Ha egy számunkra fontos személyről van szó, nem hiába használjuk a szemünk fénye kifejezést, hiszen a látást tartjuk az egyik legértékesebb érzékünknek. Mégis, sokszor megesik, hogy nem fordítunk rá elég figyelmet.
Alsó tagozatos voltam, amikor az egyik osztálytársam szemüveggel az orrán jött be egy reggel az iskolába. Sokunknak szokatlan volt a változás, némelyek csúfolták is – ez utóbbi biztosan ismerős lehet sok szemüvegesnek.
Talán nekem is innen eredt a szemüvegekkel kapcsolatos ellenérzésem, hiszen amúgy is piszkáltak azért, mert stréber voltam, az hiányzott volna még, hogy “pápaszemem” is legyen! Nem is volt erről szó egészen középiskola végéig, amikor észrevettem, hogy nem teljesen élesen látom a táblát a harmadik sorból. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget – pedig kellett volna.
Az egyetemi éveim alatt aztán tovább romlott a szemem, nem vészesen, de pont annyira, hogy ne tudjam pontosan kiolvasni, hogy 133-as vagy 138-as busz kanyarodik be az utca végén. Így esett meg, hogy Nagytétényből nem a belváros felé tartó buszra szálltam fel, hanem arra, ami Csepelre vitt. Mondanom sem kell, jól elkéstem onnan, ahová indultam. A legkínosabb eset azonban akkor történt, amikor egy vizsgán csak a hátsó sorban maradt nekem ülőhely, és egyszerűen nem láttam a táblára kivetített vizsgakérdéseket, így hát egyértelmű volt a bukás. Hozzá kell tennem, hogy akkor is elhasaltam volna, ha el tudom őket olvasni, de azért így még kínosabb volt az egész. Azonban makacs fejemnek köszönhetően az egyetem utáni első évben mentem el megcsináltatni az első szemüvegemet, miután a munkahelyemen sorra nem ismertem meg a kollégáimat 15 méteres távolságból, ha a hátuk mögül sütött a nap – csak tippeltem a járásából, hogy ki közeledik.
Tudom, hogy butaság, de valahogy nem akartam “szemüveges lány” lenni, nem hiányzott a bepárásodó lencse és a többi kellemetlenség, de aztán az egyik optikában olyan jó keretet találtam, amit azóta is öröm hordani. Nem utolsósorban pedig végre nem kellett hunyorítanom, hogy lássam a negyvenedik sorból a kedvenc énekesem arcát, ahogy a színpadon ugrál, és végre szürkületkor sem okoz gondot a közlekedés.
Már nem idegenkedtem a látásvizsgálattól sem, pedig azelőtt egy kicsit olyan voltam, mint Rachel a Jóbarátokban – rajtam kívül más ne nyúljon a szememhez! Azóta viszont meggyőztem magam, hogy felnőttes dolog törődni az egészségemmel, és nem csak akkor menni vizsgálatokra, ha már baj van. Így a rendszeres fogorvosi vizsgálat mellett fél-egy évente beiktatok egy szemészeti vizitet is.
Erre főleg a 2020-as év után lett nagy szükségem, amikor otthonról kezdtem dolgozni a lezárások miatt, és a képernyő előtt töltött időm hatványozottan megnőtt. Az első évben nem érzékeltem változást a látásomban, de amikor ismét ellátogattam szemészeti vizsgálatra, közölték, hogy legalább fél dioptriát romlott a legutolsó kontroll óta, és így új szemüvegre van szükségem. Ez megerősített abban, hogy igenis: muszáj évente időt szakítanom az ellenőrzésre, és nemcsak azért, hogy élesen lássam a betűket a monitoron és felismerjem az utca másik oldaláról integető barátaimat. Ezek a vizsgálatok számos szem- és másfajta betegségre deríthetnek fényt még időben, olyanokra, mint a zöldhályog, vagy akár a cukorbetegség okozta elváltozások.
Erre októberben, a látás hónapjában ingyenesen van lehetőség az Optic World szaküzleteiben, országszerte 14 helyszínen. Tegyünk egy szívességet a szemeinknek, és foglaljunk időpontot most!