Agárdy Gábor a magyar színművészet egyik feledhetetlen alakja. Kiállása tekintélyt parancsoló volt, a játékot mindig komolyan vette. Ma száz éve született a színészóriás.
Agárdy Gábor 1922. augusztus másodikán született Szegeden. Ekkor még örmény édesapja révén Gabriel Arkaliján névre keresztelték. Sorsa már gyerekkorában eldőlt, amikor is egy az albérlőjük, Horváth József, a szegedi Városi Színház színésze azzal állított be hozzájuk, hogy gyerekszínészt keresnek a színházba az Elcserélt ember című darabhoz. A fiúcska kora megfelelt, és a tehetséget is látták benne, így kezdte meg pályáját a szegedi teátrum színpadán. Kezdetben még nem írták ki nevét a színlapon, ám második szerepében már a nagyok mellett állhatott a neve.
Minden kezdet nehéz
1933-ban idősebb bátyja javaslatára fel akarta venni az Agárdy nevet. Mivel Magyarországon védett, nemesi név volt, nem volt olyan egyszerű: annak felvételét csak a nevet használó gróf engedélyezhette. Azt az alkut ajánlotta, hogy örökbe fogadja az egyik Arkaliján-fiút, ám addig győzködték a grófot, míg engedett. Így ,,született” Agárdy Gábor.
Az iskolában nem volt túl jó tanuló, így nem volt a tanárok kedvence. Ellenszenvüket tetézte, hogy a kis Gábor soha nem vett részt az iskolai színházlátogatásokon. Nem tudhatták, hogy nagyon is részt vett, csak éppen a színpadról, nem a nézőtérről! Maszkos szerepeinek hála nem bukott le, ugyanis ha kiderül a turpisság, kitették volna a szűrét a középiskolából. Nem sokkal később maga döntött úgy, hogy kilép a hagyományos oktatás béklyóiból, és Sziklai Jenő Színiiskolájában kezdte el tanulni a színészi mesterséget. Oklevele megszerzése után a szegedi színházhoz szerződött, majd később vándortársulatokkal járta az országot. Ez idő alatt minden műfajba belekóstolhatott, a drámától kezdve az operetten át a prózáig.
,,A fiúk a bányában dolgoznak”
1942-től tíz éven át a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, majd az Operettszínházhoz csatlakozott, végül pedig 1964-től huszonegy éven átvolt a Nemzeti Színház tagja. A ’60-as évek elején még nem volt számára evidens, hogy valaha az ország legismertebb színpadán játszhasson, ugyanis hiába a közönség szeretete és a hatalmas sikerek, nem érezte magát méltónak ahhoz, hogy a Nemzeti Színházban mutassa meg, mit tud.
Itt együtt játszhatott örök barátjával, Sinkovits Imrével, akivel 2000-ben az elsők közt kapták meg a Nemzet Színésze címet. 37 éven át készültek az előadásokra közös öltözőben, és segítették egymást a legnehezebb időkben is: Sinkovits Imre beszélte rá Agárdy Gábort egy életmentő, ám kockázatos műtétre, ugyanis Agárdy már lemondott volna az életéről, ha barátja nem önt lelket belé.
Agárdy Gábor nagyon szerette a komédia műfaját, melyről több rádió- és tévés kabaré ad bizonyságot. Egyik legemlékezetesebb kabarészerepe a Hófehérke és a hét elgyötört törpe, amiben a főrendezőt alakítja.
Legismertebb szerepe azonban egy igencsak komoly darabhoz kötődik, a Gyertyák csonkig égnek című Márai-regényből készült színpadi műhöz, amiből film is készült. Ezen kívül számtalan film és színpadi szerep kötődik nevéhez. Színészetéről így vélekedett:
,Csak úgy lehetek hiteles és őszinte, ha belebújok a figura bőrébe. A színésznek úgy is el kell tudnia játszani egy királyt, hogy soha nem találkozott valódi királlyal.
Agárdy Gábor, az ikonfestő
Agárdy Gábor ugyan színészként volt a legismertebb, de nem ez volt az egyetlen művészeti ág, amiben tevékenykedett. Gyermekkorában egy félresikerült rúgással a focilabdája Erdélyi Miklós festő ablakában landolt. A mester nem vonta felelősségre a kis Agárdyt, hanem beszélgetni majd rajzolni kezdtek, és ez így ment éveken át. Az iskolában is a rajzóra volt az egyetlen, amit élvezett, sőt, a többiek feladatát is befejezte – némi szendvicsért vagy gyümölcsért cserébe.
Amikor 1942-ben besorozták katonának, Kisinyóban esett hadifogságba. Okos lévén nem mondta el, hogy színészként keresi a kenyerét, inkább festőnek vallotta magát, így a hadifogság során portrékat készített az orosz katonákról. Mivel látták, hogy mennyire jól bánik a ceruzával, nem bántották, és kilenc hónap elteltével hazaengedték.
Ikonfestőként is remekelt; négy kiállítása volt élete során. Úgy emlékezett vissza, hogy jelet kapott arra, hogy az ikonokkal foglalkozzon. Az Egri csillagok forgatásán ugyanis hirtelen hatalmas vihart támadt, így mindenki befutott az első fedett helyre, ami egy szófiai templom volt. Agárdy Gábort lenyűgözte, amit ott látott, így állt neki ő is az ikonfestészetnek. Mint mondta:
,Én nem vagyok temploma járó, Jézussal odahaza is együtt lehetek. Amikor viszont ikont festek, akkor biztosan mellettem áll Krisztus. Ilyenkor ő vezeti a kezemet.
Alkotásait láthatjuk a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is. Ilyen jellegű művészete nem merült ki az ikonokban, ugyanis színészportrékat is készített, amik festmények formájában maradtak fenn.
Amikor a gyertya csonkig égett
Agárdy Gábor a színpadról ment utolsó útjára: 2005-ben egy színpadi baleset után komoly szövődmények léptek fel a színésznél. Kórházba került, és nem térhetett többé haza: 2006. január 19-én 83 éves korában költözött az égi színpadra. Születésének századik évfordulóján Szegeden, a Széchenyi téren, gyerekkorának helyszínén emléktáblát avatnak tiszteletére.
