Közeleg a 12. Frankofón Filmnapok: 5 film, amit szerintünk látnod kell

Már nem kell sokat várnunk a 12. Frankofón Filmnapokra, melynek keretében március 17-27. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást láthatunk eredeti nyelven, magyar felirattal. Cikkünkben bemutatjuk az általunk legjobban várt filmeket.

A filmrajongók örömére idén a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok versenyprogramjából, valamint a César-díj jelöltjei és nyertesei közül többet is levetítenek a magyar közönségnek. Történelmi filmek, drámák, vígjátékok, családi film, thriller, krimi, zenés film és több dokumentumfilm színesíti a kínálatot, valamint különleges kiegészítő programokon is részt vehetünk. Március 18-án például Horror Filmmaratont tartanak, másnap a Laurent Garnier: off the record című film vetítése után pedig electro party lesz a Toldi moziban. Most pedig jöjjön az az 5 frankofón alkotás, amit a legjobban várunk.

5 film, amit nagyon várunk a 12. Frankofón Filmnapokon

Minden rendben ment (francia dráma)

Az esemény nyitófilmje François Ozon legújabb alkotása, a Minden rendben ment, Sophie Marceauval és André Dussollier főszereplésével. Amikor a 85 éves André agyvérzés következtében kórházba kerül, a lánya, Emmanuelle azonnal hozzá siet. Az apa, akinél a roham maradandó következményekkel járt, megrázó kéréssel fordul a lányához: segítséget kér a méltó lezáráshoz.

12. Frankofón Filmnapok Minden Rendben Ment
12. Frankofón Filmnapok – Minden Rendben Ment (Fotó: Francia Intézet)

Háttérinfók a filmről: a Minden rendben ment világpremierje a világ legrangosabb ’A’ kategóriás filmfesztiválján, Cannes-ban volt, ahol az alkotás a versenyprogramba kapott meghívást. A film rendezője, az európai film fenegyereke, kultrendezője, François Ozon, aki korábbi filmjeiért több díjat nyert világszerte (Isten kegyelméből, Frantz, Dupla szerető, ’85 nyara, Fiatal és gyönyörű, Született feleség). Emmanuèle Bernheim önéletrajzi ihletésű filmadaptációjának főszereplője a világhírű Sophie Marceau (Házibuli 1-2, A rettenthetetlen, A világ nem elég), partnerei André Dussollier (Amélie csodálatos élete, Senkinek egy szót se!), Géraldine Pailhas (Fiatal és gyönyörű), valamint az Oscar-jelölt Charlotte Rampling (Dűne, Assassin’s Creed, 45 év, Melankólia).

Vetítés időpontok és helyszínek:

03.17. csütörtök, 20:00, Uránia
03.24. csütörtök, 20:00, Art+ Cinema
03.27. vasárnap, 19:30, Uránia

Ahol a nap felkel Párizsban (francia romantikus dráma)

Émilie ls Camille lakótársak extrákkal. Ez kényes egyensúly, el is billen. Nora nem ismer senkit a fővárosban, barátokat szeretne, és épp Camille-ba botlik bele, de közben Amberen is megakad a szeme. Három lány és egy fiú. Barátok, szeretők, mikor hogy. Találkozások, vágyak és súrlódások Párizs 13. kerületében. Fekete-fehérben. A főszerepben Lucie Zhang, Makita Samba és Noémie Merlant.

12. Frankofón Filmnapok Ahol A Nap Felkel Párizsban
12. Frankofón Filmnapok – Ahol a nap felkel Párizsban (Fotó: Francia Intézet)

Háttérinfók a filmről: a cannes-i Arany Pálma-nyertes, kétszeres BAFTA-díjas kultrendező, Jacques Audiard (Dheepan – Egy menekült története, A próféta, Rozsda és csont) legújabb filmje a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált. A film a legjobb zeneszerzőnek járó díjat nyerte el. Az Ahol a Nap felkel Párizsban főszereplője Noémie Merlant (Portré a lángoló fiatal lányról, Az én hősöm) számos rangos nemzetközi díjat és jelölést kapott korábbi alakításaiért.

Vetítési időpontok és helyszínek:

03.18. péntek, 19:00, Francia Intézet
03.23. szerda, 20:00, Art+Cinema
03.25. péntek, 20:30, Uránia

Benedetta (francia romantikus történelmi dráma)

Az itáliai Toscanában járunk a 17. századi pestisjárvány idején. Az ifjú Benedetta Carlini bevonul a pesciai kolostorba. A lány már egészen fiatal kora óta csodatévő hírében áll, ennek megfelelően a jelenléte alaposan felkavarja a közösség életét. És a nővérekét. Főszerepben Virginie Efira, Charlotte Rampling, Lambert Wilson.

12. Frankofón Filmnapok Benedetta
12. Frankofón Filmnapok – Benedetta (Fotó: Francia Intézet)

Háttérinfók a filmről: a tabuk megsértéseiről elhíresült holland rendező, Paul Verhoeven (Basic Instinct, Elle, RoboCop) újabb provokatív filmmel jelentkezik, amely egy 17. századi meleg apáca történetét mutatja be. A film a Cannes-i fesztivál hivatalos programjában szerepelt, és valós történetet dolgoz fel, Benedetta Carlini, olasz apácáét, aki kilenc évesen 1599-ben vonult kolostorba és akit csalás és homoszexualitás vádjával ítéltek el.

Vetítési időpontok és helyszínek:

03.19. szombat, 20:00, Art+ Cinema
03.25. péntek, 19:30, Francia Intézet

Nyers (francia horrorfilm)

Justine családjában mindenki állatorvos – és vegetáriánus. A tehetség már a 16 éves lányban is látszik, bele is vág a továbbtanulásba. Beavatásképpen Justine-nel nyers húst etetnek. És az újonnan szerzett tapasztalat nem marad következmények nélkül. Főszerepben Garance Marillier, Ella Rumpf, Rabah Naït Oufella, rendező: Julia Ducournau. A Nyers című horrorfilmet március 18-án, pénteken, 19:00 órától láthatjuk a Toldi moziban, a Horror Filmmaraton rendezvénysorozat keretében.

12. Frankofón Filmnapok Nyers
12. Frankofón Filmnapok – Nyers (Fotó: Francia Intézet)

Lány bilincsben (francia dráma, thriller)

Lise 18 éves, a szüleivel lakik, a körülményei rendezettek, az érettségit sikerrel letette. Csakhogy két éve házi őrizetben van, bűnügyi vizsgálat alatt áll: a legjobb barátnője meggyilkolásával vádolják.

12. Frankofón Filmnapok Lány Bilincsben
12. Frankofón Filmnapok – Lány Bilincsben (Fotó: Francia Intézet)

Háttérinfók a filmről: Egy bírósági tárgyalás klinikai boncolásán keresztül Stéphane Demoustier napjaink fiataljainak erkölcseit mutatja be, anélkül, hogy ítélkezne. Nagyon erőteljes film bontakozik ki a történetből. Melissa Guers kiváló alakítást nyújt Anaïs Demoustier, a rendező nővére (Gloria Mundi, Sauver ou Périr), Chiara Mastroianni (La dernière folie de Claire Darling, 3 soeurs) és Roschdy Zem mellett. A film szerepelt a 2019-es Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál programjában.

A további filmeket és programokat megtalálod a Francia Intézet weboldalán.

Borítókép forrása: Francia Intézet

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Így épít a nemet mondás művészete – 3. rész