Sokunk utazik jeggyel vagy bérlettel a BKV-n vagy bármely más tömegközlekedési eszközön, mégis összeszorul a gyomrunk, ha meglátjuk az ellenőrt. Miért van ez így?
Ma már csak néha BKV-zom Magyarországon, de régebben rengeteget jártam vele. Habár csak egyszer fordult elő, hogy megbüntettek, és azóta mindig van jegyem, a mai napig összeszorul a gyomrom, ha meglátok egy ellenőrt. Nem csoda, mert meglehetősen nehéz rajtuk kiigazodni: azért nem szoktak problémázni, ha az Örsön nem veszek jegyet, de amikor rohantam a szentendrei végállomáson az induló HÉV-hez, gondolván, hogy majd a járművön veszek jegyet, leszállítottak, merthogy a végállomáson kellett volna. Ki érti ezt? Ugyanez a helyzet az általam gyakrabban használt gödöllői vonalon is: hol kell kiegészítőt venni Kistarcsa Kórháznál Pest felé, hol nem.
Mindennek ellenére igyekszem szabálykövető állampolgárként használni a tömegközlekedést, így semmi okom arra, hogy kellemetlenül érezzem magam az ellenőrök közelében, mégis szoktam várni, hogy túlessek a találkozáson, egyszerűen azért, mert szorongást váltanak ki.
Miért tartunk az ellenőröktől?
Az ellenőröknek hatalmuk van. Még ha nem is sok. Különösen akkor érződik ez, amikor a HÉV-en felettünk áll, így létrejön egyfajta alá-fölé rendelt helyzet. Ez nemcsak amiatt alakul ki, hogy megbüntethetnek bennünket ha olyanjuk van, hanem az egyenruha is tesz arról, hogy másként tekintsünk rájuk. Az egyenruha ugyanis tekintélyt parancsol. Gondoljunk csak az orvosokra, tűzoltókra vagy a rendőrökre. Bár az ellenőr hatalma és urambocsá’ tudása jóval kevesebb, mégis különbözik tőlünk. Természetesen ma már nem minden ellenőr visel egyenruhát, lásd a metróban dolgozókat, akik esetemben nem váltanak ki akkora megszeppenést, mint egy egyenruhás társuk.
A jegyvizsgálóktól való stressz azonban nemcsak a hatalmuk miatt alakulhat ki, hanem a rossz tapasztalatok miatt is. Elég a fogorvosokra gondolni, akiktől tízezrek rettegnek. Különösen régebben volt ez igaz, amikor szinte kizárólag csak rossz élményekkel távoztunk a fogorvostól. A BKV munkatársai is számos rossz élményt okozhatnak azzal, ha érthetetlen okból nem fogadják el a jegyünket. Egyszer megesett, hogy vettem indulás előtt egy 24-órás jegyet az applikációban, majd amint kiléptem a házból az internet valamiért elszállt. Ennek ellenére az appon ott volt, hogy a következő napig érvényes a jegy, a földalattinál az ellenőr nem fogadta el, mondván, ennek mozognia kell. Értettem a problémáját, de az appot megnyitva láthatta, hogy nem egy fotót mutogatok neki, hanem egy hivatalos jegyet, ami a net hiánya miatt nem mozog. Nem engedett fel a földalattira.
Tudja, bizonyos szempontból túl sok hatalma van!
– vetettem oda epésen, miközben füstölögve sétáltam a lépcsőn visszafelé. A fickó utánam jött, de nem figyeltem rá, mentem tovább, de amennyire hallottam, a XVI. századig visszamenőleg emlegette a felmenőimet. Pofátlan voltam? Lehet, de volt jegyem, és ő nem fogadta el. Természetesen az a munkája, hogy kiszúrja a bliccelőket, de én blicceltem? Nem, hiszen a jegyet megvettem, és ő ezt látta. Így hát idézőjeles bliccelőként buszra szálltam, és így jutottam haza minden gond nélkül, hiszen a többi járművön cirkáló kolléga nem problémázott rajta.
Egy angliai fórumozóval olyan is előfordult még régebben, a pénzérmés vásárlások korában, Krisztus előtt 2008-ban, hogy próbált jegyet venni az automatából, de a pénzét a gép visszaköpte. Számítva az ellenőr jóindulatára megkockáztatta hát az utazást, de csalódnia kellett. A remélt jóindulat híján megbüntették.
Az ellenőr – legyen az BKV-n vagy az angol metrón – igencsak furcsa jelenség. Vannak köztük rendkívül kedvesek, sőt, jószívűek is, akik elnéznek egy-egy bliccelést is akár, de könnyedén összeakadhatunk olyannal, aki éppen rajtunk tölti ki a frusztrációját, és gyakorolja azt a kevés hatalmat, amit a sors adott neki. Éppen ezért tartunk tőlük: nem tudhatjuk, milyen napjuk van épp.
Nyitókép forrása: Getty Images
