A férfiak valamiért nehezebben néznek szembe a betegségükkel. László is túlesett ezen, de vállalta, hogy leírja nekünk, milyen az élet prosztatamegnagyobbodással.
A férfiember fiatalon nem törődik a halandóságával. Aztán beüt a kor: fájó derék, prosztatamegnagyobbodás, nyögvenyelős reggeli felkelés. Ilyen egy 55 éves férfi élete – vagyis ilyen is lehet! Bár nem feltétlenül hangzik úgy, de a sok nyűg ellenére az élet szép. A reggeli kávé, a csendes séták, és külön öröm, ha a dolgok rendben mennek körülöttem. Csakhogy az a fránya test, az nem működik úgy, mint régen! Mindez alattomosan kezdődött, észrevétlenül, majd egy nap már nem lehetett nem észrevenni.
Egy nap prosztatamegnagyobbodással
Amikor eszembe jutott leírni egy napomat, akkor hökkentem meg: te szent ég! Valóban így telik? Döbbenet, de igaz! Most látom csak igazán, hogy mennyire megnehezíti a mindennapjaimat a prosztatamegnagyobbodás.
05:12 – Már megint felébredtem!
Lassan nyitom ki a szemem. Az órára nézek. 05:12. Már megint! Akár az ébresztőről is leszokhatnék. Ott az inger, az majd ébreszt. Időm sincs magamhoz térni, rohannom kell a mosdóba. Hónapok óta tart ez a kínlódás, és még a feleségemet is felébresztem. Fáradtan kikecmergek az ágyból, és amikor visszafekszem, csak forgolódok. Minek aludni, úgyis mindjárt kelni kell!
09:40 – Az a fránya értekezlet!
A reggeli értekezlet unalmasan telik, mint általában, ám nem nagyon tudom kiélvezni, hogy a gondolataim máshol járhatnak, mert számolom a másodperceket, és várom, hogy vége legyen és mehessek a mosdóba. Pedig elmentem előtte, de olyan kevés jött, hogy nem voltam vele előrébb. Egy órányi kín, ez a mai délelőtti menüm.
13:20 – Egy kis séta
Az ebédidő egyik felében sétára indulok. Szép az idő, és az orvos szerint legalább napi hétezer lépés kellene. Nincsenek nagy álmaim, ha a négyezer megvan, már örömmel térek nyugovóra. Zsebre dugott kézzel, ábrándozva élvezem a madárdalt és a tavasz semmivel sem összetéveszthető, buja illatát. És egyszer csak ott van, érzem, hogy most azonnal menni kell. Mit csináljak itt a Városliget közepén? Irigykedve figyelem a három lábára nehezedő kuvaszt, aki kéjes pofával vizeli le a villanyoszlopot. Mit nem adnék érte, ha követhetném a példáját! Nincs mese, keresnem kell egy diszkrét helyet! Csaknem tíz percet sétálok, szabályosan kínok közepette, mire találok egy eldugott részt, ahol könnyíthetek magamon. Szerencse, hogy nem bevásárlás közben tört rám, mint a múltkor, az volna csak az igazán kínos! Ez sem volt semmi, még a végén pelenkával kell elindulnom, akárhová is megyek!
19:00 – Színház
Szinte imádkozom, hogy kibírjam. Mindent megtettem az ügy érdekében: egész délután nem ittam egy kortyot sem, és bár igaz, hogy ez sem egészséges, de inkább ez, mint hogy felállítsam az egész sort – mert nyilván középen ülünk, hol máshol! Nagy nehezen kibírom a szünetig. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nem nő vagyok. Háromszor is megjárhatnám a vécét, amíg szerencsétlen nők egy hosszú sor végén ácsorognak.
22:45 – Ismét ágyban
Rémes belegondolni, hogy a napomat az töltötte ki, hogy vagy helyet keresgéltem, vagy próbáltam kibírni, amíg végre alkalmam volt rá, hogy mosdóba menjek. Most jön az éjszaka, de minek aludni, hiszen tudom, hogy egy óra, és megint mehetek ki. Bár az ember azért is hálás, hogy legalább nem kell alkalmazkodni sem megbeszéléshez, sem a környezethez. Van mosdó, van idő, az élet szép – próbálom elhitetni magammal.
Hát, kedves hölgyeim, ilyen az élet prosztatamegnagyobbodással! És – ahogy a mai fiatalok mondják –,,fun fact”, hogy a kor előrehaladtával ez jobb már nem lesz, sőt!
Így van ez, ötven felett, hatvan felé. Mindennek ellenére a doki biztató szavait nem feledem: egyszer minden rossz véget ér.
Nyitókép forrása: Pexels