Barion Pixel Merész csajok – filmsorozat – Coloré

Merész csajok – filmsorozat

2021. 11. 16.

Egy Netflix-filmsorozatot ajánlunk a hosszú őszi-téli estékre egyenesen a pörgő New Yorkból, ahol egy női magazin készítésének a rejtelmeibe pillanthatunk bele.

Több korábbi filmből – Az ördög Pradát visel például – tudjuk, hogy a magazinkészítés világa kemény, kegyetlen, de egyben nagyon izgalmas világ. Ezt a vonalat erősíti a Netflix 2017-ben indult sorozata, a Merész csajok (The Bold Type), melynek sikerét jelzi, hogy azóta már az ötödik évadánál tart.

Mint a mesében

Három barátnő, Jane, Sutton és Kat sorsának alakulásán keresztül kapcsolódunk be a Scarlet Magazin életébe. Azok a kérdések vannak fókuszban, amelyek minden t foglalkoztatnak ebben a helyzetben: ambíció, karrier, szex, szerelem, sőt még a nemi identitás megtalálása is. A lányok különböző karakterek, akik másképpen küzdenek meg az eléjük kerülő akadályokkal, de eközben végig ott állnak egymás mellett. Mindehhez a hátteret New York csillogó és izgalmas oldala adja partikkal, kiállításmegnyitókkal, vitaműsorokkal.

Ruhatarban
A fontos dolgok megbeszélésének egyik helyszíne / Fotó: YouTube

Túl sok benne a feminizmus?

A sorozat viszonylag magas, 7,9-es pontszámot kapott az IMDB filmértékelő portálon. A nézők véleménye azonban ebben az esetben sem volt egységes. „Jó sztori, jó színészek, jó zene, jó minden. Aztán egyszer csak túlzásba vitték a politikát: túl sok szó van benne a feminizmusról és a társadalmi igazságosságról. Ettől a sorozat propagandisztikus és nézhetetlen lett.” – így hangzik az egyik vélemény.

Más viszont azt írja: „Ezek a gyönyörű nők sok kockázatot vállalnak a siker és a szerelem felé vezető úton. Bárcsak nekem is lennének olyan barátnőim, mint amilyenek ők. Imádtam a sorozat minden percét, élvezettel néztem, ahogyan a főszereplők fejlődnek.” Olyan vélemény is van, hogy „Ez egy nagyszerű, csajos film, de semmi köze a valósághoz.”

Szerintem az a legjobb, ha belenézel, és eldöntöd, te kivel értesz egyet.

Nyitókép forrása: YouTube