A Louis Vuitton táskákat aligha kell valakinek bemutatni, jellegzetes külsejük, letisztult logójuk messziről felismerhető – senkinek sem a nélkülözés, a küzdelmes út jut eszébe róla.
A Louis Vuitton ma az elsőszámú luxusmárka a világon, (a Hermés és a Rolex követi őt a listán) a cég körülbelül 30 milliárd dollárt ér a piacon, a valaha készített legdrágább termékük pedig közel kétmillió forintért volt megvásárolható. Így hajlamosak vagyunk csupán a felhajtást és csillogást észrevenni, ez pedig korántsem volt így, sem a márka, sem pedig az alapító életében.
Az utcáról a palota közelébe
Louis Vuitton 1821-ben született egy kis francia településen Jura megyében, édesapja földműves és kalapkészítő volt. Franciaország azidőtájt épp a napóleoni háborúkból lábadozott, így sok emberhez hasonlóan a Vuitton család is csőddel kényszerült szembenézni. A kis Louis kivette a részét a ház és a birtok körüli teendőkből, így ültetett, aratott, gondozta az állatokat és tűzifát vágott. Tízéves korában elhunyt édesanyja, apja pedig hamar újranősült – mostohája pedig, ahogy azt a mesékben szoktuk látni, kegyetlenül bánt vele. Nem csoda, hogy tizenhárom évesen Párizsba szökött otthonról, és mindenféle munkát elvállalt, hogy egy kis pénzhez jusson. Belekóstolt a kovácsmesterségbe, kisegített bőrműveseknek és szabóknak is, az itt megszerzett tudás pedig később, mint tudjuk, igencsak hasznára vált. Azonban nem futotta szállásra, így nem egyszer az erdőkben húzta meg magát éjszakánként. Ekkortájt épült ki az első vasúti sínpár a főváros környékén, így az utazás egy csapásra könnyebbé, elérhetővé vált. A mesteremberek, akiknek Vuitton dolgozott, kihasználták ezt, és bőröndöket, útitáskákat kezdtek gyártani az arisztokrácia tagjai számára. Mivel az utasok sokszor festményeket, hangszereket szállítottak magukkal, ezért szükségük volt olyan táskákra, amik strapabíróak a hosszú utak során. Néhány évvel később egy Maréchal nevű férfi felvette őt inasnak, ahol még többet tanult a szakmáról, és lassacskán Maréchal ügyfeleinek kedvencévé vált. Sőt! Úgy elterjedt a neve, hogy Franciaország akkori császárnéja – III. Napóleon felesége – Eugénia is felfogadta őt.
1854-ben Vuitton megnyitotta első boltját a francia fővárosban, ami a Société Louis Vuitton nevet viselte. Akkoriban négyzet alakú, bőrből készült utazótáskákat használtak, melyek teteje domború volt, hogy az esővíz lefolyjon és ne ázzon el a csomagok tartalma – emiatt viszont lehetetlen volt egymás tetején szállítani őket, és a rakodás is rendkívül időigényes volt. Így Vuitton folyamatos kísérletezés után a vászon mellett döntött, ami könnyebb és vízállóbb volt a bőrnél, ezért lehetővé vált lapos tetejű bőröndöket készíteni – így született meg a modern poggyász. A feltaláló azonban itt nem állt meg: forradalmasította a kézitáskákat is, amelyek abban az időben ormótlannak és kevésbé divatosnak tartottak az emberek. Neki hála azonban elkezdtek rájuk elegáns, variálható kiegészítőként gondolni.
Az egyre növekvő kihívások miatt Vuitton fia, Georges segítségét kérte, aki számos új ötlettel rukkolt elő – neki köszönhető például a bőröndökön található zárfajta, ami visszaszorította a lopások számát.
Újabb mélypont
1870-ben azonban kitört a francia-porosz háború, ami tönkretette a vállalkozást, így újra fedél nélkülivé vált, és kezdhetett mindent szinte a nulláról. Családjával együtt el kellett hagynia az otthonát és műhelyét Agniéres-ben és egy párizsi szállóra kényszerült. A háború végével hazatérhettek, ám ott a kifosztott és lerombolt épületekkel kellett szembesülniük. Vuitton minden megtakarítását felhasználva, a háború miatti alacsony ingatlanáraknak köszönhetően idővel újraindíthatta boltját egy másik helyszínen, méghozzá egy előkelő kerületben. Hónapok sem kellettek hozzá, és megint fellendült az üzlet, hazai és külföldi megrendelések egyaránt érkeztek hozzá, és 1885-ben megnyithatta első, francia határon túli üzletét Londonban. A terjeszkedés megtette hatását – a Vuitton termékeket szinte mindenhol megtalálhatták a világon, jelen voltak a királyi palotákban de a szegényebb negyedekben és az esőerdőkben is.
A technológiai fejlődésnek köszönhetően lehetővé vált mintákat nyomtatni bizonyos anyagokra, ekkor rukkolt elő Vuitton a csíkos mintázatú bőrönddel, ami hamar népszerű lett és megmutatta birtokosáról, milyen up-to-date. 1892-ben katalógust jelentetett meg termékeiről, hogy a rendelés még könnyebb legyen, ez az év azonban tragikussá vált a család és a márka életében is, ugyanis Louis 72 éves korában elhunyt.
Az alapító nyomdokaiban
Fia vitte tovább az üzletet, az Egyesült Államokba utazott, hogy részt vegyen táskáikkal a chicagói világkiállításon. Ott találkozott John Wanamaker kereskedővel, aki segítségére volt abban, hogy egy országhatárokon átívelő kereskedelmi hálózatot hozhasson létre a Vuitton márkának. Wanamaker nevét egyébként sokan onnan ismerik, hogy szorgalmazta az áruházak („department store”) létrejöttét, valamint ő találta fel az árcímkét is. Georges volt az, aki megteremtette néha édesapja nevéből a világszerte ismert logót és kinézetet – a virágos mintázaton összefonódó L és V betűket. Idővel az ő fia, Gaston is beszállt a családi üzletbe, újabb és újabb dizájnokat alkotva. Leghíresebb termékeik között szerepelt az 1930-ban megalkotott, mindennapi használatra szánt kézitáska, a beszédes nevű „The Keepall”, a bor és pezsgő szállítására alkalmas táska, a „The Noé”, és a „The Alma” is. Utóbbi kistáskát például ma több, mint félmillió forintnak megfelelő euróért szerezhetjük be a webshopból, vagy az Andrássy út 24-ből, ha kérünk egy időpontot.
Viharos évtizedek következtek, tulajdonosváltás, pereskedés és boltbezárások követték egymást, végül a nyolcvanas években Yves Carcelle vezetésével újra az alapítóhoz hű döntések születtek. A századik évfordulóra együttműködések kezdődtek olyan neves tervezőkkel, mint például Vivienne Westwood vagy Manolo Blahnik, akiket megkértek, hogy az LV logó égisze alatt tervezzenek luxus kézitáskákat. 1997-ben Marc Jacobs lett a cég kreatív igazgatója, ekkor jelent meg a Vernis-kollekció is.
Az azóta eltelt évek során órákat, ékszereket, napszemüvegeket és ruhákat is elkezdett gyártani a cég, de természetesen megmaradtak ikonikus táskáik, pénztárcáik is, melyek továbbra is kézzel, akár egy hétig is készülnek. Ha valahol leértékelést látunk egy Louis Vuitton logó mellett, biztosak lehetünk benne, hogy hamisítvány, ugyanis a vállalat sosem folyamodik árcsökkentéshez – miért is tenné?
