdenek, mert képtelenek másképp kifejezni nemtetszésüket. Ezért fontos, hogy ne vegyük a szívünkre a viselkedésüket, és ne indulatból reagáljunk.
Nuanorang Shitbhan klinikai szakpszichológus úgy látja, szülőként érdemes elsajátítani valamilyen megküzdési stratégiát a hasonló helyzetekre, hogy biztosan higgadtan ülhessünk le megbeszélni a dolgot csemeténkkel. Erre jók a különböző légzéstechnikák, de akár a családi fotók nézegetése, magyarán a nosztalgiázás is segíthet a nehéz időkben. Fontos, hogy végig tartsuk szem előtt, hogy a szülőség nem könnyű feladat, és egyáltalán nem kell tökéletesnek lennünk.
Értsük meg, mit üzen valójában a gyerek
„Az utállak felkiáltás éretlen módja annak, hogy a gyerekek kifejezzék aktuális érzelmi állapotukat” – magyarázza Mayer. „Fontos továbbá megjegyezni, hogy a korai életszakaszban agyuk kognitív fejlettsége még nem éri el azt a szintet, hogy valóban értsék a „gyűlölet” jelentését, és csupán eszközként használják ezt a szót.” Merthogy amikor egy gyerek azt mondja, „utállak”, az legtöbbször frusztrációból, csalódottságból vagy kontrollvesztésből fakad. Gyakran azért mérgesek, mert szüleik megtagadtak tőlük valamit, amit nagyon szerettek volna. Ahogy az is elképzelhető, hogy éppen éhesek vagy fáradtak, ami szintén fokozhatja érzelmeik intenzitását. Nuanprang Snitbhan klinikai szakpszichológus szerint a szülők ilyenkor mondhatják gyermeküknek, hogy „Látom, dühös vagy, és szeretném megérteni, hogy miért. Beszéljünk, amikor mindketten jobb hangulatban leszünk.”
Robin Goodman klinikai szakpszichológus és művészetterapeuta szerint a gyerekeknél az „utállak” inkább egyfajta érzelemkifejezési mód, mintsem a szüleik iránt érzett valós érzelmeik. „Az „utállak” szó náluk jellemzően a mérges vagyok szinonimája, és ilyesmiket jelenthet: „utálom, hogy így érzem magam”, „utálom ezt a szituációt”, „te ezt nem érted”, „nem is figyelsz rám” vagy csak „jelenleg nem tudom jobban kezelni az érzelmeimet” – mondja a szakember.
Mutassunk tükröt
Nyugtassuk meg gyermekeink érzéseit azzal, hogy megjegyezzük, teljesen rendben van, ha időnként dühösnek és frusztráltnak érzik magukat. Craig A. Knippenberg, terapeuta Wired and Connected: Brain-Based Solutions to Ensure Your Child Social and emotional Success című könyvében azt tanácsolja, mutassunk tükröt a viselkedésüknek. Kezdhetnek mondjuk egy hasonló megjegyzéssel: „Tudom, hogy most frusztráltnak érzed magad ez és ez miatt. Nem kell, hogy tetsszen minden döntésem, de az én feladatom, hogy úgy neveljelek, ahogy a legjobbnak érzem.” Biztosítsuk tehát arról, hogy megértjük idegességének okát, és tanúsítsunk iránta megértést és empátiát.
Vagy elhangozhatnak például ezek is: „Megértem, hogy tényleg el akarsz menni a barátaiddal, és mérges vagy, hogy ez nem történik meg”; „Tudom, hogy dühös vagy, amiért azt mondtam, hogy nem lóghatsz a barátaiddal a hétvégén, mert meglátogatjuk a nagyszülőket”; vagy „Tudom, hogy nehéz napod volt, és ettől most még rosszabb lett.” Lényeg a lényeg, az empátia és az őszinte odafigyelés a legkellemetlenebb szituációkat is megmentheti.
Adjunk magunknak egy perc szusszanásnyi időt
A veszekedés hevében hasznos lehet egy kis szünetet beiktatni hogy mindannyian megnyugodhassunk. Ne feledjük, hogy később mélyebben is beszélhetünk a problémáról, hiszen nyugalmi állapotban jobban oda tudunk figyelni gyermekünk mondanivalójára. „Reagálhatunk például így: látom, mennyire dühös vagy rám. Meg akarom érteni, miért. Beszéljünk újra, amikor mindketten jobb passzban leszünk” – mondja Snitbhan. „Ezzel nem pusztán elismerjük az érzelmeik valódiságát, hanem azt is, hogy időre van szükségünk a feldolgozásukhoz.” Keressünk esetleg egy ideálisabb helyszínt a beszélgetéshez, ha a kirohanás például egy szupermarketben vagy más forgalmas helyen történt. McDermott szerint ugyanakkor nem mindig szükséges szünetet tartani: „alkalmanként nincs szükség feldolgozásra” – magyarázza. „Az aktuális pillanat és az arra adott válaszunk elég lehet. Valójában roppant hasznos készség szülőként egyszerűen hagyni, hogy a dolgok maguktól eldőljenek és feledésbe merüljenek. A szülői nevelés legalulértékeltebb készsége gyakran az, hogy megtanuljuk, mit kell figyelmen kívül hagyni.”
Az életkoruknak megfelelően válaszoljunk
Az „utállak” szót mindig mérjük a gyermek életkorához és fejlettségi szintjéhez. Ha olyan kisgyermekkel van dolgunk, aki nem szívesen hallja a „nem” szót, Goodman azt tanácsolja, hogy egyszerűen hagyjuk figyelmen kívül a hisztit, és ne keveredjünk felesleges akaratérvényesítési harcokba. „Kisiskolás gyerekek esetén ne grimaszoljunk, és ne vágjunk vissza azzal, hogy „én is utállak” – vagy bármilyen más sértő kifejezéssel”– mondja Goodman. „Ismét az a legjobb módszer, ha nem leszünk partnerek, és nem mutatjuk ki a reakciónkat, ami azt jelezné, hogy a gyerekek megnyerték ezt a kört, hiszen övék lehet az utolsó szó, mert megbántottuk őket azzal, hogy határt szabtunk, vagy „rávettük” őket, hogy ne csináljanak meg valami számukra szórakoztató dolgot.” A szakember szerint egy hasonló mondattal eredményesen lezárhatjuk a konfliktust: „Tudom, hogy ideges vagy, de ettől még mindig szeretlek.”
Tartsuk észben, hogy bár az a feladatunk, hogy elfogadjuk a gyerekek érzelmeit, ám ez nem jelenti azt, hogy egyet is kell értenünk azzal, ahogy kifejezik azokat. A serdülőkorú gyerekek esetén pedig a szakértő azt javasolja, hogy ne szívjuk mellre a sértéseiket, és ne álljunk bele a vitába. Akkor se, ha olyasmivel jönnek, hogy soha nem engedünk meg nekik ezt és ezt, vagy, hogy bezzeg a barátainak szabad.
Mondjuk el nekik, hogy rosszul esik a viselkedésük
A kedélyek lecsillapodása után szülőként megbeszélhetjük gyermekünkkel, hogy bár megértjük, hogy dühösek ránk, ám utálkozásuk bántja a lelkünket, és létezik finomabb módja is a düh kifejezésének. Knippenberg kisgyerekek esetén azt tanácsolja, hogy mutassunk meg nekik más feszültségvezető módszereket, és később jutalmazzuk meg őket, ha egy adott helyzetben alkalmazták. Hozzáteszi: ő arra tanítja diákjait, hogy az ‘utálom’ szót csak a társadalmi igazságtalanságokkal, például a szegénységgel, éhezéssel, rasszizmussal vagy gyerekbántalmazással kapcsolatban használják. „A szülők számára előnyös az olyan családi normák kialakítása, miszerint nem mondanak bántó dolgokat, és nem viselkednek bántóan másokkal, ha idegesek” – magyarázza. „Ebbe az is beletartozik, hogy az ember önmagáról se mondjon negatív dolgokat. A gyerekek részéről hirtelen felindulásból adott válaszok túlzott reakciók lehetnek, amiket azonban a valóságnak és a megnyugtató beszélgetéseknek mérsékelniük kell.”
Beszéljünk a kirohanás mögött húzódó okokról
Ez a fajta hiszti vagy kitörés gyakran annak a megnyilvánulása, hogy valami más rejtőzik a felszín alatt, ezért célszerű megvitatni velük a mögöttes okokat. „Beszéljünk a helyzetről, amely kiváltotta a reakciójukat” – javasolja Goodman. „Ha sikerül megtalálni a probléma gyökerét, akkor egyúttal a jövőbeni ismétlődését is megakadályozhatjuk. Azzal, hogy átbeszéljük, hogy milyen érzelmek vezettek a vitához, egy jobb is megoldást találhatunk a negatív érzések kezelésére.
A fiatalabb gyerekek szüleinek azt is érdemes megtudni, hol tanulhatták el a kicsik a sértő kifejezéseket, valamint hogyan viselkednek a környezetükben lévő többi felnőttel. Ha egy új viselkedési mintát fedezünk fel, próbáljuk meg eldönteni, hogy ez óvodai, iskolai vagy baráti körben jelentkező probléma jele-e – és szükség lehet-e szakmai segítségre. „Amikor megpróbálunk rájönni, hogy van-e valamilyen mögöttes gond, célszerű inkább ismétlődő mintákat keresni a gyerek viselkedésében, mintsem kiragadni egy-egy helyzetet” – mondja McDermott. „Elvégre mindannyiunknak lehetnek nehezebb pillanatai, ami teljesen oké, ám ha a dolog régóta elhúzódik, akkor elképzelhető, hogy valami súlyosabb dolog áll a háttérben.”
Biztosítsuk őket szeretetünkről
Ahogy Snitbhan fogalmaz, a gyerekek nem utálják a szüleiket. Igen, elképzelhető, hogy nem tetszik nekik a viselkedésük, de az nagyon ritka, hogy valóban nem szeretik őket. Hiszen még a bántalmazott gyerekek is vágynak a szülői szeretetre, elfogadásra. A fentieket szem előtt tartva lehetőség szerint ne büntessük gyermekünket az ilyen típusú kitörésekért, mivel valószínűleg enélkül is bűntudatuk van a viselkedésük miatt. A büntetés és a harag eszkalálhatja a helyzetet, és meggátolhatja az eredményes kommunikációt. „Miután a gyermekek érzései lecsillapodtak, azonnal öleljük meg őket, és mondjuk el nekik, hogy szeretjük őket” – tanácsolja Mayer. „Ez döntő fontosságú sebzett érzelmeik és önbecsülésük gyógyításának szempontjából. Nem azért cselekedtek így, mert rossz emberek, egyszerűen csak hibáztak. Szülőként pedig érdemes ezt a tanítás pillanataként felfognunk.”
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
