Barion Pixel Isten Önnel, Betty White! – Coloré

Isten Önnel, Betty White!

2021. 12. 31.

Lapunk már lázasan készült a legendás színésznő 100. születésnapjára, amit január 17-én ünnepelt volna. Sajnos azonban a sors közbeszólt, és 2021 utolsó napján lehívta Betty White-ot a színpadról. Rá emlékezünk.

A kis Betty

Betty 1922-ben született az amerikai Illinois-ban. Teljes neve Betty Marion White Ludden, ugyanis valóban így anyakönyvezték, nem Elizabethként. Családfája rendkívül összetett: nagyszülei révén görög és dán felmenőkkel rendelkezett, de angol és walesi ősei is voltak.

Már gyerekkorától kezdve imádta az állatokat, és ez élete végéig kitartott, olyannyira, hogy fontos feladatának tekintette az állatok megmentését, mely törekvéséért kitüntetéseket is kapott.

Vadőr szeretett volna lenni, ám akkoriban ez nem számított nőies munkának, így az írás felé fordult, mígnem bele nem csöppent egy iskolai színdarabba, amikor úgy érezte, igazán helyére került.

Betty White fiatalon
Betty White fiatalon/Kép forrása: Imdb

Szinte végigjátszotta a történelmet

A 1930-as évek végétől fellépett; 1939-ben már a televízióban is szerepelt. Pályája ugyanakkor nem volt egyszerű: több stúdióból elutasították arra hivatkozva, hogy nem elég fotogén. A rádiónál próbált szerencsét, hiszen ott a hangja is elég volt a sikerhez. Eleinte reklámszövegeket mondott fel, illetve különböző háttérzajokat produkált. Mielőtt felfigyelhettek volna rá, kitört a második világháború, amikor is önkéntesként segített a rászorulóknak.

A háború után 1945-ben már forgatott, majd négy év szünet után egyre többet és többet foglalkoztatták sorozatokban és filmekben egyaránt. Munkájáért hét Emmy-díjat ítéltek oda neki; még 2013-ban, 91 éves korában is felterjesztették a díjra, mellyel a valaha volt legidősebb jelölt lett.

Magyarországon elsősorban az Öreglányok című sorozatból ismerhetjük, melyben a négy bohókás asszony egyike volt.

Betty White az Öreglányok című sorozatban

Láthattuk még a Dennis, a komisz ismét pimasz, a Több a sokknál és a Kópé című filmekben is.

A színésznő mindenben benne volt, legyen szó tévéműsorról vagy akár reklámról. Alább például egy csokoládé hirdetésében láthattuk 2010-ben. A magyar szinkronban nem úgy fordították, ahogy eredetiben elhangzott: ,,úgy játszol, mint Betty White!”

,,Úgy mozogsz, mint az öreganyám!”

Hazájában legendaként tekintenek rá, és ez nem csupán színészi teljesítményének köszönhető, hanem elbűvölő személyiségének is. A riporterek különös kedvence volt, hiszen a kérdésekre humorosan, őszintén és olykor pajzán módon válaszolt, még jóval azután is, hogy betöltötte 90. életévét.

2021 szilveszterén elhunyt Amerika legidősebb színésznője, aki szinte a kezdetektől látta a film- és médiaipar változásait, ám ez őt magát mégsem változtatta meg.

Ugyanolyan vidám, mosolygós és szókimondó maradt, mint karrierje elején is volt.

Így őrizzük meg emlékezetünkben.

So long, Betty!

Nyitókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix