Az olaszok hazájukat az éneklés bölcsőjének tartják. Nem véletlen hát, hogy szórakozásból szinte mindenki énekel. Nem sokaknak adatik meg azonban, hogy világhírű tenorként éljék az életüket. Luciano Pavarottinak megadatott.
Luciano Pavarottit nemcsak a Három tenor egyikeként tartják számon, hanem a legismertebbként is. Hangja és tehetsége nem vonható kétségbe, emellett pedig személyisége is megnyerő volt. Éppen ma 15 éve, hogy elhunyt.
,,Apádat soha nem szoktam dicsérni”
Luciano Pavarotti 1935. október 12-én született Modenában. Szegény családban nőtt fel, ám a zene ennek ellenére körülvette. Édesapja pékként dolgozott, de szenvedélyesen szerette az operát, így nemcsak rendszeresen szólt opera családi körben, de az idősebb Pavarotti amatőr tenorként is énekelt a helyi kórusban.
A kis Luciano egész gyermekkorában a korszak ünnepelt tenorjait hallgatta: kedvencei közé tartoztak Giuseppe Di Stefano és Mario Lanza. Apja hatására ő is beállt kórusokba. Először egy templomi közösségben mutatta meg hangját, majd az operakórusban is. Édesanyja sokszor mondta neki, hogy mennyire szépen énekel, ám ő úgy gondolta, hogy csak azért kapja a bókot, mert édesanyja elfogult. ,,Nem így van!” – mondta Donna Pavarotti – ,,Apádat soha nem szoktam dicsérni!”
Biztosítási ügynök a világhírnév felé
A hobbi-operaénekes élete nem indult könnyen. Iskolás évei után sem hagyta abba a kórusba járást, 19 éves korától pedig énektanárnál képezte magát. Hogy óráit fizetni tudja, tanárként és biztosítási ügynökként kezdett el dolgozni. Hat évig kitartóan járt tanáraihoz, majd 1961-ben Reggio Emiliában lépett színpadra a Bohéméletben Rodolfo szerepében. A nemzetközi karrierre ezután már csak két évet kellett várnia, amikor is a londoni Covent Gardenben kapott egy beugró szerepet egyik idolja, Giuseppe Di Stefano helyére. A londoni színpad meghozta az áttörést, így még abban az évben Bécsben és Amsterdamban és is énekelt.
Az ikonikus milánói Scala sem váratott magára sokáig: 1965-ben énekelt színpadán, a New York-i Metropolitanben pedig három évre rá. A világhír is itt érte utol 1972-ben, amikor is az Ezred lánya című Donizetti-operában Tonio áriáját énekelte, kilenc magas C hangot kiénekelve egymás után.
,,Ah! Mes amis” – Tonio áriája, ami meghozta a világhírnevet Luciano Pavarottinak
Lucano Pavarotti, a tenor
Áriáját televíziós és rádiós szereplések sora követte. Természetesen minden opera ajtaja kinyílt előtte, így a chicagói és a párizsi operában is énekelt. Épp ez utóbbiban történt meg vele, amit egyik művész sem kívánna magának. Sokszor fantáziált arról, hogy mi lenne, ha egyszer alsónadrágban ülne az öltözőben, és megszólalna az a zene, amire énekelnie kell. Jópofa dolognak tűnt ezen fantáziálni, de csak addig, amíg valóban meg nem történt, épp az párizsi operában.
1981-ben már fiatal tehetségeknek hirdetett versenyt, majd együtt lépett fel a győztesekkel. 1990-ben ő énekelte az Olaszországban megrendezett foci világbajnokság hivatalos dalát, a Nessun Dormát.
Puccini operája volt az 1990-es FIFA bajnokság hivatalos dala
Még ebben az évben állt össze a Három tenor, melyben Pavarotti mellett Plácido Domingo és José Carreras énekelt. Ettől még nem szűnt meg Luciano Pavarottiként is fellépni: számtalan koncertet tartott nemcsak a világ különböző operáiban, hanem szabadtéren is, így például a londoni Hyde Parkban is, ahol többek közt Diana hercegnének énekelt. Ugyan a popslágereket nem szívlelte, volt, hogy kivételt tett, így fellépett a U2-val, és énekelt Tom Jones, a Spice Girls és Brian May oldalán is. Születésnapi koncertjén Bryan Adams-szel énekelte az O’ sole miót.
,,Megyek meghalni”
Pavarotti ugyan számtalan fellépést tudhatott maga mögött, mindig izgult, mielőtt színpadra állt. Próbálta leplezni idegességét, így mosolyogva mondta a színpad felé menet: ,,megyek meghalni”. Sosem gondolta komolyan, hiszen egészségére vigyázott, különös tekintettel a hangjára. Nem dohányzott, legfeljebb nyaraláskor a szájába szívta a füstöt, majd kifújta, és kerülte az olyan helyzeteket, amikor megfázhat. Mivel tudta, hogy nem hálás feladat a hangszálainak az éneklés, ügyelt rá, hogy legalább két nap szünet legyen a fellépései között, így ,,hangszere” meg tud pihenni. Mint mondta:
,,Egy énekes mesterségesen használja a hangját. A színpadon nem ugyanúgy énekelsz, mint a zuhany alatt”.
A média nem kímélte őt, rendszeresen a súlyával voltak elfoglalva. Lustának tartották, de saját bevallása szerint az is volt: szeretett enni, így evett is. A média bántó szavai nem zavarták, sőt, élete egyik legszebb bókját is a súlyának köszönheti: egy interjúban emlékezett meg arról, hogy amikor az utcán sétált, valaki nekiment, és azt mondta: ,,elnézést, nem láttam önt”. Első felesége úgy emlékezett, hogy Luciano olyan, mint egy nagy gyerek: mindenért lelkesedik, és mindent azonnal akar – kivéve ha énekel, hiszen tanulni és tanítani mindig volt türelme.
Rendszeresen jótékonykodott, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyermekekre. Másik szenvedélye a tanítás volt. Kezdő énekesnek azt javasolta, hogy vegyék úgy, mintha munkahelyük első három évében nem kapnának fizetést, mert a pénz meggátolja őket abban, hogy tovább küzdjenek, és előrébb akarjanak jutni.
Luciano Pavarotti négy gyermeket hagyott hátra. A legkisebb csupán négyéves volt, amikor édesapja, a világ leghíresebb tenorja 2007. szeptember 6-án elhunyt hasnyálmirigyrákban.
Az opera és világ azóta sem feledte Luciano Pavarottit, a mosolygós és kedves tekintetű tenort.
