Nemrég belefutottam egy Youtube-videóba, amiben egy terapeuta reagált az Agymanók című rajzfilmre szakmai szemmel, és ott merült fel a káros, mérgező pozitivitás fogalma. De mi is ez valójában, és mi a baj azzal, ha valaki folyton csak a jó dolgokat látja?
2020 tavasza óta mindannyiunk élete megváltozott kisebb vagy nagyobb mértékben, és ha vagyunk olyan szerencsések, hogy megúsztuk bő egy évnyi home office-szal, betegség és veszteségek nélkül, akkor is megviselt bennünket ez az időszak, mentálisan és fizikailag egyaránt. Ilyen állapotok közepette csodás élmény volt megnyitni az Instagramot vagy a Facebookot, ahol egyre másra szembejöttek velünk azok a fotók, amik tulajdonosaik rendkívüli produktivitásáról tanúskodtak. Hiszen mennyi minden szuper dologra lehet felhasználni ezt a karantént! A ránk szakadt „szabadidőnek” hála annyi, de annyi lehetőségünk és időnk lett új hobbikat kipróbálni és felfedezni önmagunkat! Az ilyen fajta hozzáállás nem feltétlenül rossz, ám rávilágít arra, hogy egy krízishelyzetből nem minden esetben szükséges vagy érdemes előnyt kovácsolni. Sokkal nagyobb kárt okozunk azzal, hogy tagadjuk a szituáció negatív voltát, mintha kicsit hagynánk magunkat belemerülni az önsajnálatba.
Jóból is megárt a sok?
Mindannyiunk szorosabb vagy tágabb ismeretségi körében akadnak olyan emberek, akiknek a fotóiról és megnyilvánulásaiból süt a „good vibes only” életszemlélet. Ezt jobb magyar fordítás híján Szabó Lőrinc „Csak a derű óráit számolom” verssorával tudnám visszaadni leginkább. Ők azok, akik mantrájukként gondolnak arra, hogy ami nem öl meg, az megerősít, és szívesen adnak tanácsot olyan klisék képében, mint hogy „Nézd a jó oldalát a dolgoknak, lehetne rosszabb is!”.
Miközben tényleg fontos, hogy ne csak a minket ért veszteségeket és hiányokat szemléljük, hanem azt is észrevegyük, hogy mi mindent profitálhatunk egy helyzetből, nem árt tudatosítani magunkban a határokat. Az Agymanók animációs film főszereplőjének, Riley-nak a fejében élő érzelmek azért működnek jól, mert kiegészítik egymást. Azonban ha egyesével szemléljük őket, még az elviekben „legjobbnak” gondolt Öröm is szörnyen bosszantóvá és károssá válik folytonos pozitív megjegyzéseivel.
Nem egyenlő az optimizmussal
Az optimista ember amellett, hogy igyekszik a pozitív dolgoknak több figyelmet szentelni, nem feledkezik meg arról sem, hogy a realitás talaján maradjon, és elismerje, ha valami mégsem sikerül. Ezzel szemben a mérgező pozitivitás csapdájában vergődő emberek úgy figyelnek a jó dolgokra, hogy közben elnyomják a negatív érzelmeket – legyen szó a sajátjukról vagy másokéról.
Az ilyen hozzáállás jellemzője, hogy általánosnak veszi a jó dolgokat, ha valami akadály, nehezítő körülmény merül fel, azt egyszerűen kizárja vagy bagatellizálja. Ez nemcsak önmagukra nézve káros, hanem a beszélgetőpartnereik és környezetük számára is, hiszen ha elmeséljük nekik egy problémánkat, és azt a választ kapjuk vissza, hogy „gondolj bele, másoknak sokkal rosszabb a helyzete”, azzal nem segítenek. A már említett általánosítás része az is, hogy hajlamosak figyelmen kívül hagyni az emberek eltérő lehetőségeit, és azt, hogy nem mindenki tud minden egyes helyzetet a javára fordítani.
A karantén és a vírus példájánál maradva: lehet, hogy csupa lehetőség volt ez a bezártság olyan valakinek, aki ezalatt megtanult gitározni, spanyolul, felújította az erkélyt vagy befejezett jó pár projektet, de valószínűleg nem kitörő örömmel gondol most vissza a tavalyi évre az a házaspár, aki két kiskamasz gyermekükkel töltötte azt, napi nyolc óra munka és tanulás mellett. De hogy ne legyünk ilyen sztereotipikusak, egy egyedülálló embernek is nehéz időszak volt most ez, hiszen a társasági események megszűntével az ismerkedési, szocializálódási lehetőségek is szinte a nullára csökkentek, míg azokat, akik párkapcsolatostul-családostul vészelték át a lezárásokat, lehet, hogy egy árnyalatnyival kevésbé viselte meg a helyzet.
Mit tehetünk, ha magunkon tapasztaljuk?
Engedjük meg magunknak a szomorúságot, a gyászt, a veszteség fájdalmának átélését, és tudatosítsuk magunkban, hogy nem attól lesz szebb és jobb az életünk, ha nem veszünk tudomást róluk. Annál inkább, hiszen csak a negatívumok mellett tudnak egyre jobban felértékelődni a pozitív élmények. A folytonos erőltetés fárasztó és káros lehet, ráadásul cseppet sem őszinte, és nem vezet sehová. Húzzuk meg a határt!