Barion Pixel Az őszi fáradtság leküzdése – Coloré

Az őszi fáradtság leküzdése

2020. 11. 23.

Olyan tavaszt és nyárt tudhatunk magunk mögött, amelyet még sosem tapasztaltunk. Ez az egész világra igaz volt. A koronavírus-járvány miatt minden kibillent a rendes medréből.

Az iskolába járó diákok márciustól otthoni, digitális oktatás keretén belül sajátították el a tudásanyagot. Az egész hátralévő tanévet így teljesítették és sok felnőtt is home office-ban dolgozott. Sajnos a munkahely elvesztése is jellemző volt ebben az időszakban. Az új tanév a hagyományos módon indult el, betartva a higiéniai szabályokat.

 

Nyűgös ősz

A gyerekek legtöbbje alig várta, hogy újból osztálytársai és iskolatársai között lehessen. Ez meg is valósult és a hagyományos módon vethették bele magukat az új tanévbe. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az energiaszintjük is olyan stádiumban van, hogy mindenbe nagy energiával tudják magukat belevetni. A szülők java küzd a gyermekeikkel, hiszen a hidegben, a kevés napsütéssel járó időszakban minden nyűgösebb lehet. A tavaszi fáradtságon már rég túl vagyunk, de most az őszi uralkodhat el a szülők és a gyerekek felett is. A szülőknek nincs idejük arra, hogy elhagyják magukat, sőt még a gyermekeikről is nekik kell gondoskodni. Meg kell küzdeniük saját és csemetéik nyűgösségével, fáradtságával. Így még a koncentráció is sokkal nehezebb, ez pedig kibillentheti a mindennapokat.

Oszi faradtsag 3

Őszi fáradtság ellen táplálkozással

Az eső és a hideg egyre többet kényszerít otthonunkba. Olyan elfoglaltságokat kell találnunk, amelyet odabent is űzhetünk. A szülők ezt a konyhában is megtestesíthetik. A hideg évszak beköszöntével amúgy is vágyunk a meleg és laktató ételekre. Míg nyáron kisebb étvégyunk volt a hőség miatt, most, ősszel ez megváltozhatott. Ezt tapasztaljuk a gyerekek esetében is. Ezért térjünk át a hideg, kész ételek tálalása helyett a meleg levesek, főtt ételek készítésére.

A reggeli nagyon fontos étkezésünk, ezért törekedjünk arra, hogy még otthon reggelizzen a gyerkőc. Ha ez nem megvalósítható, akkor mindenképp készítsünk számára tartalmas és egészséges ételt. A napi legalább ötszöri étkezés érdekében biztosítsuk a gyerekek számára az uzsonnát is, amely ugyancsak egészséges, akár gyümölcsöt, zöldséget jelentő falatok.

Az éltelek biztosításán túl szükséges a napi folyadékmennyiséget is elfogyasztani, ezért törekedjünk arra, hogy gyerkőcünknek legyen egy palackja, amelyet reggelente friss vízzel vagy cukrozatlan teával töltünk fel. Annak kiürülése után is fel tudja a gyerkőc tölteni vízzel.

A gyerekek szeretnek nassolni és a napjukat is fel tudjuk dobni, ha kedveskedünk nekik valamilyen finomsággal. Törekedjünk arra, hogy ez a finomság ne cukor és csokoládéban jelentkezzen csak, hanem friss vagy asztalt gyümölcsök is lehetnek. A magvak is jó megoldást jelentenek. Kis dobozkában nemcsak eláll így a finomság, hanem könnyedén hozzáférhető.

A vitaminpótlás időszaka az őszi, ezért a vitaminkészítmények adagolása is javasolt.

 

Fáradtság ellen mozgással

Az időjárás nem mindig engedi, hogy kint lehessünk, de a mozgásról így sem kell lemondani. A gyerekek sportolási lehetőségét biztosítani szükséges akár edzések keretén belül, de ha más nem, akkor otthon. Akár az egész család tornázhat együtt.

Oszi faradtsag 2