A változókor kellemetlen tüneteinek enyhítését sokan remélik gyógynövényes tablettáktól. Nem árt azonban tudni, hogy bár a külső hasonló, a „belbecs” sokszor nem felel meg az elvárásoknak: különbség van ugyanis a növényi gyógyszerek és a gyógynövényes étrend-kiegészítők között.
„Az első hőhullám váratlanul ért: ne már, hol vagyok még az ötventől, ez most komoly!? A következőnél dühös lettem, aztán meg egyre idegesebb, mert már nem csak nappal kínoztak: éjszakánként verejtékben fürödve ébredtem, volt, hogy háromszor is. A kialvatlanság kikészített, muszáj volt tenni valamit. A közösségi oldalakat pörgetve jöttek is szembe a megváltást ígérő bogyók – de én óvatos voltam: utánaolvastam, és kiderült, nem mindegy, hogy mit szedek. A hamisítás a gyógyszerpiacot is elérte. Az étrend-kiegészítők között bőven akad, ami csak a világhálón olvasható vélemények szerint teljesít jól – valójában viszont egyáltalán nem, esetleg nem olyan minőségben vagy mennyiségben tartalmazzák azt a gyógynövényt, amitől a javulást reméled. Szóval ezek után nem volt kérdés: patikában kapható gyógynövényes gyógyszert választok. Jó pár hónap után mondhatom, jól döntöttem.” (Bernadett, 46)
Melyik legyen: gyógyszer vagy étrend-kiegészítő?
Gyógyszer és étrend-kiegészítő is tartalmazhatja ugyanazt a gyógynövényt, az is lehet, hogy a dobozuk is hasonló, mégis nagy különbség lehet a kettő között – méghozzá az előállítási és minőségbiztosítási előírások miatt. A gyógyszerek gyártásánál, forgalmazásánál a szabályok rendkívül szigorúak: a gyógynövény hatását igazoló kutatásoktól kezdve a termesztésen és előállításon át a hatóságok általi engedélyeztetést követő forgalomba hozatalig minden lépést ellenőrizni és részletesen dokumentálni kell. Ez a garancia arra, hogy a felhasználók mindig állandó összetételű és minőségű, hatásos és biztonságos készítményt kapjanak. Az élelmiszerek közé sorolt étrend-kiegészítők esetében viszont nincs engedélyeztetési eljárás, elég csak bejelenteni a terméket a forgalomba hozatal előtt – a minőség ezért csupán a gyártó igényességén múlik.
Szigorúbb ellenőrzés – kevesebb hamisítás
Ez a különbség meg is magyarázza annak az amerikai tanulmánynak az eredményét, amelyben öt népszerű gyógynövényt tartalmazó, nagy forgalmú készítmény minőségvizsgálati eredményeit vetették össze. A gyógynövénytartalmú gyógyszerek között egyetlen problémás készítményt sem találtak – a vizsgált étrend-kiegészítők között viszont annál többet. A leggyakrabban hamisított gyógynövények egyike éppen a változókori tünetek enyhítésére használt fürtös poloskavész (Cimicifuga racemosa) volt. A hamisítás megakadályozásához újra kell gondolni a szabályozást – ezt szolgálja egy uniós javaslat is, amely a jelenlegihez képest szigorítaná az étrend-kiegészítőkben használható gyógynövények körét, mégpedig a fogyasztók biztonsága érdekében.
Megbízható, hatásos és biztonságos gyógyszer: Remifemin Plus
A fentiek ismeretében a változókori tünetek enyhítésére érdemes patikában forgalmazott, gyógyszerminőségű gyógynövénytartalmú készítményt választani. A hormonmentes Remifemin Plus filmtabletta növényi gyógyszer, amelyet ellenőrzött körülmények között termesztett és feldolgozott, azaz megbízható minőségű alapanyagokból és módon állítanak elő. A Remifemin Plus a poloskavész speciális kivonatát tartalmazza, amely mérsékli a hőhullámokat és a verejtékezést – hatásosságát és biztonságosságát tudományos kutatások is igazolták. A Remifemin Plus filmtabletta másik összetevője az orbáncfű kivonata, amely javítja a hangulatot, és jó hatással van az alvászavarokra is. Mindkét gyógynövény szerepel a magyar hatóságok étrend-kiegészítőkben nem használható gyógynövényeinek tiltólistáján. A Remifemin Plus tünetenyhítő hatásának elérése, fenntartása érdekében a tabletta hosszan tartó szedése ajánlott, adagolása a tünetek erősségétől függően rugalmasan változtatható. A Remifemin Plus recept nélkül – gazdaságos, 120 darabos csomagolásban is – kapható a patikákban.
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEFTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!
Borítókép forrása: Pexels
(Hirdetés)