Egyre több gyerek küzd olvasási nehézségekkel, egyre többen kapják meg a diszlexiás címkét. Sokszor azonban csak áldiszlexiáról van szó: az információs-digitális korszak mellékhatásáról, amelynek kihívásaira a hagyományos oktatási rendszer egyre kevésbé képes megfelelő választ adni. Közben brit kutatók azt állítják: ideje erősségként tekintenünk a diszlexiára.
Magyarországon az írni-olvasni tudók 25%-a küzd olvasási és szövegértési nehézségekkel, de a diszlexiás tüneteket mutatók száma globálisan, populációtól függetlenül is eléri a 20%-ot. A magyar gyerekek, fiatalok körében pedig a nemzetközi átlaghoz képest tízszeres, 30–40%-os a diszlexiás tünetekkel vagy olvasási nehézségekkel küzdők száma, és a gyerekek mintegy 10–15%-a speciális tanulási tréningre szorul a Magyar Olvasástársaság adatai alapján.
Órákat töltünk képernyők, kütyük előtt ülve. Mi felnőttek, a digitális bevándorlók ebbe a fajta létformába csak beletanultunk, gyerekeink viszont már igazi digitális bennszülöttek, akik elképzelni sem tudnák az életet digitális eszközök és internet nélkül. Nem hibáztathatjuk őket azért, ha a kézírás és az olvasás nem prioritás számukra: a képek és a videók manapság az információgyűjtés és -megosztás talán legfontosabb eszközei.
A digitális-információs kultúra az új generációk idegrendszerének működését is átalakítja. Sőt, a hatások alól senki sem lehet kivétel, aki napjaink civilizált világában él, még az irodalomrajongók olvasási szokásai is változnak. Nem jobb vagy rossz lesz gondolkodásunk, csak más. Például a gyerekek korán hozzászoknak az ingerdömpinghez, gyorsabban dolgozzák fel az információkat, gyorsan hoznak döntéseket, ugyanakkor a módszeres, pontos, rendszerben történő gondolkodás terén gyengébbek lesznek. Ez utóbbi okozza az olvasási nehézségeket is.
Igazi vagy áldiszlexia?
A diszlexia jelentése olvasási zavar, a diszgráfia pedig írászavart takar – mindkettő hátterében specifikus neurológiai eltérés áll. A diszgráfiának két formáját különböztethetjük meg: a tartalmi diszgráfiát, mely a helyesírási problémát jelenti és a diszlexiához kapcsolódóan szinte mindig megjelenik, valamint az alaki diszgráfiát, mely a motoros kivitelezés zavara.
Mielőtt a mai kisdiákok teljesítményét, a Magyar Olvasástársaság, vagy az Országos Kompetenciamérés eredményeit figyelembe véve tömeges diszlexiáról beszélnénk, fontos elkülöníteni a felszíni (vagy áldiszlexia) és a mély diszlexia fogalmát. A kettő közti különbség abban áll, hogy logografikus szinten, a graféma-fonéma megfeleltetés alfabetikus szintjén vagy ortografikus szinten akadt-e el az olvasás elsajátítása. A mély diszlexiás a logografikus szinten ragad meg – nem tudja azonosítani a hangot a betűvel –, míg a felszíni diszlexia esetén a fonológiai út működik, viszont a gyerek betűzve olvas. Az ortografikus szinten már csak a szövegértés nehézségéről beszélhetünk.
Ezen zavarok közül egyedül a mély diszlexia örökletes, és egyedül ez kíván terápiás ellátást. A mély diszlexia aránya ugyanakkor nem növekszik a társadalomban – ezzel szemben felszíni diszlexiával egyre több fiatal esetében találkozhatunk. Szerencsére a felszíni diszlexia és a szövegértési zavar is megelőzhető és orvosolható hatékony oktatási és fejlesztési eszközökkel, szakmai segítséggel.
A tömeges diszlexia a gyerekek válasza a képességeiknek nem megfelelő oktatásra; az oktatásra, amely nem képes tartani a lépést a digitális-információs kultúra teremtette környezettel és igényekkel
– írja Dr. Gyarmathy Éva pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ és az SNI Tehetségeket Segítő Tanács megalapítója Diszlexia a digitális korban című könyvében. Szerinte minél lassabban veszik fel a lépést a hagyományos oktatási rendszerek, minél inkább távolodnak napjaink és gyermekeink működésétől, annál több olvasási, írási, számolási és egyéb problémával nézhet szembe a jelen és a jövő társadalma.
A kütyük, a diszlexia és a kreativitás
Dr. Norman Geschwind kutatásai során kimutatta, hogy a (mély)diszlexiások agya már a magzati korban is a többségtől eltérő módon fejlődik, náluk a jobb félteke dominanciája alakul ki, és nem a megszokott, bal agyélftekei dominancia. Ezáltal az információfeldolgozásuk is a szokásostól eltérő lesz: inkább az egész, mint a részek megértésére képesek, inkább az átfogó, egyidejű elemzésekre, mint az egymásutániság, az információk darabjainak feldolgozására, így az íráshoz és olvasáshoz szükséges képességekre. Vegyük észre: a jobb féltekéhez kapcsolódnak a digitális korban egyre fontosabbá váló funkciók is, így a gyors, átfogó információfeldolgozás, a téri-vizuális képességek, a vizuális információk feldolgozása, a zene és a humor.
Bár a jobb féltekei dominancia hagyományos oktatásban hátrány, a kreatív szakmákban kimagasló eredményekhez vezethet.
Valószínűsíthető, hogy Albert Einstein, Agatha Christie, és Pablo Picasso is diszlexiások voltak. De tudhatjuk ezt Robbie Williamsről, Jennifer Anistonról, Keira Knightley-ról vagy például Whoopi Goldbergről is.
A Cambridge-i Egyetem 2022-es kutatási eredményeiben például már azt javasolja, ne deficitként tekintsünk a diszlexiára, hanem mint a környezetünkhöz való alkalmazkodás hatékony módjára. Ebben, a témában az első interdiszciplináris anyagban a szakemberek arra jutottak, hogy diszlexiások nehézsége tulajdonképpen az új információk felfedezése és a meglévő tudás kiaknázása közötti egyensúly megtalálásában rejlik. Az olvasási nehézségekkel küzdők általában újdonságkereső, felfedező habitusú emberek, igazi innovátorok, akik gyakran művészként, építészként, mérnökként vagy vállalkozóként valósítják meg álmaikat. A kutatók ennek kapcsán a diszlexiások társadalomban elfoglalt fontos helyét is kiemelték, jelezve, hogy éppen a diverzitása teszi adaptívvá az emberiséget.
Tudnia kell, hogy szívesen tanuljon
A diszlexiások ellátásában lényeges szempont az egyén általános értelmi képessége, ugyanis minden értelmi szint másfajta támogatást igényel. A magas IQ-val rendelkező diszlexiásokról gyakran nem is derül ki, hogy tanulási zavarokkal küzdenek, mert jól kompenzálják azokat. Gyakori, hogy ez a kompenzáció csak részben eredményes, és nagy erőfeszítések árán is csak átlagos eredményekre vezet. A kompenzációra fordított extra energiát a diszlexiás olyan tevékenységektől vonhatja el, amiben viszont esetleg kimagasló teljesítményt is felmutathatna.
Ha egy gyerek nem tud az elvártaknak megfelelően teljesíteni, alulteljesít, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a háttérben az önértékelés valamilyen problémája húzódik meg. A digitális bennszülöttek egyszerre önteltek és szorongók, lenézők és félénkek – írja Gyarmathy Éva. Észlelik, hogy néhány területen messze meghaladják a korábbi generációkat, más tekintetben viszont komoly hiányokkal, zavarokkal küzdenek.
A diákok az iskolán belül teljesen más világot találnak, mint azon kívül, hiszen az oktatás több évtizeddel, akár évszázaddal ezelőtt kialakult mintát követ, és a tanítók gondolkodása is egy korábbi korszakot képvisel. Ez az össze nem illés felemás önértékeléshez vezet, hiszen a kapunk kívül magabiztosak, de a régi rendszerben nehezen ismerik ki magukat, nehezen látják meg az összefüggéseket. Ez a bizonytalanság aztán tovább rontja teljesítményüket, így kialakul az ördögi kör.
Egy diszlexiás gyerek nem fog teljesíteni, amíg egyetlen vágya a szégyen elkerülése. A teljesítményét akkor lehet növelni, ha a tanuláshoz ideális körülményeket teremtünk számára, csökkentjük a kudarcai arányát, és kiépítjük benne a teljesítményigényt. A motiváció szempontjából kulcsfontosságú a kompetencia érzése, akár mély, akár felszíni diszlexiáról beszélünk.
„Hamarosan majd ráébrednek a szakemberek, hogy megváltozott képességei miatt valamilyen mértékben az összes digitális bennszülött sajátos nevelési igényű, vagyis ennek megfelelő tantásra van szükség, és nem címkézésre” – írja Gyarmathy Éva.
A camebridge-i kutatók pedig azt sürgetik: ismerjük el végre a diszlexiások erősségeit a felfedezés, az innováció, a kreativitás, és a világ változásához történő hatékony alkalmazkodás terén.
Források: University of Cambridge, Magyar Olvasástársaság, Tanítói kézikönyv (pdf), Dr. Garmathy Éva: Diszlexia a digitális korban
Fotók: Unsplash
