Hemző Károly neve a fotó és a gasztronómia rajongóinak egyaránt ismerős. Neve elválaszthatatlan volt Lajos Mariétól, de korántsem ételfotókból álltak fotográfiái. Az volt a célja, hogy mindenkinek megmutassa, amit ő lát.
Hemző Károly 1928. június 11-én született Budapesten. Tizennégy évesen már dolgozott, mégpedig a Hunnia Filmstúdió fotólaboránsaként. Hét évvel később nyomdai fényképész és retusőr lett az Athenaeum Nyomdánál. 1952-től fotóriporterként kezdett el dolgozni: a Honvéd Sport Egyesületének lett a hivatásos fotográfusa, mely során szinte minden sportágból láthatta a vesztesek bánatát és a nyertesek örömeit. Utóbbiból sok jutott az Aranycsapatnak, aminek meccsein szintén hivatásos fotósként lehetett jelen.
1956-tól a Képes Sportnál folytatta munkáját, s abban az évben az október 23-i szám az első és a hátsó címlapon is az általa készített fotót hozta le. Emellett a Vasas és a Bányász Szakszervezet eseményein is rendszeresen megjelent fényképezőgépével, 1967-től pedig a Magyar Szemle tudósítója, majd képszerkesztője lett. A lap nem magyar nyelven jelent meg, hiszen célja az volt, hogy megmutassa a Nyugatnak, hogy milyen Magyarország, így számtalan fotó került egy-egy számba: sokszor inkább a képekre bízták a történetmesélést, mint szavakra.
,,Halálos betegség ajándékba”
Fanyar humorral, maga Hemző Károly fogalmazott így egyszer, hogy ajándékba kapta a betegséget, mégpedig a háború során. Csupán tizennyolc éves volt, amikor közel került a halálhoz. Végül lefogyva, betegen tudta maga mögött a borzalmakat, mint később kiderült, tébécével. Húga mindent megtett gyógyulásáért, és végül sikerült hozzájutnia a megfelelő gyógyszerhez. Hemző Károly kihasználta, hogy kapott esélyt az életre, és rendkívül aktív életet élt.
Ugyan hivatásosan sosem tanított, a fiatal fotósok mesterként tekintettek rá: lelkesen vitték bemutatni neki munkáikat, Hemző Károly pedig rendkívüli türelemmel és szeretettel fogadta kollégáit, és látta el őket tanácsokkal. Közvetlensége miatt a fiatalok körében sem került szóba, hogy magázzák. Ő volt Karesz, Karcsi, Csárli.
Egybeforrt nevek: Lajos Mari és Hemző Károly
Hemző Károly akkor is fotós minőségében volt jelen egy sajtófogadáson, amikor 1970-ben találkozott Lajos Marival, későbbi feleségével. Lajos Mari ekkor egy olasz cég képviselőjeként volt jelen az eseményen, és a szimpátiából barátság, majd szerelem lett. A fotográfus ez idő tájt magyar exportcikkekről is készített fotókat, emiatt is kereste fel a Globus Konzervgyár azzal, hogy katalógust szeretne a termékeiből. A konzervekről azonban sehogy sem sikerült jó fotókat készíteni, így végül a konzervek tartalmát elkészítve és szépen tálalva örökítették meg.
Munkájuknak nagy sikere lett, és mivel ők maguk is élvezték a készítési folyamatot, megfogalmazódott az ötlet: szakácskönyvet kellene csinálni! A családi és baráti körben folytonos volt a receptcsere, így lassanként kialakult, hogy hogyan is nézzen ki a könyv. Az eredeti tervet azonban nem lehetett megvalósítani, mert túl időigényes, drága lett volna egy vaskos, képekkel teli kötetet létrehozni és eladni, így ez az ötlet parkolópályára került.
99 recept 33 színes ételfotóval
1983-ban a Vigadóban került megrendezésre egy kiállítás Hemző Károly műveiből ,,…ez a város” címmel. A készülődés során három teremben kellett elosztani a képeket, és a fotográfus úgy álmodta meg, hogy minden teremben 33 kép kapjon helyet. Ekkor jött az ötlet, hogy a szakácskönyvet is hasonlóképpen,fejezetekre bontva lehetne megjelentetni.
Az étel és a képek készítésének folyamata megoszlott kettejük között. Mari kitalálta a receptet, Károly pedig elment a piacra, hiszen kedves időtöltés volt számára a kofákkal való beszélgetés és a vásárlás. Az étel elkészülése és tálalása Mari feladata volt, ez után következett a fényképezés, ami az első időkben lakásuk nappalijában történt, majd később a tetőtérben célzottan erre a célra kialakított műteremben. Közös munkájuk során 36 szakácskönyvük jelent meg, amelyből 4 millió példányt adtak el, és hét nyelvre fordítottak le.
,,Majd az utókor eldönti”
Hemző Károly számára betegsége ugyan teher volt, mégis úgy gondolta, hogy sokat köszönhet állapotának, hiszen ezáltal tanulta meg értékelni az életet és a szépségeket. Fotográfiáit is ennek szellemében készítette: gépe mindig a nyakában lógott, és akár nyaralás alatt is képes volt várni a megfelelő pillanatra, hogy embereket és történeket örökítsen meg. Az volt a célja, hogy amit ő lát, azt mindenki láthassa. Képeit kiállításain túl albumokban is élvezhetjük: fővárosunk szépségeit a Budapest fotóalbumokban örökítette meg, míg a természethez és a lovakhoz való kötődését a Lódobogás és a Csak lovak című kötet őrzi. Fotográfiák című életmű albumában legjobb képeiből láthatunk válogatást, míg a Magyarország ízei három kötetben mutatja be hazánk étel- és italnevezetességeit.
Mindennek tudott örülni, s az életet különleges humorral és életkedvvel élte. Ez nem volt mindig könnyű, hiszen lánya fiatalon, csupán 18 évesen autóbalesetben életét vesztette, amit a fotográfus sosem tudott igazán kiheverni.
,,Majd az utókor eldönti” – ezt mondta mindig, ha tehetségét dicsérték. Ma már a Hemző Károly-díj viseli nevét, ami a 35 év alatti fotósok kaphatnak meg munkájuk elismeréseként. Műveiből életében és halála után is számos kiállítás nyílt Magyarországon és külföldön egyaránt.
Hemző Károly munkásságát számtalan díjjal jutalmazták. Érdemes és Kiváló művész volt, Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjban részesítették, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta. A krónikás művei nemcsak a szakácskönyvekben élnek tovább, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum falai között is, de a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is őrzi munkáit és emlékét.
Nyitókép forrása: Lajos Mari
