Amikor Aidan Shaw először megjelent a Sex and the City második évadában, sok néző egyfajta megváltóként tekintett rá. Végre egy férfi, aki nem játszmázik, aki szeret, aki hűséges. Legalábbis így tűnt.
De ha most, húsz év távlatából (és a And Just Like That… újabb epizódjait nézve) újra ránézünk Aidannek erre a „jófiús” aurájára, könnyen észrevehetjük, hogy mindez csak látszat volt. A valódi Aidan nem a stabilitást jelentette Carrie életében – hanem a passzív-agresszív bűntudatkeltést, az önfeladást, és egy olyan kapcsolatot, ami nem fejlődik, csak körbe-körbe jár.
A jófiú mítosza: miért szerettük annyira?
Aidan Shaw a klasszikus „jófiú” archetípusa volt. Kutyás, fából dolgozó, nyitott inges férfi, aki hallgat, bólogat, és megbocsát. A Mr. Biggel vívott dráma után ő maga volt a béke szigete. De ez a béke nem volt őszinte. Aidan nem értette Carrie-t, nem igazán fogadta el azt a szabadságvágyat és érzelmi komplexitást, ami Carrie személyiségének a lényege volt. Ő inkább azt akarta, hogy Carrie illeszkedjen az ő kis világába – lehetőleg minél gyorsabban.
Amikor Carrie félrelépett Mr. Biggel, Aidan megszakadt – ezt meg lehet érteni. De amit utána tett, az már nem a megbocsátásról szólt, hanem a visszavágásról. Egyértelmű volt, hogy újra együtt akartak lenni, de Aidan Shaw csak úgy tudta újraépíteni a kapcsolatot, hogy Carrie-re újabb és újabb szabályokat kényszerített: házasságot várt el, sürgette a kötelező boldogságot, majd a saját elvárásaiba beleszorítva hagyta, hogy a kapcsolatuk újra széthulljon.
Az AJLT újraélesztett szerelme: miért fáj még mindig?
A And Just Like That… harmadik évada egy újabb kört tesz meg ugyanabban a sémában. Carrie és Aidan újra egymásra találnak – immár ötvenes éveikben, tapasztaltan, veszteségekkel a hátuk mögött. És az ember hajlamos azt gondolni: „na, talán most végre működni fog”.
De nem működik.
Aidan Shaw ugyanúgy megfutamodik, mint húsz évvel ezelőtt. Ahelyett, hogy valóban jelen lenne, hogy elmélyítené a kapcsolatot, inkább egy „ötéves szünetet” kér, mert a fia összetört. Ami természetesen érthető egy apától – de a döntés hirtelen, és semmiféle érett, közös jövőtervezést nem tükröz. Carrie közben eladja a lakását, átalakítja az életét, hogy Aidan kedvére tegyen – és végül ismét üres lakásban találja magát. Aidan mindig akkor lép vissza, amikor Carrie már lépett előre.
Nem Aidan a megoldás – ő a tükör
Aidan karaktere mindig is azt a férfit testesítette meg, akit kívülről tökéletesnek látunk, de aki mellett elveszítjük önmagunkat. Ő nem rosszindulatú, nem manipulátor a klasszikus értelemben – épp ettől veszélyes. A szeretetének ára van: lemondások, kompromisszumok, bűntudat. És mindez úgy van csomagolva, mintha ő lenne az áldozat. Aki csak szeretni akar. Csakhogy nem Carrie-t szereti, hanem azt a verzióját, amit ő elképzelt róla.
És ez a legfontosabb tanulság: Aidan Shaw sosem azt a nőt szerette, aki Carrie valójában, hanem azt, akit szerinte Carrie-nek kellett volna lennie. Otthonülő, házias, vidékre költöző, megbánó. Ezért nem tudott mit kezdeni vele, amikor Carrie egyszerűen önmaga akart lenni – hibákkal, kételyekkel, a város iránti szenvedéllyel, és azzal a szabadsággal, amit mindig is keresett.
Végszó: Az igazi „nagy ő” néha az, aki elenged
Az új epizódokban Miranda kimondja, amit régóta érzünk: ideje befejezni ezt az érzelmi hintát. Carrie és Aidan nem a sors hibás időzítése miatt nem működnek, hanem azért, mert nem egymáshoz valók. És lehet, hogy ez nem egy klasszikus szerelmi történet, de épp ettől felnőtt.
Az, hogy valakit szeretünk, még nem jelenti azt, hogy vele kell lennünk. És néha az igazi szeretet abban nyilvánul meg, hogy nem maradunk – hanem hagyjuk, hogy a másik önmaga lehessen. Még akkor is, ha ez fáj.
Borítókép forrása: Getty Images