“A női lét problémái nem változnak” – interjú Mörk Leonórával

2022. 09. 17.

Mörk Leonóra regényeinek hősnői között minden 21. századi nő megtalálja azt, akivel a leginkább tud azonosulni. Karrierje kezdetéről és a legújabb regényéről beszélgettünk.

Coloré: Már egyetemistaként publikáltál, mik voltak az első írásaid? Mindig is erre a pályára készültél?

Mörk Leonóra: Abban mindig biztos voltam, hogy írással és olvasással szeretnék foglalkozni, ezért is jelentkeztem a bölcsészkarra. Emlékszem, gyerekkoromban egyszer meghallottam, amikor az édesapámat az egyik barátja megkérdezte, mi lesz belőlem, mire apukám azt válaszolta, nem tudja, de az biztos, hogy két dolgot szeretek: az állatokat és a könyveket. Az első cikkeim még egyetemista koromban jelentek meg, onnantól kezdve nem volt kétséges számomra, hogy újságíró leszek, és végül valóban a könyvek között kötöttem ki.

Első regényed 2009-ben jelent meg, Az utolérhetetlen Mr. Yorke címmel. Ha visszaemlékszel, mi ihlette ezt a művet?

Akkoriban az Elle főszerkesztő helyettese voltam, és ilyen minőségemben interjút akartam készíteni egy nagyszerű angol színésszel, aki történetesen éppen Budapesten forgatott. A dolgok egy darabig pompásan alakultak, majd egyszer csak porszem került a gépezetbe (azóta sem tudom, miért és hogyan), és az események egyre bizarrabb fordulatokat vettek. A kollégáim izgatottan követték a kalandjaimat, majd felmerült, hogy ha már az interjút láthatólag nem tudom megírni, akkor írjam meg azt, hogyan NEM csináltam interjút az illetővel. Ő egyébként Richard Armitage, akit akkoriban nálunk még kevesen ismertek, de azóta A Gyűrűk ura filmekben is szerepelt, meg a Netflix több, Harlan Coben regényeiből készült sorozatában, úgyhogy ma már jóval népszerűbb. A könyvet tulajdonképpen a kollégáim biztatására kezdtem el megírni, akik az elkészült fejezeteket egymás kezéből vették ki, és amikor az egyikük elfelejtett leszállni a metróról, úgy belemélyedt a soron következő részbe, akkor rájöttem, hogy talán másnak is érdekes lehet a történet. Ebből lett az első regényem.

Ezután, 2014-től évente jelentek meg regényeid. Honnan gyűjtesz ennyi inspirációt?

Egyfelől rengeteg sztori él a fejemben, emlékek, kitalált történetek, alakok. Másfelől, ha utazom, főként Németországban és Hollandiában, megihletnek a helyszínek. Valamiért főleg a régi, több száz éves kastélyok, házak, épületek hatnak rám különös erővel, mintha a szemem előtt újra életre kelnének azok az emberek, akik valaha ott éltek – vagy élhettek volna. Így született meg Türingia ihletésére A Hellinger-Madonna, vagy legutóbb a holland aranykor hatására a 17. században játszódó Törött tulipánok. Korábban általában több idősíkon futtattam a cselekményt, de a legújabb regényem, az Asszonyom, édes úrnőm már csak a múltban, szintén a 17. század elején játszódik, Prágában, Itáliában és Szászországban.

Minden regényedre jellemző egyfajta romantikus, egyéni világ. Legújabb regényednek már a címe is nagyon sokatmondó (Asszonyom, édes úrnőm – Egy világjárvány. Egy különös lány. Egy szabálytalan szerelem.). A szerelem a kolera idején jutott róla először eszembe. Mennyi ideig és hol írtad ezt a könyvet?

Ennek a regénynek a története Augsburgban jutott eszembe. Tavaly nyáron ott jártunk, és elmentünk többek között az 500 évvel ezelőtt alapított Fuggereiba. Ez a világ első szociális lakótelepe, a város (és Európa) leggazdagabb polgárai, a Fuggerek hozták létre a munkásaiknak, és az az eredeti elv a mai napig él, hogy szociálisan rászoruló, augsburgi és katolikus polgárok lakhatnak ott, ugyanúgy jelképes összegért, mint 500 évvel ezelőtt, 1 rajnai aranyforintért. Ez ma átszámítva nem egészen 1 euró, ennyi az éves lakbér, és az, hogy az ott élők naponta háromszor imádkozzanak a Fugger család tagjaiért. A házak is ugyanúgy néznek ki ma, mint annak idején, csak persze felújították és modernizálták őket, de a hangulat megmaradt. A Fuggerei egyszerre mai, modern emberek lakóhelye és a nagyközönség előtt nyitva álló múzeum. Ott olvastam el az egyik tájékoztató táblán, hogy már a 15. század végén különleges kórház működött abban a házban, ahol a szifiliszes betegeket próbálták gyógyítani egy különleges, dél-amerikai gyógynövénnyel, a guajakfával. Ez nagyon megmozgatta a fantáziámat, és elhatároztam, hogy ez lesz az új regényem egyik fontos motívuma.

Mit szeretnél ezzel a történettel üzenni az olvasóid számára?

A regénynek az a szlogenje, hogy: modern problémák barokk köntösben. Hiszen ahogyan a 17. század embere, úgy mi is szembesültünk azzal, hogy pusztít körülöttünk egy világjárvány, amellyel olykor több, máskor kevesebb sikerrel vesszük fel a harcot. Hogy akkor is éltek, ma is élnek olyanok, akik a többségtől eltérően képzelik el a szerelmet, a szexet és a családot, és emiatt borzasztóan nehezített pályán mozognak, ha a boldogságot keresik.

Ahogy régen, ma is mozognak nők kényszerpályán, kiszolgáltatva a férfiaknak, szexuálisan, anyagilag, érzelmileg, válnak erőszak áldozatává a családon belül és kívül.

A női lét problémái nem változnak, ezért izgalmas számomra arról írni, ezekre a kérdésekre milyen választ adnak az eltérő korokban élő nők.

Mörk Leonóra
Mörk Leonóra / kép forrása: Farkas Attila

Te hogyan élted meg a világjárvány miatt megnehezített időszakot?

Mivel a munkámat azelőtt is, azóta is alapvetően a laptopom előtt ülve végzem, ebből a szempontból a helyzetem nem változott. Az első karantén idején nyilván engem is megviselt a bezártság, főleg hogy a férjem kint rekedt külföldön, a lányom meg egy másik országban, vagyis hárman három különböző földrajzi helyről tartottuk egymással a kapcsolatot, bár azért az internet nagyon megkönnyítette a dolgunkat. A félelem, a menekülésvágy, a beszorítottság és kiszolgáltatottság hangulata azonban rám is rám ragadt, és inspirált a regény megírásakor.

Ki a kedvenc karaktered ebből a történetből?

Niccolò, a kasztrált énekes, aki az életét meghatározó traumát sikeresen dolgozta fel és fordította az előnyére. Nem minden castrato volt ilyen szerencsés: némelyek rendkívüli hírnévre tettek szert, operaénekesként, vagyonokat kerestek, a közönség a lábuk előtt hevert, igazi rocksztároknak számítottak a maguk korában, mások viszont, akikből nem lett sikeres énekes, csak a tragédiájukat vitték magukkal.

És az eddig regényeidből?

Minden karakteremet nagyon szeretem, és nehezen mondok nekik búcsút, amikor elkészülök egy-egy kézirattal. Ha egy valakit mégis ki kell emelnem, akkor az A herceg és a lányka múltbéli szereplője, Frieda, aki egyszerre tehetséges zenész és bátor nő. Bevállal egy olyan szerelmet, amelyről már a kezdet kezdetén tudja, hogy sok jóval nem kecsegteti, hiszen a férfi, akit szeret – a címbeli herceg, valós történelmi személyiség, egy igazi Hohenzollern herceg – vérbeli szoknyavadász, és mint a porosz hadsereg tisztje, túl hosszú életre nem számíthat a napóleoni háborúk korában. Ő mégis igent mond erre a szerelemre, a férfi halála után pedig egyedül neveli fel a közös kisfiukat, aki soha nem ismerhette az édesapját. Erre szokta azt mondani a férjem, hogy

az én több száz évvel ezelőtti nőalakjaim valójában 21. századi nők,

de ilyen bátor és a kor elvárásaival szembeszegülő nők valóban éltek.

Tudod-e már, hogy mi lesz a következő regényed története?

Igen, szintén a 17. századi Hollandiában fog játszódni. Az egyik főszereplője egy fiatal nő lesz, aki rendkívül magányos a házasságában, és egy nagyon fájdalmas élményt próbál éppen feldolgozni, a másik pedig egy valóban élt történelmi alak, egy fiatal festő, akinek sikerült a fogyatékossága ellenére a kor egyik keresett művészévé válnia. Őket kettőjüket hozza össze a sors, és hozom én össze a regényben.