Barion Pixel Még áll a világ legnagyobb karácsonyfája – Coloré

Még áll a világ legnagyobb karácsonyfája

2021. 12. 27.

A világnak több hatalmas karácsonyfája van, ám mind eltörpül az olaszországi Gubbio fája mellett!

December hetedikétől egészen január 9-ig látható az a fa, amit a világ legnagyobbjaként tartanak számon.

Először 1981-ben díszítették fel a Monte Ingino oldalát, melyet teljes magasságában elfoglalnak a fények, a ,,fa törzse” pedig egészen a kisvárosig leér. A karácsonyfát egy csillag díszíti, ami közvetlenül a Szent Ubaldo Bazilika mellett fut el.

Gubbio rekorder karácsonyfája a hegyoldalban
Fotó: Shutterstock/Puzzlepix

Az önkéntesek által felállított fényeket minden év decemberének hetedik napján este fél 7-kor kapcsolják fel, mely eseményen jellemzően egy ismert ember is tiszteletét teszi. 2014-ben például Ferenc pápa látogatta meg a kivilágítást.

A 450 méter széles és 750 méter magas ,,fényépítmény” még a Guinness rekordok könyvébe is bekerült méreteivel.

A kisváros nem áll meg itt a karácsonyi díszek tekintetében, ugyanis ilyenkor az utcákra ember nagyságú, fából készült bábok kerülnek, akik mind-mind Jézus születésének időszakának megfelelően vannak öltöztetve.

Gubbio bábokkal díszít karácsonykor
Fotó: Shutterstock/Puzzlepix
Nyitókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix