“Sokan gondolják rólunk, hogy nem csinálunk semmit”

Orosz Györgyöt gyakran láthatjuk a Showder Klub színpadán. Hogyan lett belőle humorista? Miért hozott létre saját humortársulatot? Hogyan szórakoztatta szüleit a karantén alatt? Egyebek mellett ezek is szóba kerültek.

Reklám- és marketingmenedzserből lettél rádiós. Hogyan kerültél a debreceni City Rádióhoz?

Akkoriban irodaszerekkel és azok reklámozásával foglalkoztam. Nem tetszettek a helyi televízió reklámjai, ezért sajátokat szerettem volna készíteni. Így jutottam el a debreceni tévéhez, és úgy alakult, hogy az öcsémmel elkezdtünk csinálni egy Jó keddre derítjük! című magazinműsort. Egy idő után bementünk a helyi rádióba, megmutattuk a főnöknek, és kaptunk egy órát hétvégente, majd fokozatosan a reggeli sávba kerültem, ahol a mostani párommal vezettünk együtt műsort.

Nem sokkal a kezdés után mondta azt apukád, hogy jól megy neked a műsorvezetés. Kellett az ő megerősítése ahhoz, hogy elhidd magadról, hogy jó vagy?

Fontos volt a visszajelzése, de ha nem tetszett volna neki, akkor is csináltam volna. Magával a rádiózással apukámon keresztül ismerkedtem meg: a Debreceni Társadalombiztosítási Igazgatóság vezetője volt, és egyszer behívták interjúra, ahová vele mentem. Ez volt az első rádiós szereplésem, mert beleköhögtem a felvételbe. Emlékszem, hogy felfigyeltem rá, hogy ez egy külön szakma, amivel egy rádiós műsorvezető rendelkezik, és gyerekként azt gondoltam, hogy lehetetlen megtanulni. Az idősebb korosztály – a szüleimet is beleértve – bizonyos szempontból a mai napig nem tekinti szakmának azt, ha valaki a médiában dolgozik. Anyukámnak meséltem valamikor, hogy hány fellépésem volt két nap alatt, mennyit utaztam, és az volt a válasza, hogy ők is fáradtak, mert ők dolgoztak. Természetesen valahol viccesen mondta, de sokan gondolják rólunk, hogy nem csinálunk semmit.

Orosz György, humorista, Showder Klub
Fotó: Youtube

Mikor döntöttél úgy, hogy a stand up felé veszed az irányt?

Annak idején meg tudtam élni a vállalkozói létből, de azt szerettem volna csinálni, amit szeretek. Egy-két évig egyszerre dolgoztam a rádióban és jártam fellépni, de egy idő után már összeegyeztethetetlen volt a kettő. Egyfelől teljesen más módon kell csinálni a két műfajt: azt szokták mondani, hogy a rádiós legyen vidám, a humorista pedig humoros. Ha stand upoltam a rádióban azt mondták, hogy túl sokat beszélek, ha a színpadon vidám valaki, akkor a közönség azt mondja rá, hogy ripacs. A másik oldala az volt, hogy a fellépések este vannak, sokszor éjszaka értem haza, és sok volt utána a reggeli műsorba is menni.

Te hoztad létre a Stand up comedy Humortársulatot. Miért érezted úgy, hogy jobb egy teljesen újat felépíteni, mint egy már bejáratott csapathoz csatlakozni?

Ez sok mindenen múlt. Amatőrként a Dumaszínház konkurenciájához csatlakoztam, majd innen kiváltam és megalapítottam a saját társulatomat. Ugyan voltak közös projektjeink, de ha van egy elképzelésem valamiről, és nem találkozik a másikéval, akkor nehezen tudom elfogadni. A stand up formátumok elavultak, ezen is változtatnék, úgyhogy hatékonyabbnak láttam így, hogy nem kell megmagyaráznom, hogy mit szeretnék, és hogyan látom a dolgokat, hanem egyszerűen megcsinálom. Ennek ellenére beszélünk egymással, és amiben kell, összefogunk a konkurenciával is. A Stand up comedy Humortársulatnál a párom a társulati menedzser, én pedig a művészeti részt viszem. Ez egy nagyon jó párosítás, mert mindenki magáénak érzi, és ezen felül rendkívül hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

Van egy új műsorotok, amiben Németh Kristóffal együtt lépsz fel, és Te tanítottad meg arra, hogy hogyan kell stand upolni. Mit lehet tanítani egy tapasztalt, gyakran fellépő színésznek erről a mesterségről?

Hittem abban, hogy színpadi embereket lehet hívni stand upolni, és lehet belőlük – ha nem is humoristát csinálni – de egyfajta műsorelemként bemutatni őket. Csináltam hasonlót Görbe Nórával, Árpa Attilával, Boros Lajossal és még Joshi Bharattal is, aki az egyik legjobb volt. Kristóf neve felmerült, és az első alkalommal már működött. Nagyon spontán ember, és a színházi alázatot hozta a stand upba is. Tudta, hogy vannak jó sztorijai, de itt máshogy kellett előadni, mintha a színházi büfében a kollégáival sztorizgatna. A stand upban nem mondunk felesleges információkat: nem részletezzük, hogy milyen haja van a hülye nagybátyámnak, hanem a nézőre bízzuk, hogy elképzelje, mert így neki is hamar beugrik egy hasonló ismerős. Mi agyban hozunk létre történeteket, de sosem pontos figurákkal. Ezt tanítottam meg Kristófnak is, és az előadás alatt szépen egymás alá dolgoztunk. Olyan jól működik a párosunk, hogy soha nincs két egyforma esténk.

A pandémia alatt megírtad a Feri naplója a karantén idején című könyvedet...

Amint lezárták az országot, azonnal elkezdtem írni. Nem könyvnek készült: a szüleimnek írogattam nap, mint nap, mert egyedül voltak bezárva, és szerettem volna, hogy esténként tudjanak derülni valamin. Napló formában készült, de inkább nevezném instant stand up comedynek: a napi történésekről szól. Az első visszajelzések szerint vicces, de akik most olvassák, vagy újraolvassák azt mondják róla, hogy felismerték, mennyire hülyék voltak, amikor a koronavírus elindult (például a vécépapír felhalmozása – a szerk. megj.). Az egyöntetű visszajelzés az, hogy az emberek nagyon magukra ismertek Feri naplóját olvasva, és tudnak magukon nevetni, ami szerintem nagyon fontos.

Nyitókép forrása: Orosz György/oroszgyuri.hu

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Egy író azt állítja, Vilmos hercegnek volt pár internetes kapcsolata celebekkel