Amikor két nő beszélget egymással vagy nagy kitárulkozásra, vagy semleges, hivatali kommunikációra számíthatunk. Kocsis-M. Brigitta igazi borimádó, bortanácsadó. Első szerelmével tapasztalta meg azt, hogy egy pohár bor mellett milyen mély és tartalmas beszélgetések születhetnek. Nos, nekünk ehhez egy korty borra sem volt szükségünk…
Említettem, hogy milyen szoros kapcsolatban vagy a borral, de van még tovább is: újságíró, műsorvezető (Novum), a Tudományos Újságírók Klubjának szóvivője, a BorPortré blog, magazin kitalálója és működtetője, az Országos Bortúra alapítója, és nem utolsó sorban író is vagy. Felsorolni is sok mindezt. Már gyermekkorodban is ennyire sokrétű volt az érdeklődésed?
Igazad van, végighallgatni is sok volt. (Nevet). Bevallom őszintén, hogy mindezzel szembesülni egy kicsit félelmetes érzés. Ez valóban mind én lennék? Melyik vagyok én? Egyáltalán én vagyok-e valamelyik? Vagy mit akarok ezekkel elrejteni? A BorPortréval nagyon önazonosnak érzem magam, bár a borimádat csak kamaszkoromban került az életembe. Ahogy arról már említést is tettél, az első nagy szerelmemmel kortyoltam úgy először bort, hogy ehhez a tevékenységhez kellemes beszélgetés is társult. Ez a kombináció indította el bennem a bor iránti szeretetet. Ami még nagyon én vagyok, amelynek létezését az életembe semmihez nem tudom kötni, vagy nem tudom, hogy ki volt ebben a minta: az írás. Kicsi korom óta velem van. Az első versemet 10 évesen írtam egy kedves tanító nénimhez. Nem megtanultam és elszavaltam neki egy búcsúverset, amikor felső tagozatba mentünk, hanem írtam neki egyet. A tudományos hátterem adott, azt hoztam, az mintakövetés, hiszen több generációra visszatekintve mérnök családból származom. Magam is a Műegyetemen végeztem.
Most már nemcsak szereted, de értesz is a borokhoz. Ez is az első szerelmeddel indult?
Általa és vele szerettem meg a bort és a borozás kellemes élményét, amelyhez a mély beszélgetéseink kapcsolódtak. Mindig többet tudott nálam a borról, ami egy pontig elfogadható volt, de később egyre zavaróbbá vált számomra, hogy ez a tudás csak az övé. Elég versengő szellem vagyok, szóval a többit az olvasó fantáziájára bízom, de legyen elég annyi, hogy most már én tudok többet a borokról. (Nevet.)
Melyik szakmával, hivatással indult a felnőtté válásod, és melyik létezett álomként már kisgyermekként is benned?
Amikor kicsi voltam, két dolgot játszottam általában: vagy a képzeletbeli osztályomnak tartottam órákat, tanítónő voltam, vagy pedig újságból felolvasva bemondónőnek képzeltem magamat. Ez utóbbi teljes mértékig bejött, és a tanítás is, hiszen a Komlósi Oktatási Stúdió riporteriskola tanáraként és egykori oktatási igazgatójaként ebben a szerepben is érvényesülhettem. A gyerekből felnőtt lesz egyszer és az én felnőtté válásom a BorPortréval történt meg. Ez a projekt tényleg az, amiből nem tudtam, hogy mi fejlődik ki. Csak rólam szólt, csak arról, amiben én hiszek. Az sem érdekelt, hogy mások ehhez mit szólnak.
Ráadásul tetted mindezt egy számodra nagyon kritikus időszakban, a pandémia idején. Amikor szinte minden megállt, nemhogy elkezdődhetett volna. Mégis te ekkor mertél valamit elkezdeni.
Talán éppen azért tudtam akkor beindítani a BorPortrét, mert minden más munka kiesett az életemből. Nem volt bennem az az érzés, hogy ezt valami más helyett csinálom. Semmitől nem vett el plusz energiát és időt. A másik oldala pedig az, hogy ezzel igyekeztem megtartani a józan eszemet ebben a kemény időszakban. Egyedül élek a kutyusommal és a korlátozások alatt a BorPortré adott számomra napi rutint, feladatokat, másokkal való kapcsolódást, amelyekre szükségem volt, hogy átvészeljem a bezártságot.
Melyik az a projekt, amelyben úgy érzed, hogy a leginkább meg tudod mutatni magadat, a lényedet?
A BorPortré. Abban benne van a bor, a ráérős beszélgetés, az elmélyedés, a másikra való odafigyelés. A szerdánként zajló élő videóinterjú után mindig szoktam tartalmat megosztani arról, hogy mit tanított és milyen gondolatokat indított el bennem a beszélgetés. Akik követnek, nézik az adásaimat, talán ők is észreveszik azt, hogy ha beszélgetünk valakivel, utána érdemes nemcsak úgy elengedni az élményt, hanem átszűrni magunkon. Megvizsgálni, hogy a kapcsolódás mit jelentett számunkra, mit tett hozzá az életünkhöz és ebből mit viszünk tovább. A BorPotré működésével kapcsolatos mindenféle munkafolyamatot szeretek, de a legélvezetesebb feladat azonban mégis az, amikor a meghívott vendégem számára pincészetet kell választanom. Eddig még szinte mindig beigazolódott az a sugallat, ami alapján választottam. Mindig kiderült, hogy van valamilyen kapcsolat a vendég, a bor vagy a borász között úgy, hogy erről én mit sem tudtam korábban.
Az, hogy most itt tartasz, ennyire sok mindenben benne vagy, hogyan jött az életedbe?
Ahogyan az a legtöbb gyerek életében lenni szokott, a szüleim ráhatása és nyomása mentén végeztem a Műegyetemen, ugyan nem mérnök szakokon. Mindig figyeltem arra, hogy a szívem mit diktál. A diplomáim megszerzése közben is azt éreztem, hogy ez nem az én igazi utam, ezért választottam egy másikat, a televíziózást. Majd a boros útvonal is olyan volt, amelyet én szerettem volna bejárni. Természetesen a mai napig hatnak rám a szüleim és az, ahonnan jöttem, de mindig nyitott voltam annak meghallgatására is, amit a szívem üzen.
A tudományok iránti érdeklődés mindig is adott volt? Iskolai tanulmányaidban is megmutatkozott mindez és ennek köszönhetően talált meg a Tudományos Újságírók Klubja és a Novum műsor is?
Nagyon okosak a szüleim és a nagyszüleim is. Lényegében az egész családom az, talán ezért sem ijedek meg a tudományos beszélgetésektől sem, hiszen nálunk a vasárnapi ebéd közben téma volt mindez. Ezt otthonról hozom. Az egyetemi éveim során is írtam az ottani újságba. Sok kutatóval és tudóssal készítettem interjút. Mindez tehát jött velem.
Ezek szerint a tudományos vonalat nem te kerested, hanem az talált meg téged?
Igen, pontosan így van. Ez csak úgy jött, nem kerestem tudatosan.
Ehhez képest hozzácsapódott még az informatika is, hiszen Országos Bortúra néven már applikációfejlesztő céged is van.
Az informatika még mindig apukámtól eredeztethető. Igazából számomra is csak később vált tisztává, hogy az Országos Bortúra valójában egy informatikai cég. Hónapok teltek el, mire rájöttem, hogy ha applikációt tervezünk, akkor az szólhat a borról, de mindenképpen informatikai alapú. Ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az Országos Bortúra nem csak az én gyerekem: van két alapítótársam és komoly fejlesztői csapat is áll mögöttünk. Az én feladatom a borászatokkal való kapcsolattartás és kommunikáció, a missziónk továbbítása.
Ennyi minden mellett hogyan tudsz megmaradni, mint önálló személyiség, mint nő?
Folyamatosan dolgozom rajta. Arra már rájöttem, hogy az életem nagyobb részében „erőből tolom”. A befogadás, az elfogadás, a simulás nehezen megy, sérülékenynek lenni, gyenge nővé válni: ezt még csak tanulom. Ha százalékban kellene kifejeznem, akkor 90 százalékban erőből dolgozom, a maradék 10 százalékban tudom csak a női minőséget képviselni. Ez még közel sincs egyensúlyban. (Mosolyog.)
Hogyan tudsz kikapcsolódni? Mi az, ami feltölt, hogy a következő feladatra maximálisan tudj koncentrálni?
Ami számomra és a lelkemnek is nagyon jó, ha esténként kitöltök magamnak egy pohár bort és kellemes zene mellett kortyolgatom. A másik, amelyik mostanában kedvelt szokásommá vált, hogy minél több időt a természetben töltsek. A kiskutyám miatt ez amúgy is létszükséglet, de rákaptam arra, hogy mozogjunk, és az állandó, négylábú társam még sosem sértődött meg, ha leakasztottam a pórázt. Most már a barátnőimmel is úgy hangoljuk össze a találkozásokat, hogy abba a mozgásnak ez a formája be tudjon épülni. Már nem kávézóban van a bázisunk, hanem sétára invitáljuk egymást. A természetben való mozgás során legalább olyan mély beszélgetésekre kerülhet sor, mint borivás közben. Rájöttem arra is, hogy a jóllétünkhöz semmire nincs szükségünk. Az erdőben, a parkban senki nem nézi, hogy ki vagyok, milyen vagyok, mennyi pénz van a pénztárcámban, milyen autóval járok, milyen márkájú a kabátom. Ez felszabadító.
Azt gondolom, hogy az utadon jársz, de talán nagy kanyarok is voltak ebben az útvonalban. Melyek azok a leckék, amelyek emlékezetesek voltak számodra és helyre tettek?
Az hiszem, hogy a legfontosabb lecke az az – és erre mostanában kezdek rájönni –, hogy az ember csak a saját életéért vállalhat felelősséget. Ezt azonban vállalni is kell! Ha az én életemben valami van vagy valami nincs, az azért van vagy azért nincs, mert azt én úgy rendeztem, esetleg hagytam, hogy úgy legyen. Sokszor hajlamos voltam sajnálni és akár sajnáltatni is magam amiatt, hogy mások bizonyos helyzetekben hogyan viselkedtek velem. Csak most kezdem megérteni, hogy csak azt csinálhat meg velem a külvilág, amit én hagyok. Ez pedig csakis az én felelősségem. Meg kellett tanulnom, hogy ha valakit nem engedek be az életembe, nemet mondok neki, az nem bántás, hanem jogos önvédelem. Ezt kötelességem megtenni saját magamért.
A személyiségformálásban a család, a barátok is közrejátszanak. Ki volt rád a legnagyobb hatással abban, hogy megtaláld önmagad és hogy mindezt átéld és meg is tudd mutatni a világ felé?
Az első szerelmemnek sok mindent köszönhetek, sőt még a bátyjának is. Amikor a BorPotré indult, akkor ő készítette el a logót és pont abban az időszakban volt velem, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Igazából minden szerelememnek hálás vagyok, mert mindenki tanított valamire. Akkor is, ha akkor úgy éreztem, hogy keményen bántak velem. A legnagyobb fájdalmat okozó emberek egyben a legnagyobb tanítóink is.
Az írás köztudottan nem áll tőled távol. Megjelent két köteted is: Akarsz róla beszélni?, Nem emlékszem ilyesmire. Bizonyára vannak még gondolataid, amelyeket papírra tudnál vetni, de tervezed is azok megírását, kiadását?
Van bennem ilyen terv és vágy, de meglátjuk, ez még a jövő zenéje. Aktívan nem dolgozom és nem is foglalkozom ezzel, de például nagyon szívesen csempészem az emberek életébe a közösségi oldalon futó, „Gondolatok egy bor mellett” tanulságait.
„Ha a fene fenét eszik is…
Ha visszaemlékszem, voltak olyan nagyerejű pillanatok az életemben, amikor még az én gyakran kételkedő, alapvetően biztonságra törekvő, állandóan agyaló és kishitűségre hajló énem is azt érezte: basszus, én ezt AKAROM. Nem tudom, hogyan lesz, hogyan oldom meg, de ugrok és belevágok: mert ha most nem teszem meg, egész életemben bánni fogom. Ezek a pillanatok bevésődtek, most is pontosan fel tudom idézni őket: látom a szituációt magam körül, hallom a belső monológom, érzem a heves szívdobogást és a gyermekien erős lelkesedést, szenvedélyt.
Ilyen volt, amikor egy tornaórán 95 kilós kiskamaszként az egész osztály előtt megalázott a testnevelés tanár, otthon sírva takartam le az összes tükröt és megfogadtam: ha a fene fenét eszik is, én ezt a testet nem akarom és gimnáziumba már nem így megyek. Nem a kövér lány, a menő lány akarok lenni!…”
/Részlet a Gondolatok egy bor mellett soraiból/
Gondolkodtam már öröknaptár kiadásában is, amelyben minden héten ajánlok egy bort és egy témát, amin érdemes gondolkodni, amit magunkban forgatva érdemes elcsendesedni, akár egy pohár bor mellett. Ezzel arra ösztönözném az olvasókat, hogy gondolkodjanak el azon, mi történt velük azon a héten, kik is ők valójában. Szerintem sokkal jobb világban élnénk, ha ezt megtennénk minél többen és minél gyakrabban.
Ha bor lennél, milyen fajta lennél? És közben melyik könyvet tudnád legszívesebben magad mellett?
Érdekes, de olyan bor lennék, ami nem éppen a kedvencem. A cabernet sauvignont annyira nem kedvelem, de azért lennék szerintem az, mert egy cabernet sauvignon testes, magas a beltartalma és mivel legtöbbször fahordóban érlelik, ezért tanninos, fás íze lesz, vagyis kicsit karcol. Emiatt egyszerre nem lehet belőle sokat inni, nem itatja magát. Én is ilyennek érzem magam, néha súlyos tudok lenni. Ahogyan már korábban említettem, legtöbbször nem vagyok az a csacsogós fajta, hanem akivel kapcsolódom, olykor megkarcolom. Magam mellett pedig biztosan Szabó Magda kötet lenne, mert azok is pont ilyenek. Egy-egy mondata annyira talál és beüt, hogy az szinte fáj.
A BorPortré szerdai Facebookos interjúműsorodban arra szoktad kérni a meghívott vendégeidet, hogy mondjanak tósztot. Hasonlót kérek tőled: mit üzensz a mostani fiataloknak, bárkinek?
Leginkább azt, amit még én is tanulok: mondhatsz nemet! Ez a motiváló mondat a telefonom háttérképe is. Amikor előveszem a készülékemet, akkor mindig szembesülnöm kell azzal, hogy ér kimondani azt: NEM. És még egy valamit üzennék fiatalnak, idősebbnek egyaránt: ér hibázni! Ez szintén egy olyan tanítás, amelyet most sajátítok el.
Lehet, hogy Kocsis-M. Brigitta karcosnak érzi magát, de a kellemes beszélgetés semmiképp sem erre utalt. Ilyen egy evilági, erős, céltudatos, intelligens nő, aki folyamatosan keresi a saját fejlődését és lelki békéjét szolgáló utat. Ehhez csak drukkolni tudunk és talán a soraival másokat is erre buzdít.
