Ha a barátaink háta mögött beszélgetünk róluk, sok esetben nem feltétlenül rosszindulatú pletyka vezérek, hanem a történeteik, döntéseik és viselkedésük megértésének egyik módja.
A „ne beszélj a barátodról a háta mögött” típusú mondatok jól hangzanak, csak épp semmit nem mondanak az emberi működésről. A valóságban a barátság nem egy lezárt, érinthetetlen egység, hanem egy folyamat, amelyben folyamatosan értelmezünk, újragondolunk, reagálunk. Amikor egy barátról beszélünk valaki másnak, az sokszor nem ítélet, hanem kísérlet a megértésre. Nem a másik ember lebontása, hanem annak feltérképezése, hogy mi történik vele és velünk mellette. Az ember ritkán azért beszél, mert ártani akar. Gyakrabban azért, mert nem áll össze a kép.
Beszélgetés vagy pletyka?
A barátságokban rengeteg minden marad kimondatlanul. Apró elmozdulások, furcsa döntések, hirtelen távolságok. Ezeket nem mindig lehet vagy érdemes azonnal szembesíteni. Ilyenkor kerül képbe egy harmadik fél: nem bíróként, hanem tükröző felületként. Valaki, aki segít mondatokká formálni azt, ami még csak feszültség. A probléma ott kezdődik, amikor a beszélgetés célja nem a megértés, hanem az önigazolás. Amikor nem kérdezünk, csak kijelentünk. Amikor a másik ember története eszközzé válik arra, hogy jobbnak, okosabbnak vagy áldozatibbnak lássuk magunkat. Ez már nem feldolgozás, hanem pozícióharc.
De nem minden „háttérbeszélgetés” ilyen. Van, amikor az ember egyszerűen próbál eligazodni egy kapcsolatban, ami megváltozott. Megpróbálja kimondani azt, amit még nem tud, vagy amit túl kockázatos lenne közvetlenül megfogalmazni. A kapcsolat nem attól tiszta, hogy soha nem beszélünk róla másoknak. Attól válik terhelhetővé, hogy képesek vagyunk gondolkodni róla anélkül, hogy szétcincálnánk. Hogy különbséget tudunk tenni elemzés és leértékelés között. Nem minden mondat tartozik az érintettre. De nem minden mondat árulás sem.